Senki sem próféta a saját hazájában – tartja a bibliai eredetű közmondás, ami a világot munkájukkal megváltoztató honfitársainak életútját látva Magyarországon tökéletesen igaznak bizonyult.
A tudomány, vagy épp a művészet területén maradandót nyújtó honfitársaink jó részét a határokon belül épp ezért nem is ismerik, pedig megérdemelnék, hogy nevük ne teljesen ismeretlenül csengjen: Schwarz Dávid nélkül nem jöhettek volna létre az égboltot több mint három évtizeden át uraló Zeppelinek, Dienes Andor Budapesten maradása esetén Marilyn Monroe talán nem indult volna a világhír felé, Róth Imre nélkül pedig New York lenne szegényebb néhány felhőkarcolóval.
Épp az ilyen emberek bemutatására jött létre Ismeretlen magyarok címet viselő sorozatunk (a korábbi epizódok itt érhetők el), melynek mai fejezetében a britek életét néhány év alatt gyökeresen megváltoztató Reich Tibort mutatjuk be. Az első világháború derekán, 1916. október elsején egy gazdag zsidó textilgyáros családban született Reich sorsa már gyermekkorában egyértelművé vált: minden szabadidejét rajzok készítésével töltötte, így talán senkit sem lepett meg, hogy 1933-ban, alig tizenhét évesen Bécsbe költözött, hogy textiltervezést és építészetet tanuljon. (Egy korai modern munkája itt, a Tibor Ltd. oldalán látható.)
A Bauhaus és a Wiener Werkstätte bűvöletében élő város minden bizonnyal óriási hatással volt rá, a náci Németország Ausztriára gyakorolt politikai nyomását látva azonban úgy döntött, legfőbb ideje továbbállni. Épp a legjobbkor tette, hiszen 1938 márciusában az országot a Harmadik Birodalom egyszerűen bekebelezte. Tanulmányait a szigetországban, a világ akkor elsőszámú textilipari képzésén, a Leeds-i Egyetemen folytatta. 1941-ben végül itt vette át a diplomáját, majd egy évre a kor legnépszerűbb sál- és nyakkendőgyártója, a Boltonban székelő Tootal tervezője lett.
Úton a csúcs felé
A háború után végül saját lábra állt: 1945-ben Shakespeare szülővárosába, Stratford-upon-Avonba költözött, majd az annak részét képező Clifford Chambersben található XIX. századi malomépületben a következő évben létrehozta a Tibor Ltd-t.
Nem kellett sokáig várnia a sikerre, hiszen a saját stúdiója mellett egy apró szövőműhelyet is magában foglaló épület kapuját elhagyó anyagokra azonnal lecsapott a brit divatvilág csúcsán álló Edward Molyneux (1891-1974), aki eredetisége és színei miatt azonnal bevette azt az amerikai piacra szánt kollekciójába, rövidesen pedig a királynő, illetve édesanyja ruháit készítő Sir Norman Hartnell is ugyanígy tett.
A következő év még nagyobb sikert hozott, hiszen Reich első, kézzel készített anyagainak egyikéből küldött a házasságra készülő Erzsébet hercegnőnek (1952 óta II. Erzsébet brit királynő), akinek az annyira megtetszett, hogy saját otthona, Windlesham Moor jó részében is azokat használta, sőt, esküvője után nászajándékként is Tibor-féle textileket kapott a Brit Nemzetközösség gyapjúexportját képviselő International Wool Secretariattól.
A St. Petersburg Times egykorú (1947. november 23.) tudósítása szerint az anyagok a korábban használtakkal ellentétben sosem vesztik majd el a fényüket, köszönhetően az arany-, ezüst-, vagy épp fémszínű fonalaknak:
Az 1945-ben, Clevelandben kifejlesztett, a szövetek anyagát adó lurexet Reich az elsők közt alkalmazta, a hirtelen megrendelés pedig hirtelen jókora belföldi figyelmet irányított az immár ötven alkalmazottal dolgozó, emigráns háttere miatt hátrányból induló tervezőre.
Tibor Ltd. hirtelen egyenesen a jövő gyártójának tűnt, hiszen a bécsi évek és a Bauhaus ihlette szövetek a kevés színt és évtizedek óta változatlan mintákat használó konkurencia mellett teljesen újszerű élményt adtak, a speciális szövési technika (deep textures) miatt a minták háromdimenziós hatást nyújtottak, és
1948-ban a brit cikkek amerikai exportjának segítésére létrejött Hambro House of Design százezer dolláros megrendelését elnyerve a világviszonylatban még mindig igen apró cég betört az amerikai piacra, az ötvenes évek derekára pedig világszerte a legnagyobb újítók közt emlegették.
Tökéletesen bizonyítja ezt az American Instute of Decorators 1951-es kitüntetése, első önálló kiállítása, az egész országot bejárt An Adventure With Colour (Kaland a színekkel, 1954) negyedmillió látogatója, illetve a következő évek rangos felkérései: Reich munkái fogadták például a látogatókat a londoni világkiállítás századik évfordulójára rendezett Festival of Britain-en (1951), II. Erzsébet négy évtizeden át (1954-1997) használt yachtján, a HMY Britannián, a londoni Heathrow repülőtéren, Coventry középkori katedrálisában, a brüsszeli világkiállítás brit pavilonjában (1958), valamint a New York-i Rockefeller Centerhez csatlakozó Time & Life Buildingben (1958-1959).
A legtöbbször élénk színű anyagok közül több is feltűnt a legfontosabb brit bútorgyárak, így az Ercol és a G Plan kínálatában, sőt, a szigetország legnevesebb tervezői, így Robin Day és Sir Gordon Russell is előszeretettel használták őket legfrissebb munkáikhoz.
Tibor úgy gondolta, hogy a szín egyfajta energia, ami optimizmust ad, és épp ezért több embernek kellene azt befogadnia az otthonába
– mesélte unokája a The Guardiannek.
A jégmadárkék, a napfénysárga, illetve a sziámi rózsaszín hármasával indult sikerek választott otthonában, Stratford-upon-Avonban sem kerülték el: felkérték ugyanis a város híres szülötte emlékét őrző – Anglia első, nő által tervezett – színházépülete, a Royal Shakespeare Theatre összes textilfelületének lecserélésére. Az új anyagokat Reich a drámaíró négy karakteréről nevezte el – így született meg
A lendület a hatvanas években sem szűnt meg: munkái a Concorde-projekt mellett II. Erzsébet királynő közvetlen környezetében, a királyi család ingatlanjaiban – így a windsori kastélyban –, szállodákban, nagykövetségeken, valamint a brit miniszterelnök és a kincstári kancellár (pénzügyminiszter) hivatalos rezidenciáján, a Downing Street 10-ben, illetve 11-ben is feltűntek.
Az egyszerű formákat rejtő, vagy egyszínű textilek (ezek közül néhány itt látható) mellett faliszőnyegekre és nagyméretű, néha figurális alkotásokra is szükség volt – ezek közül néhány a már említett katedrálisba került, de a Manchester University, a Shakespeare Centre, illetve a Kereskedelmi Minisztérium is gazdagodott egy méretes példánnyal.
A legnagyobb megrendelés jó eséllyel az 1965-ben megnyitott manchesteri Piccadilly Hotelhez fűződik, hiszen a Tibor Ltd. a projekt kedvéért több mint hat mérföldnyi, azaz tíz kilométernyi szövetet gyártott:
View this post on Instagram
A stratford-upon-avoni üzem mindezekhez persze egyedül már rég nem volt elég: a Tibor Ltd. az évtized elejére az Egyesült Királyság legnagyobb, magánkézben lévő, hatvan tervezőt foglalkoztató textilstúdiója volt, a rajzok pedig nyolc gyárban váltak kész termékké.
