Babarczy Eszter a Telexen közölt publicisztikájában írta meg, mennyire máshogy reagált a környezete, mikor rákot diagnosztizáltak nála, és mikor évekkel korábban mentális betegsége miatt került kórházba. Az írónő szerint a kétféle halálfenyegetés fogadtatása közötti hatalmas kontrasztot az okozza, hogy a mentális betegségekkel kapcsolatban máig nincsen kulturális tudásunk, így nem is lép működésbe ezek esetén a normális empátia, ami például a rákos megbetegedésre automatikus reakció.
„Barátok, rokonok, kollégák tömegei ajánlották fel, hogy bármiben segítenek, ha szükséges, beszélgetnek velem, ha erre van kedvem, bevásárolnak nekem, ha nem tudom ezt megoldani” – írja.
Az volt a benyomásom, hogy ha a „rák” szó elhangzik, mindenki eldob mindent, és rohanna segíteni. Hogy honnan van a ráknak ez a mágikus képessége, azt csak gyanítom: hosszú időn át halálos ítéletként gondoltunk rá, és a halál gondolata sok mindent felülír és sok mindent tesz relatíve érdektelenné. A halál gondolata mozgósítja az emberi jóérzést és segítőkészséget, még akkor is, ha egyébként a rákos betegen nem tudnak különösebben segíteni. Nem tudnak, de akarnak.
Ezzel szemben korábban, amikor mentális betegsége miatt került kórházba, ennek épp az ellenkezőjét tapasztalta.
Amikor legutóbb (sok-sok éve) szuiciditás miatt befektetett a pszichiáterem két hétre a Nyírőbe, arra jöttem ki, hogy ki akarnak rúgni a munkahelyemről, mert nem tartottam meg az óráimat. El tudnák ezt képzelni a mostani rák esetében?
A mentális betegségekről az utóbbi időben egyre nyíltabban lehet beszélni, már nem tabu ezek létezése, ám az emberek többsége nem tudja, hogy mit kezdjen egy mentális zavartól szenvedő emberrel, nincs olyan közös kulturális tudás a témában, mint a rák esetében. Babarczy szerint ennek az az oka, hogy nemcsak a hétköznapi ember, de a szakma sem tud eleget a mentális betegségekről és azok gyógyításáról.
Elmosódott a határ a „problémás ember” és a „beteg ember” között
– írja.
Az írónő szerint azért vannak lépések, amikkel enyhíthető lenne a mentális zavar magánya és elesettsége: Egyrészt az oktatásban sokkal többet kellene mentális egészséggel foglalkozni, például testnevelés óra helyett vagy mellett mentálisegészség-órát is érdemes lenne tartani; másrészt ideje lenne ráeszmélni, hogy a mentális problémák nem kuriózumok, és ennek megfelelően méretezni és finanszírozni a hazai intézményrendszert.
Ez a hétköznapi titok megmérgez mindent és mindenkit. Ideje, hogy foglalkozzunk vele
– összegzi Babarczy. Az írónővel tavasszal, az új könyve kapcsán készített interjúnk itt olvasható.
