Kultúra

Bőröndbe rejtett kisautóval könnyíthette volna meg a Mazda a reptéri közlekedést

Mazda
Mazda
A nagy álomból persze nem lett semmi.

A kilencvenes évek furcsa dolgokat hoztak a világnak, kevés volt azonban közülük annyira unortodox, mint a japán Mazda autógyár egy mérnökének ötlete, ami három kerék, egy kényelmetlennek tűnő ülés, illetve egy kétütemű motor, valamint egy utazóbőrönd háziasításából akarta létrehozni a világ első reptéri kisautóját, megkönnyítve az utasok a biztonsági ellenőrzéstől a repülőgépig tartó útját.

Az 1991-ben valóra váltott, egy belső versenyen bemutatott ötlet persze több sebből is vérzett, hiszen

  • az 57 x 75 centiméteres Samsonite bőrönd kinyitása után előtűnő 34 köbcentiméteres, 1,7 lóerős, kétütemű motor felett ülni valószínűleg egyáltalán nem volt kényelmes,
  • a harminc kilométeres óránkénti csúcssebesség pedig elég magasnak tűnt ahhoz, hogy bárkit csúnyán el lehessen ütni,
  • a bőrönd mérete túl nagy volt ahhoz, hogy az ne feladott poggyászként kerüljön a gépre, a tankjában néhány deciliternyi, még véletlenül sem gyúlékony üzemanyaggal,
  • a poggyásznak pedig egyáltalán nem maradt hely,

így egy újabb bőröndre, vagy legalább hátizsákra is szükség lett volna, hogy legalább a legszükségesebb holmikat magunkkal vihessük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Story Cars (@story_cars) által megosztott bejegyzés

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a mindössze harminckét kilót nyomó, egy tankkal két órán át repeszteni képes kis járműből végül csak kettő készült – a zöld és vörös színű prototípust 1991-ben, a céges belső bemutató után törték rommá, a másik azonban működőképes maradt, sőt, a Mazda egyik vezetője a következő évben, a New York-i Nemzetközi Autószalon apropóján a Times Square-en is áthajtott vele, 1994-ben, a karosszériaként szolgáló bőrönd lecserélése után pedig Oprah Winfrey műsorában is bemutatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik