Amy Adamset a Vox 2016-ban nemzeti kincsnek nevezte, de sok helyen emlegetik Amerika kedvenceként is. Azt viszont kevesen tudják, hogy Adams nem is az Egyesült Államokban született, hanem Európában, méghozzá az olasz Dolomitok lábánál. Itt állomásozott ugyanis az amerikai légierőnél szolgáló édesapja, Adams az alig kilencezres Aviano városában, az amerikai légitámaszponton született meg – a város iránti kötődése később sem szűnt meg, kislányát Avianának nevezte el. Születését követően vérbeli katonacsaládként támaszpontról támaszpontra vándoroltak, míg végül apja leszerelése után az addigra hétgyermekessé bővülő család a coloradói Castle Rockban telepedett le, amikor Adams nyolcéves volt.
Édesapja némiképp éles váltásként az uniformist gitárra és mikrofonra cserélte: zenészként lépett fel éttermekben és bárokban, ahová gyakran a gyerekeit is magával vitte. Adams később élete boldog és meghatározó élményeként mesélt azokról az estékről, ahogy Shirley Temple-koktélokat iszogatva várt édesapjára, aki ráadásul rövid, vicces jeleneteket is írt, amelyeket gyerekeivel adtak elő otthon önmaguk szórakoztatására.
A zene és az előadóművészet szeretete tehát szinte észrevétlenül hálózta be Adamset. Ennek köszönhetően két, meglehetősen szélsőséges karrierálma közül az egyik a balettkarrier volt, ám későtinédzserként úgy érezte, nem elég tehetséges hozzá. Másik álmát a kémia miatt engedte el: orvos akart lenni, ám ahhoz meg a tudását nem érezte elégnek.
Nem tudom pontosan, mi volt az a döntő pillanat, amikor eldöntöttem, hogy előadóművész akarok lenni. Nem volt olyan gondolatom, hogy filmben akarok szerepelni, sőt, azt sem hittem, hogy ez megtörténhet valaha. Mindig inkább úgy képzeltem magam, mint aki a színpadon áll. (…) Az édesapám írt kis jeleneteket, mi meg heten, gyerekek eljátszottuk azokat. Apámmal és a testvéreimmel próbáltunk, kitaláltuk a karaktereket, jó buli volt. Abban biztos voltam, hogy élvezem. Aztán inkább orvos akartam lenni, de nem ment a kémia. Úgy voltam vele, hogy ezek szerint inkább olyasvalamit kéne csinálnom, amit élvezek, és egy kicsivel könnyebb
– nyilatkozta a kezdetekről.
Mindebből az lett, hogy a középiskola után nem egyetemre ment, hanem 18 évesen beállt dolgozni a Hootersbe, és kis túlzással kijelenthető, hogy ez léptette rá végül az útjára. Ehhez persze nem a dúskeblű dolgozóiról ismert étteremlánc segítette hozzá, hanem inkább a pincérkedés: nem sokkal később már olyan helyeken szolgált ki vendégeket, ahol két rendelés közt táncos-énekesnőként szórakoztatta a őket. 1995-ben keltette fel a Chanhassen Dinner Theater igazgatójának a figyelmét, aki a társulat egyik színésznőjének műtétje miatt épp művészhiányban szenvedett. Adams így kapta meg beugróként a helyét, miközben egyre világosabban kristályosodott ki benne, hogy ezzel akar foglalkozni. Három évet húzott le itt, ekkor már egyrészt ő maga is a filmezés fele kacsintgatott, másrészt egy sérülés kényszerpihenőre küldte.
Jelentkezett a környéken forgatott Szépségtépő verseny (Drop Dead Gorgeous) szereplőválogatására, ahol rögtön meg is kapta a szépségversenyeket kifigurázó szatírában az egyik pompomlány szerepét. Az pedig nem rossz filmes debütálás, ha az embernek a szereplőtársa, Kirstie Alley azt mondja, jó esélyei vannak a szakmában, tartson ki mellette. Adams elhivatottságát jól mutatja, hogy a film után szinte azonnal Los Angelesbe költözött, és belevetette magát a feltörekvő színészek mókuskerékvilágába: az összes létező szereplőválogatásra elment.
Steven Spielberg látta benne a sztárt, a szakma nem
Azt hihetnénk, hogy egy ilyen belépő után hamar befutott az ambiciózus fiatal tehetség, ám ez távolról sem volt így, még akkor sem, ha megtalálták a szerepek. A városba költözése után néhány héttel megkapta a Kegyetlen játékokból készített spinoffsorozat főszerepét – ő alakíthatta a nagysikerű első részben megismert Kathryn Merteuil szerepét, akit abban Sarah Michelle Gellar játszott. A sorozatot azonban végül elkaszálták, a legenda szerint a Foxot vezető Rupert Murdochot annyira felháborította egy jelenet, amelyben az egyik szereplő egy lovon maszturbált, hogy követelte a forgatás leállítását. A három leforgatott epizódot végül mégis összefűzték egy filmként, és megjelent, igaz, csak videón – el is maradt a siker. Adamsnek áttörés helyett maradtak a castingok és a jelentéktelen epizódszerepek: feltűnt többek közt a Bűbájos boszorkákban, a Buffy, a vámpírok rémében és a Smallville-ben is.
2002-ben aztán olyan történt vele, amelyért nemhogy a feltörekvő színészek, de bárki ölni tudna a szakmában: Steven Spielberg szerepet ajánlott a szinte teljesen ismeretlen színésznőnek, a Kapj el, ha tudsz című filmjében. Adams ráadásul rögtön Leonardo DiCaprio és Tom Hanks mellett bizonyíthatott fogszabályzós nővérkeként. A Frank Abagnale-ről készített életrajzi film siker lett, a rendező elégedett volt vele, Adamsre azonban mégsem figyeltek fel, a filmet követően egy évig munkát sem kapott.
Olyan szerep volt ez, amiről azt hittem, beindítja a karrierjét
– mesélte róla később Spielberg, ám bebizonyosodott, hogy a veterán filmes sem tévedhetetlen.
A munkában szűkös időszakot az törte meg, hogy szerepet ajánlottak neki a Dr. Vegas című sorozatban, amelyhez Adams nagy reményeket fűzött, végül azonban elkaszálták. Ekkortájt festette a haját is vörösre: a védjegyének számító hajszínt ugyancsak szakmai megfontolásból festette át – úgy vélte, hogy az eredetileg szőke hajával csak buta és szexi szerepeket kap. Később egy interjúban azt nyilatkozta, hogy vörös hajjal azonnal máshogy néztek rá az emberek. A színésznő ekkor készült a harmincadik születésnapjára, a kerek évforduló pedig számvetésre sarkallta: komolyan fontolgatta, hogy befejezi színészi pályafutását.
Visszavonulásból Oscar-jelölés
Úgy döntött, hogy még egy filmet bevállal, Phil Morrison ugyanis rá osztotta a Junebug egyik mellékszerepét. Adams pedig remekelt a terhes kisvárosi lány szerepében, a Sundance-en megkapta a zsűri különdíját, és ahhoz képest, hogy visszavonulófilmnek szánta, Oscarra is jelölték érte a legjobb női mellékszereplő kategóriájában.
Egyáltalán nem bíztam magamban, nem voltam elég magabiztos. Nem voltam erős, nem volt meg bennem az erős nőiesség sem. Szerencsére ekkor jött a Junebug, és hirtelen teljesen máshová kerültem
– nyilatkozta a bizonytalanság éveiről és az áttörésről később a színésznő.
És bár az Oscar-jelölés és a zajos siker tagadhatatlan volt, még a jelölések bejelentése előtt háromszáz színésznő közül őt választották egy készülő romantikus komédia, a Bűbáj főszerepére. A valóságban ragadt Disney-hercegnő szerepét könnyedén el lehetett volna ripacskodni, ő azonban nem tette ezt, a kritikusok szinte kivétel nélkül méltatták a viszonylag még mindig ismeretlen színésznő alakítását, az általa előadott dalokból hármat is Oscarra jelöltek. Ezzel végképp megnyílt előtte Hollywood, többé nem kellett meghallgatásokon kilincselnie, és visszavonulásról fantáziálnia.
Amilyen tipikus volt a karrierje első szakasza a jelentéktelen sorozatszerepekkel és az állandó küzdelemmel, olyan tipikus lett a folytatás is: a Junebug és a Bűbáj sikere után megnyíltak előtte az ajtók, és szabadon válogathatott a szerepek közül. És bár karaktere predesztinálta volna, hogy állandóan ártatlan naivákat játsszon, szerepvállalásait tekintve láthatóan a kihívásokat és a nehezebb szerepeket kereste, ennek ellenére bátran felvállalta az azzal kapcsolatos kérdéseket is, miként éli meg, hogy a naivák szerepébe próbálják beskatulyázni. „A naivitás nem egyenlő a butasággal, az ártatlan emberek nagyon gyakran rendkívül komplex karakterek” – adta az ezt firtató kérdésekre válaszul.
Ennek ellenére tudatosan kereste a drámai szerepeket is: a 2008-as Kételyben már Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman mellett bukkant fel, a rákövetkező évben rögtön Oscarra is jelölték az apáca szerepéért.
A megközelíthetősége az, ami először megfogott: annyira ott van a jelenben. Ez volt a benyomásom róla a Bűbájban is. Nagyon nyitott volt, egyáltalán nem volt távolságtartó. Egy nagyon tehetséges színésznő, megvan benne az, amiről sokat kéne beszélni, de mégsem szabad: a technika. Mindenkinek más a hozzáállása ebben, az övé az, hogy rendkívüli módon felkészült. És elmondhatom: ez egyáltalán nem gyakori a fiatal színészek esetében
– nyilatkozta róla Streep, amely talán az Oscarnál is egyértelműbb jelzés egy fiatal színésznőnek, hogy van helye a szakmában. Streeppel nem sokkal később szintén egy filmben szerepelt, igaz, közös jelenetük nem volt: a Julie & Julia – Két nő, egy receptben fakanálra cserélték a fityulát.
Közben elvállalt olyan könnyedebb darabokat is, mint az Éjszaka a múzeumban 2., a Szökőhév vagy a Muppets, az azonban egyértelművé vált, hogy a drámai szerepekben teljesedne ki igazán. David O’Russell A harcos című filmjében a harmadik, Paul Thomas Anderson A mester című drámájáért a negyedik Oscar-jelölését zsebelte be. Az előbbi ugyancsak fontos film, itt dolgozott ugyanis először Russell-lel, akiről itt még elismerően nyilatkozott, később azonban az egyébként kifejezetten botránymentes karriert magáénak tudható színésznőnek nehéz pillanatokat okozott a rendező. Közben újabb területet tudhatott magáénak, amely által a nagy szuperhősös blockbusterek kedvelői is megjegyezhették a nevét: ő lett a Henry Cavill által alakított Superman új Louis Lane-je – a színésznő korábban szintén jelentkezett a szerepre, ám akkor még nem kapta meg.
Közben egyre nagyobb nevekkel került össze: dolgozott színészként Clint Eastwooddal (Az utolsó csavar) és Spike Jonze-zal is (A nő). 2013-ban ismét Russell-lel forgatta az Amerikai botrányt, amely az említett turbulenciát is elhozta a színésznő életébe: egyrészt kiszivárogtak olyan belső levelezések a produkcióról, amelyekből kiderült, hogy a színésznők – Adams mellett Jennifer Lawrence-t is érintette – kevesebb pénzt kaptak a filmért, mint a férfi kollégáik, ez pedig érthető módon nagy felhördülést okozott a fizetési egyenlőtlenségek miatt egyébként is egyre több kritikával illetett filmiparban. Kiderült azonban más is: többek közt az, hogy Russell rendkívül kegyetlenül bánt Adamsszel a forgatáson, szinte naponta megríkatta, és olyannyira abuzálta a színésznőt verbálisan, hogy Christian Bale-nek kellett kiállnia érte. A színésznő később emiatt élete legnehezebb munkájának nevezte az Amerikai botrányt.
