Egy film forgatásakor számtalan dolognak kell tökéletesen passzolnia ahhoz, hogy a néző jól érezze magát a moziszékben, vagy akár az otthoni kanapén, megfelelő díszletek nélkül azonban az egésznek nincs értelme, hiszen hiába jó egy forgatókönyv vagy stáb, ha a többi feltétel nem adott. Épp ezért örültünk annak, hogy az eddigi legnagyobb költségvetésű magyar film, az 1848-49-es forradalom első napját bemutató Most vagy soha! a fóti filmstúdió szélén álló díszletei közt tehettünk egy sétát, ahol a film két forgatókönyvírója, a korábban semmilyen játékfilmben nem dolgozó Rákay Philip, illetve Szente Vajk (munkájukat Kis-Szabó Márk is segítette) társaságában járhattuk végig a reformkori Pest-Buda utcáit.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) pályázatán győztes, főleg Zoomon keresztül írt néhány oldalas filmtervet az írók a hasonló pályázatok során szokásos módon, egy kirendelt mentorral – egy ismert magyar rendezővel, akinek neve nem derült ki – együtt, egy-másfél év alatt csiszolták végleges állapotba, áprilisban pedig a szeptemberben véget érő forgatási munkák is megkezdődtek – mondta el Rákay az események egyik fő helyszínén, az újjáépített Pilvaxban.
A film az NFI-től a gyártásra 2,5 milliárdot kapott, egy egyedi kormányhatározatnak köszönhetően azonban további kétmilliárdhoz jutott, majd néhány nappal a választások előtt újabb 200 millió forinthoz, sőt, a film mögött álló Pilvax Film Kft. közel másfél milliárdnyi adókedvezményt is igénybe vehet majd, így összesen több mint hatmilliárdból gazdálkodhatnak majd. Ez a 2016-ben született Kincsemre fordított összeg kétszeresét jelenti, így sokáig kérdés volt, hogy vajon mi indokolhatja a meglepően nagy kiadást.
A helyszínen ennek kapcsán Rákay arról beszélt, hogy
bár a film csak 2024 tavaszán – talán épp március 15-én – érkezhet majd a mozikba.
A díszletvároson az augusztusig tartó forgatási időszak derekán, egy pihenőnapon sétáltunk végig, így a stábot nem láthattuk ugyan munka közben, de számos érdekességre fény derült, így többek közt arra is, hogy a főhősöket 1848. március 14-én este hét órától épp huszonnégy órán át követő kamerák előtt meglepően sok akadályt kellett elhárítani, hiszen ebben az időszakban Pest-Budán végig eső vagy jégeső zuhogott. Ezt esőztető gépekkel idézik meg, a nappali forgatásokon pedig daruk által tartott méretes árnyékolók teremtik majd meg a megfelelő hangulatot, sőt, az akkor még fakockákkal sem borított utcákon az embereknek sokszor dagonyává vált köztereken át kellett eljutni a céljukig.
Az építés során persze nemcsak a Rákay szerint szimbolikusan a Habsburgokra is utaló sár meglétére figyeltek, hanem arra is, hogy az utcák két oldalán álló házakon a tíz évvel korábban történt, a házak jó részét romba döntő nagy árvíz nyomai is látsszanak. A díszlettervezők a házak építésével is a tökéletesre törekedtek, így Budapesten ma már rég nem látható klasszicista utcaképek váltják egymást, változó méretű és igényességű üzlethelyiségekkel, feliratokkal és cégérekkel, amik sajnos nem minden esetben hozzák egyértelműen a százhetvennégy évvel ezelőtti világot, a feliratok betűtípusai pedig több esetben nem stimmelnek: egy Schrott nevű fiktív pékről megemlékező Bäcker Schrott felirat például a Microsoft Office-ban elérhető Matura MT Script Capitals-szal íródott, amit a cég saját honlapja szerint csak 1938 körül tervezett a XX. század egyik fontos tipográfusa, a Magyarországon alig ismert grafikus-festő Reiner Imre (1900-1987), más feliratokon pedig többek közt a Wordből is ismerős Garamond modern verziója, a Rockwell (Monotype, 1934), illetve a Palladio (Hermann Zapf, 1949) tűnnek fel, rontva az időutazás élményét.
Az első emeletig megépített díszletek – amiket később, a digitális utómunka során fejeznek majd be – között a Helytartótanács a pesti oldallal ellentétben ekkor már járdát is rejtő Várnegyedben álló otthona (I. Úri utca 53.), illetve a mai Kossuth Lajos utcára néző Landerer és Heckenast nyomda ma is álló, romantikus átépítése (1851-1853) előtti homlokzata is feltűnik.
A tizenkét pontot és a Nemzeti dalt kinyomtató, egy évtizeden át a házban működő üzem központi terébe a filmben egy ügyes megoldással is beláthatunk majd, hiszen a ház első emeleti központi erkélye mögött a fal kinyitható, így annak eltávolítása után madártávlatból látszanak majd a történések, amiket egy stúdióban, az eredeti nyomdagépekkel azonos típusú berendezések közt vesznek fel.
A Pesti balhét jegyző rendező, Lóth Balázs, illetve Dobos Tamás operatőr által filmnyelvre átültetett forgatókönyv alapját a valóban megtörtént események adják majd, a mindenki által jól ismert történetnek azonban nincs negatív főszereplője, így az íróknak egészen egyszerűen alkotni kellett egyet. Ezt a titkosrendőrség alapjait épp ekkoriban lerakó magyarországi főhadparancsnok, Ignaz von Lederer inspirálta, így megszületett Farkas figurája, aki egykori bandatársaival együtt azt a feladatot kapja, hogy figyelje meg Petőfi Sándort és köreit, majd úgy próbálja megakadályozni a történéseket, hogy még véletlenül se öntsön olajat a tűzre. A csapat egy, az akkori Pestre jellemző szűk sikátorból indul majd, ahol a férfi találkozik a többiekkel, majd egyelőre nem részletezett kalandokba keveredik, célját azonban végül nyilván nem éri el.
A díszletek közt persze nem ez, hanem az 1911-ben bezárt, majd az épülettel együtt nyom nélkül lebontott (helyén a Petőfi Sándor utca 7. áll) Pilvax kávéház jelenti a fő attrakciót, amit a fennmaradt metszetek, illetve egyéb ábrázolások és leírások nyomán hitelesen próbáltak visszaidézni. A csillárok, illetve a berendezés jó része ennek köszönhetően azonos az eredetivel, három nagy változás azonban elengedhetetlen volt:
A lényegen mindez persze nem változtat, hiszen a Most vagy soha! teljes hitelességét nem ezek, hanem Farkas karaktere, illetve Vasvári Pál karikírozva történő bemutatása kezdik ki, így kérdés, hogy milyen végeredmény születik majd. Rákay szerint mindezek a változások nem jelentenek nagy problémát, hiszen nem egy nagydoktorihoz szeretnének forrást biztosítani, hanem közelebb akarják hozni az emberekhez azokat a huszonéves, szerethető karaktereket, akik egy ponton úgy döntenek, hogy elég volt az aktuális helyzetből, a változásért pedig minden eszközt képesek bevetni.
A filmnek olyan nem várt pozitívuma is lesz, hogy megpróbál leszámolni a Petőfiről kialakult szegény, nincstelen költő-képpel, hiszen 1848 márciusában az már az előkelő helyen lévő Dohány utca 16. egyik első emeleti lakásában élt, messze maga mögött hagyva a szegénységet.
A bejárás után a Pilvaxban tartott sajtótéjékoztatón Rákay a túlméretezettnek tűnő büdzsé okairól is beszélt: azt a sokszor nemzetközi produkciókon dolgozó, a beérkező megkereséseket a Most vagy soha! kedvéért sok esetben visszautasító szakemberek egyre magasabbá váló munkabérével, illetve a a korábban többek közt a Borgiákon, illetve A feleségem történetén is dolgozó Pető Beatrix munkájaként született díszletekhez szükséges anyagok árnövekedésével indokolta.
Káel Csaba filmügyi kormánybiztos ehhez csatlakozva hozzátette: a közel 42 milliárd forintból (ennek több mint kétharmada, 29,94 milliárd a Mészáros Lőrinc gyermekeihez köthető Fejér-B.Á.L.-hoz, illetve a Garancsi Istvánhoz kötődő Markethez vándorol) eddigi területe ötszörösére bővülő fóti filmvárosban ez a néhány, reformkort idéző utca valójában hosszútávú befektetést jelent, hiszen a következő években a korszak Pestje és Budája mellett Párizst, vagy akár Bécset megidéző filmek is játszódhatnak itt, így szerinte a faszerkezetekkel megtámasztott homlokzatok és átjárók nyolc-tíz év alatt visszahozhatják az árukat.
A szakember szerint efelé jó úton haladnak, hiszen máris több nemzetközi, illetve két hazai játékfilmes érdeklődés is befutott hozzájuk, így ha bármelyik esetben eljutnak a szerződéskötésig, akkor a Most vagy soha! premierje után röviddel ismerős részleteket láthatunk majd a mozikban.
Szente és Rákay a beszélgetés során az inspirációs forrásokról is mesélt: eszerint számos technikai részletet más filmekből lestek el, hosszú időn át küldözgetve egymásnak a kedvenc jeleneteiket, fő ihletadóként azonban egyértelműen a magyarul Birmingham bandája címen futó Peaky Blinders-t, továbbá Guy Ritchie két Sherlock Holmes-filmjét, illetve több irodalmi előképet említettek, kiemelve Jókai, Mikszáth, illetve Victor Hugo saját korának embereiről született leírásait.
A rövid időre a Nemzeti Múzeum kertjébe, Sopron óvárosába, illetve a komáromi Monostori-erődbe költöző stábban meglepően sok, semmiféle tapasztalattal nem rendelkező újdonsült színész szerepel, így a kedvükért a munkák megkezdése előtt külön workshopot is kellett tartani, a főbb szerepekben azonban ismerős nevek tűnnek fel:
- Petőfi Sándort a Karinthy Színház élére Vidnyánszky Attila társulatából érkezett Berettyán Nándor,
- Szendrey Júliát az Együtt kezdtük című filmmel nemrég a mozikban is bemutatkozó Mosolygó Sára,
- Jókait a kecskeméti Katona József Színház tagja, Koltai-Nagy Balázs,
- Vasvári Pált a budapesti Nemzetiből érkező Fehér Tibor,
- Irinyi Józsefet a Vígszínházban feltűnő Ertl Zsombor,
- Bulyovszky Gyulát a szintén a Nemzetiben játszó Bordás Roland,
- Vajda Jánost a Pécsi Nemzeti Színházban színpadra álló Reider Péter,
- Vidats Jánost a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházból érkező Hajdu Tibor,
- Degré Alajost a Nemzeti társulatát erősítő Berettyán Sándor,
- Irányi Dánielt az Örkényből ismert Novkov Máté,
- a botcsinálta titkosrendőrré váló Farkast Horváth Lajos,
- Ignaz von Lederert Lukács Sándor,
- a nyomdász Landerer Lajost pedig Szerednyey Béla
játssza majd, a forgatókönyv részleteinek ismerete nélkül azonban még csak tippelni lehetne rá, hogy a sosem látott befektetéssel járó forgatás milyen visszhangot kelt majd a magyar mozikban.
