Az iskolai kötélhúzó versenyek egyik fontos alapszabálya, hogy a klasszikus “egyenlő pályák, egyenlő esélyek” üzemmódban zajlanak le, ami azt jelenti, hogy a tanerő ügyel azért arra, hogy ne alakuljon ki már az elején eredendő erőfölény valamelyik csapat javára.
Természetesen néha a nagyobb kaliberű, több száz ember “megmoccantásával” zajló gigarendezvényeken már a csalás is bejátszik (esetleg a szabályoknak ellentmondó embertömeget iktatnak be, vagy egész egyszerűen csak egy combosabb fa köré tekerik a kötelet).
Pócsmegyer és Leányfalu között a már évek óta hagyományosnak mondható, a Duna két partján zajló erővetélkedőben ezért például a csapatok helyet (konkrétan községet) cserélnek egymással, hogy az ellenérdekelt település lakosai ellenőrizni tudják az ellenfél műveleteit.
Aztán persze ott van, amikor az ellenfelek nem pusztakézzel rángatják a kötelet, és nem izzadva próbálják meg erejük végső elrongyolásával döntésre vinni a dolgot, hanem egész egyszerűen a gépi erőre bízzák a kötélhúzást.
Itt természetesen tüzetesen átnézett és felmért autókról van szó, amelyek azért képesek csodákat művelni, ha a gazdi egy kövérebb gázt nyom a megfelelő időben, miközben az ellenfél kihagy egy taktust a gyorsításban.