A színésznők Leonardo DiCapriója
Adams a mai napig összesen hat Oscar-jelölést tudhat magáénak (2019-ben az Alelnökkel jelölték legutóbb), ám még sosem hozta el a díjat. És bár ez a szám is magas, arról konszenzus van, hogy ennél is több kéne neki: komoly felhördülést okozott, amikor 2016-ban két olyan filmben is főszerepet játszott, amelyek az egy évvel későbbi Oscaron a jelöltek között szerepeltek, Adamset azonban egyikért sem jelölték: ez volt az Érkezés és az Éjszakai ragadozók. Az előbbi rendezője, Denis Villeneuve nemtetszését fejezte ki a mellőzéssel kapcsolatban.
Nagyon csalódott vagyok Amy miatt. Ő a film lelke, minden adott volt. Ő vitte a filmet a vállán, neki köszönhető, hogy egyáltalán megvalósult. Nagyon furcsa érzés úgy ünnepelni, hogy közben szomorúság tölt el
– nyilatkozta a rendező a jelölések nyilvánosságra hozatalát követően. De nem csak ő érezte így: a #NoAmyAdams hashtag hamar felfutott a közösségi médiában, rengetegen adtak hangot annak, hogy a színésznőt méltatlanul mellőzték, miközben nem egy, hanem két alakításával is jogosan szerepelhetne a jelöltek között (abban az évben egyébként Emma Stone nyert a Kaliforniai álommal).
2018-ban visszatért a tévézéshez, és már nem kellett olyanok miatt aggódnia, mint a karrierje elején: hogy elkaszálják a sorozatát. Az HBO-n debütáló Éles tárgyakban ráadásul ismét teljesen más karaktert játszott, mint amilyen skatulyába egykor megpróbálták beszuszakolni: egy lecsúszott, alkoholista nyomozónőt. Átütő alakításáért Emmyre jelölték, ám ezt a jelölését sem váltotta díjra. 2022-ben visszatért bohókás Disney-hercegnőként a Bűbáj 2 – Elvarázsolvában, jelenleg pedig hat projekten dolgozik: többek közt Mundruczó Kornéllal forgatja az At the Sea című filmet, de bemutatásra vár a Taika Waititivel készített Klara és a Nap, valamint Marielle Heller filmrendezőnő Nightbitch című filmje is. Ez utóbbinak Adams a producere is, 2019-ben ugyanis produkciós céget alapított, jellemzően irodalmi alapanyagból készítenek filmeket.
Adams tehát tízévnyi sikertelenséget követően az elmúlt húsz évben Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjévé érett, népszerűségében pedig az is nagy szerepet játszik, hogy interjúiban rendkívül kedves, őszinte és végtelenül emberi jelenség. Két dologról beszél gyakran:
- a saját bizonytalanságairól, arról például, hogy nemhogy sztárnak nem érzi magát, de kételyeit felvállalva saját karizmáját is nagyon gyakran vitatja.
- A másik a kislánya: szinte nincs olyan interjú, amelyben Avianát ne említené meg.
Népszerűségét tovább emeli, hogy magánéletében is visszafogott, botránymentes, a családját sem teszi ki az ablakba. Férjével, Darren Le Gallóval több mint húsz éve vannak együtt, még akkor találkoztak, amikor Adams karrierje hajnalán színészkurzusra kezdett járni Los Angelesben, a férfi is a feltörekvő színészek között volt, Adams több filmjében is felbukkant nyúlfarknyi szerepekben. Adams tehát mind a magánéletben, mind a szakmájában megtestesíti a keményen dolgozó, ám mindvégig alázatos embert, nem véletlen, hogy negatív kritikákat szinte sosem kap, az viszont valóban érthetetlen, hogy Oscart sem: már nagyon itt az ideje annak, hogy a húsz éve a szakmáját kivételes minőségben művelő színésznőt is megtalálja végre az aranyszobor.
