A munkahelyen, ahol hosszabb ideig dolgoztam, szinte nem voltak női vezetők. (Tekintsünk el a HR és kommunikációs vezetőktől vagy szóvivőktől, mert a kiszolgáló személyzet döntő többsége tényleg nő). Ha egy-egy mégis magasra jutott, valami csoda vagy politikai akarat folytán, azokat pontosan úgy kezelték, ahogy egy vérbő feminista elképzeli.
Amikor néhányuk hatázottan képviselte volna az álláspontját, az érveit, legyintettek rájuk. Nyilván megjött nekik, persze, azért ilyen hisztisek.
Ez eszedbe jut, András, amikor azt írod, hogy nem akarsz nevetségessé válni, mint hisztis férfi? Eszedbe jut, hogy te választhatsz, hisztis leszel-e, míg egy számodra is elfogadott sztereotípia, hogy a nő, az természeténél fogva hisztis?
Ez az a bizonyos törvényekben garantált egyenlőség.
Nem az a baj, hogy idegesítenek az -isták, meg a többes számot használók. Hanem az, hogy amit írtál, annak tényleg nem sok köze van a gyakorlathoz. Vagyis pont annyi, mint az adózásnak a jogszabályokhoz. (Ha már Vida Ildikót hozod példának – még nem tudtam eldönteni, hogy a rátermettség szobraként aposztofálni őrült cinizmus, mely után a térdemet kellene csapkodnom, vagy inkább sírjak, mert komolyan gondolod.) Mindenki ismeri a kereteket, és nagyjából tudjuk, hogy az adózási fegyelem, mondjuk, khm, nem jellemző okvetlenül.
Végülis csak annyit állítasz, hogy adottak a keretek. És mosod kezeidet. Nincs fogalmad arról vagy nem akarod látni, hogyan működik a gyakorlat.
Nincsenek női és férfi bérek – ezt írod. Nincsenek valóban. Ahogy korrupció sincs, hiszen a törvények előírják, hogy nem lehet, és természetesen protekcióval megnyert állások sincsenek. Hiszen nem lehetnek. Komolyan, most kezdjük sorolni a mindennapi példákat?
Meg aztán hány állásinterjún jártál már? Nem ilyen a szakmánk. De HR-esekkel körülvéve egészen pontosan tudom, hogy egy állásinterjú kb. harmadik percében kiszűrik különböző kérdésekkel, hogy az aspiráns szülne-e. Nem, nem így kérdezik, hiszen azt a törvények nem engedik. Pont úgy, ahogy a gyűlöletkeltést sem. (Együtt röhögtünk a Metapédián, ugye? A hülye listán, amelynek egyértelmű célja valamiféle félelemkeltés, még ha ez nem is működött igazán.)
Ugyanakkor megérted a “hájas, rohadt kapitalistákat”, amiért nem alkalmaznak előszeretettel kisgyerekes vagy gyereket vállalni készülő nőket, amikor nem kevesebbet állítasz, mint hogy egy nő élete 10-12 évében, tehát amíg gondozásra szoruló gyereket nevel, egyszerűen nem lehet megbízható munkaerő. Az hogy lehetséges, hogy egy olyan felvilágosult férfinak, mint te, eszébe sem jut, hogy férfi is maradhat otthon beteg gyerekkel? És akkor meg miért kérdőjelezed meg, hogy a beteg családtagot ellátók többsége nő? Ahogy írod, beteg embert férfi is kezelhet, akkor őt sújtja a törvény. Beteg gyerek esetén ez fel sem merül?
Fotó: Thinkstock
Tudod mit? Szerintem ez eléggé szarul van így. Van itthon egy kétéves gyerek, és igen, lázadok az ellen, hogy ha beteg (márpedig sokszor beteg), azonnal és természetesen tőlem várja a társadalom a lemondást. Nem a férjem, ő ugyanis azon kevesek közé tartozik, akinek eszébe jut, és férfiként képes ellátni egy beteg kétévest, sőt, szívesen teszi, szóval nem ő, hanem a munkáltatója. Férfi-munkavállaló ne menjen szabadságra a gyerek miatt. Oldja meg az anya, azaz én.
Vannak férfiak, akik ettől szenvednek. Múltkor olvastam egy beszámolót egy férfiról, akinek hiányzik, hogy a családjával lehessen, szeretne jobban bevonódni, csak hát a munkája nem engedni. Mert nem eshet ki egy pici pénz sem.
Szóval nem lehet, hogy mégis volna min változtatni?
Először is talán azt fogadd el, hogy ebben a kérdésben biológiai adottságaidnál fogva, valamint az ebből eredő tapasztalathiány miatt egyszerűen nem lehet igazad. Ne sajnáld, helyzeti előny. Ennyire jó nőnek lenni.
Aztán meg gondolkozz azon, hogy te, férfiként, hogy tudnál segíteni. És beszélgess a kollégáiddal is erről (remélem vannak köztük nők, mert ez sem minden szerkesztőségre igaz).
Aztán csináljuk azt, hogy egyenlő lehetőségeket és béreket követelünk. Nem Te, András, és én, Alinda, hanem mi nők és ti férfiak. Tüntessetek azért, hogy ugyanakkora béreket kapjatok, mint a mieink. Veletek fogunk tartani.
És győzzük meg együtt a “hájas, rohadt kapitalistákat”, hogy nekik is jó, ha társadalmilag felelősséget vállalnak. (És nem az a jó, ha mi elfogadjuk, hogy tőlük nem elvárt.)
És ha valaki azt mondaná, hogy ez az egész egy feminista hiszti, kérlek, te is kérd ki a nevemben.
Köszi
ui.: Az Országgyűlés nem szavazta le az Isztambuli egyezményt, csak a ratifikálás sürgetését. Szóval Isztambuli Egyezmény még simán lehet.