Ekkorra a stílus is megváltozott: Reich az ötvenes évek közepén lassan elhagyta a természetet imitáló, ugyanazokat az elemeket ismétlő mintákat, egy feleségéről készült fotó hátterében látható kőfal fény-árnyék hatásai által ihletve létrehozta a Fotextur eljárást, melynek keretében a művész egy természetes képződményről készült fotó negatívját és pozitívját dolgozza fel, előbb szétvágva, majd újra összeillesztve a képet.
Az Avon partján készülő fotókat, illetve azok feldolgozását illetve a végeredményt a British Pathé egy 1957-ben készített rövidfilmje is megörökítette:
A nemcsak kárpitokon és szőnyegeken, de táskákon és kerámiatárgyakon is alkalmazható Fotextur csakhamar sikeres lett, a kor művészeti lapjai rajongtak érte: a Design című lap egyszerűen csak forradalmi újításként emlegette, a Council of Industrial Design (Formatervezési Tanács) képviseletében pedig Fülöp herceg a tanács frissen megalapított dizájndíjával tüntette ki a még mindig csak negyvenéves alkotót.
Reich Tibor nem csak textil-, de kerámiatervezőként, illetve építészként is kivételes tehetség volt: 1952-ben, a háromdimenziós élményt adó anyagok sikerét látva Tigo-Ware néven egy egész, ugyanazon elvet használó termékskálát tervezett, melyeket másfél éven át a stúdióban gyártott, a hirtelen sikerre való tekintettel azonban át kellett állnia az ipari tömeggyártásra. A sajátos humorral operáló, a használati tárgyaktól a szobordíszekig terjedő, matt tárgysorozat egyik fontos ihletője a magyar népművészet volt, darabjai pedig ma is szép számban, de magas áron bukkannak fel a brit régiségboltokban, illetve online árveréseken.
Ugyanez az ihletforrás nem figyelhető meg a Bauhaus funkcionalista elveit mindvégig szem előtt tartó Reich saját maga számára tervezett, 1956-ra elkészült házában, melyet nem csak otthonként, de kiállítótérként, illetve az új munkák egy nyüzsgő otthonban való kipróbálására is használt.
Az atomkor csúcsán járva nem meglepő, hogy a tervező a beton, az acél, illetve a fa- és az üvegfelületek keverése mellett a futurisztikus részletekkel sem spórolt: belső kertek, tolóajtók, kreatív gyerekszobák, élénk színek, illetve a nemes egyszerűséggel csak lángoló hagymaként emlegetett nyitott kandalló tette egyedivé a nemes egyszerűséggel csak Tibor House néven elhíresült épületet, ami hosszú éveken át nyitva állt a sajtó képviselői előtt, akiket a pár
A hetvenes években aztán minden megváltozott: a folyamatos fejlődést mutató cégeket – köztük a Tibor Ltd-t – lassan ellehetetlenítették az egyre nagyobb számban megjelenő olcsó másolatok, a központi épületet elmosó 1977-es árvíz után pedig Reich inkább a végleges bezárás mellett döntött.
Mindez persze nem jelentette azt, hogy Tibor a következő években a pihenésnek szentelte volna az idejét:
– derül ki a The Guardian Sam Reichhel készített interjújából, aki egy évnyi kutatás és szervezés után, két textilművész segítségével újra talpraállította az egykori vállalatot, remélve, hogy az hosszú időn át helytáll majd a brit piacot is uraló retrólázban. Nem ő persze az egyetlen, aki Reich munkáit a mai otthonok részévé szeretné tenni, hiszen a Forbo például újra készleten tartja az ötvenes években született Flotex szőnyegeket.
Reich Tibor mindezt sajnos már nem érhette meg: röviddel 79. születésnapja után, 1996. február 3-án hunyt el, felesége, az orosz felmenőkkel rendelkező koncertzongorista, Freda Caplan (1920-1997) pedig alig egy évvel később követte.
