Kultúra

Mindjárt két folytatást is kaphat a Red Notice

Netflix
Netflix

Ugyan a kritika szerint nem lett túl nagy eresztés a Red Notice, avagy Különösen veszélyes bűnözők, ám rengetegen, rekordsokan nézték meg a kincsvadászos kalandfilmet, így nem csoda, hogy a Deadline úgy tudja: a Dwayne Johnson, Gal Gadot és Ryan Reynolds főszereplésével készült film két folytatást is kaphat.

A rendező Rawson Marshall Thurber az értesülések szerint visszatér a két folytatásra, amit egyszerre vennének fel. A Netflix a hírek szerint jövő év elején kezdene is forgatni, így Thurbernek bele kell húznia, hogy mindkét film könyvét befejezze, ő ugyanis a forgatókönyvíró is. Ha a Deadline értesülése igaz, Ryan Reynolds bizonytalan időre meghirdetett szabadsága legfeljebb jövő év elejéig tarthat, ugyanakkor a Netflix egyelőre nem erősítette meg a folytatások hírét.

A Red Notice-ért a három főszereplő 20-20 millió dolláros gázsit zsebelt be, a folytatások, ha megvalósulnak, alighanem még többet hoznak majd a konyhára. A filmben egyébként Johnson egy FBI ügynököt alakít, aki rákényszerül, hogy összefogjon a Reynolds alakította műkincstolvajjal, hogy elkapja a Gadot által játszott még veszélyesebb műkincstolvajt. A film a B-kategória tipikus mintáját követi, azaz a kritikusok szerint szakmailag nem túl erős, de a nézőket ez kicsit sem zavarja: a Rottem Tomatoes-on a szakma 37, a nézők viszont 92%-ra értékelték a filmet, a Netflix pedig arról számolt be, hogy a kalandfilm 328,8 millió órányi nézettséget gyűjtött be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik