Az életünket megkönnyítő tárgyak, valamint azok vicces verziói évszázadok óta a mindennapjaink részei, jó részük azonban néhány éves tündöklés után mindenki által elfelejtve egy fiók mélyére vagy a történelem szemétdombjára kerül.
Vannak persze olyan, első gazdáik által még fillérekért megvásárolt mütyürök, izék, és hogyhívjákok, amiknek egy idő után újra reneszánsza lesz, a műtárgy- és régiségpiacon pedig hirtelen elképesztő árakon kezdenek gazdát cserélni.
Ilyen a két csizmás láb alakjával párosított bornyitó is, ami az 1880-as évek végén való németországi megszületése után gyorsan széles tömegek kedvence lett. Az 1894-ben egy Steinfield und Reimer nevű cég által szabadalmaztatott tárgy valójában faék-egyszerűségű volt, de mégis vicces: a különböző mintázatú nadrágokat viselő, mindig csizmás végtagok ugyanis egyre magasabbra nyíltak, ahogyan az ember egyre mélyebbre tekerte az eszközt a bort a levegőtől elzáró parafadugóban.
Az 1920-as évekig széles körben gyártott tárgy a legkülönbözőbb neveken futott – sokan balett- vagy kánkándugóhúzóként ismerték –, arra azonban kevesen gondoltak, hogy a XIX. század második felének legfontosabb szintetikus kompozitanyaga, az 1870-es években hirtelen mindenki számára elérhetővé váló celluloidnyeles apróságok száz évvel később nem ritkán 150–200 ezer forintnyi dollárért vagy euróért cserélnek majd gazdát.
