Kultúra

Tudományos tény: ha nagy mellű nővel beszélsz, közben öntudatlanul légtapizol

Testbeszédünk elárul bennünket. Matiné.

Mindenkinek van olyan ismerőse, aki ha bemegy egy tucat idegen ember közé, pár perc múlva pontosan meg tudja mondani, ki kinek a kicsodája, mire gondol, és milyen a hangulata. Mielőtt a beszéd kialakult volna, az ember egyetlen kommunikációs eszköze az a képessége volt, hogy a viselkedésből ki tudta olvasni a másik hozzáállását és gondolatait.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

A rádió feltalálásáig a kommunikáció jó része írásban bonyolódott, könyvek, levelek és újságok útján. Ez azt jelentette, hogy kitartással és jó íráskészséggel a csúf politikus vagy a gyönge szónok is sokra vihette – ezt példázza Abraham Lincoln. A rádió korszaka azoknak nyitott teret, akiknek a beszéd a kenyerük: ilyen volt Winston Churchill, a ragyogó szónok. Vizuális korunkban már alighanem ő is nehezebben boldogulna.

Fotó: Collection Roger-Viollet / AFP

A mai politikus tudja, hogy a politika mindenekelőtt imázs és megjelenés kérdése, ezért a legfontosabb pozíciókban lévő politikusok személyes testbeszéd-tanácsadót tartanak, aki segít, hogy őszintének, gondoskodónak és becsületesnek mutatkozzanak, legkivált olyankor, ha valójában nem azok.

Már-már hihetetlen, hogy sok ezer éves fejlődésünk során a testbeszédet egészen 1960-ig egyáltalán nem tanulmányozták, és a legtöbb ember ma is a beszédet tartja kommunikációnk legfőbb eszközének. Pedig a beszéd a fejlődéstani időszámításnak csak a legújabb szakaszában lett kommunikációs repertoárunk része, s ma is leginkább tények és adatok közlésére használjuk. Kialakulásának kezdetei legkorábban kétmillió, legkésőbb ötszázezer évvel ezelőttre tehetők, s ez alatt az idő alatt az emberi agy térfogata megháromszorozódott. Ezt megelőzően az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang volt, s ez ma sincsen másképp. De mivel figyelmünk középpontjában a szó áll, a legtöbben alig tudnak valamit a testbeszédről, a jelentőségéről meg még annyit sem.

Pedig maga a beszélt nyelv is mutatja, milyen fontos szerepet játszik a kommunikációban a testbeszéd. Íme néhány nyelvi fordulat a sokból:

Fenn hordja az orrát. Arcizma se rándul. Föllélegzik. Vállat von. Fel a fejjel. Állj a sarkadra. Állok elébe. Seggnyaló.

Lehet, hogy egy-egy kitétel megakad az olvasó torkán, mégis kénytelen lesz megveregetni a vállunkat, mert a legtöbb kifejezéstől biztosan tágra nyílik a szeme. Az az ökölszabály, hogy nyakon öntjük a nyelvi fordulatokkal, aztán meglátjuk, beadja-e a derekát, vagy hátat fordít az egésznek. Reméljük, teljesen leveszi a lábáról a kínálat, s végül meghajol érveink előtt.

A kezdetek

A testbeszéd úttörői a némafilmkorszak színészei voltak, élükön Charlie Chaplinnel, hiszen az akkori filmvásznon csak ez a kifejezőeszköz létezett. Hogy jó vagy rossz színész-e valaki, az attól függött, mondandóját mennyire tudta mozgás és gesztusok útján átadni a nézőnek. Amikor elterjedt a hangosfilm, és a színészi munka nem verbális oldala háttérbe szorult, sok némafilmszínész kihullott a rostán, s csak az maradt fenn, aki szóban és szó nélkül is boldogult a kamera előtt.

A testbeszéd XX. század előtti legfontosabb tudományos elemzése Charles Darwin 1872-ben közzétett tanulmánya, Az érzelmek kifejezése az embernél és állatnál. Ezt ugyan elsősorban tudósok olvasták, de hatására megindult a mimika és a testbeszéd modern vizsgálata. Darwin megállapításainak nagy részét igazolták az azóta világszerte elvégzett kutatások, s mára csaknem egymillió nonverbális jelet jegyeztek föl és írtak le a kutatók. Az 1950-es évek testnyelvkutatásának egyik úttörője, Albert Mehrabian arra a megállapításra jutott, hogy az emberi közleményeknek körülbelül a 7 százaléka verbális (csak maga a szó), 38 százaléka vokális (hangszín, hanghordozás és egyéb hanghatások), és 55 százaléka nem verbális.

Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben.

A nem verbális kommunikáció kutatásában Ray Birdwhistell antropológus járt az élen. Úttörő munkájában a közlés e fajtájának a kinézia nevet adta, és ő is hasonlóan becsülte meg az emberek között zajló nem verbális kommunikáció mennyiségét. Becslése szerint az átlagember naponta összesen tíz-tizenegy percet beszél, s egy mondata átlagosan két és fél másodpercig tart. Ami a mimikát illeti, Birdwhistell szerint körülbelül 250 000-féle arckifejezést tudunk produkálni és felismerni.

Akárcsak Mehrabian, Birdwhistell is úgy találta, hogy az élőszóban zajló párbeszédből alig 35 százaléknyi a verbális kommunikáció, a többi 65 százalék nem verbálisan zajlik. Az 1970-es és 80-as években általunk rögzített ezer kereskedelmi megbeszélés és üzleti tárgyalás elemzése azt mutatta, hogy az üzleti életben a tárgyalóasztalnál keltett benyomás 60–80 százalékát a testbeszéd hordozza, és az emberek 60–80 százaléka alig 4 perc alatt alakítja ki elsődleges véleményét egy új ismerősről.

A vizsgálatokból az is kiderül, hogy miközben a telefonon folyó tárgyalások során általában az erősebb érvekkel bíró fél győz, a személyes találkozásnál ez nincs mindig így, mert végső döntéseinkben nagyobb súllyal esnek latba a látottak, mint a szavak.

Miért nem az számít, amit mondunk?

Bár a politikai korrektség mást kívánna, a valóság az, hogy az első találkozásnál azonnal ítélkezünk az új ismerősről: mennyire barátságos, mennyire uralkodásra termett, mennyire jöhetne szóba mint szexuális partner – és nem a szemét nézzük meg elsőnek.

A kutatók többsége egyetért abban, hogy a szó elsősorban információközlésre használatos, míg a testbeszéd az egymáshoz viszonyulás egyeztetésének eszköze, s bizonyos esetekben helyettesíti a szóbeli közlést. Egy nő például anélkül, hogy kinyitná a száját, pusztán egy forró pillantással egyértelmű üzenetet tud küldeni egy férfinek.

Szavak és mozdulatok a kulturális háttértől függetlenül annyira megjósolhatóan összetartoznak, hogy a gyakorlott megfigyelő a hallottak alapján le tudja írni, milyen mozdulatokkal kíséri szavait a beszélő – szögezte le elsőként Birdwhistell. Birdwhistell azt is megtanulta, hogy a puszta gesztusokból megállapítsa, valaki milyen nyelven beszél.

Sokan nehezen fogadják el, hogy az ember biológiailag ma is állat. Márpedig a homo sapiens – vagyis mi mindnyájan – a főemlősök egyik faja, szőrtelen, emberszabású majom, amelyik megtanult két lábon járni, és fejlett, intelligens aggyal rendelkezik. Ennek ellenére akárcsak a többi állatfajt, bennünket is a biológia törvényei kormányoznak, ezek irányítják cselekedeteinket, reakcióinkat, testbeszédünket és gesztusainkat. Az a bámulatos, hogy az ember-állat ritkán veszi észre, hogy miközben testtartása, mozdulatai és gesztusai az egyik történetet adják elő, addig a hangja esetleg a másikat.

Hogyan árulja el a testbeszéd az érzelmeket és a gondolatokat?

A testbeszéd az ember érzelmi állapotának külső leképezése. Egy gesztus vagy mozdulat rávilágít egy-egy pillanatnyi érzésre. Akit például feszélyez, hogy hízásra hajlamos, az néha a tokabőrét ráncigálja. Egy nő, aki tudja, hogy a combja vastagabb, mint szeretné, lefelé simítgatja a ruháját. Aki fél vagy védekezik, az összefonja a karját vagy keresztbe teszi a lábát, esetleg ezt is, azt is. Egy férfi, ha egy nagy mellű nővel beszél, noha tudatosan óvakodik attól, hogy beszélgetőpartnere mellét bámulja, kezével közben öntudatlanul tapogató mozdulatokat tesz.

A testbeszéd megértéséhez úgy kell érzékelnünk egy ember érzelmi állapotát, hogy egyszerre hallgatjuk, mit mond, és figyeljük, milyen körülmények között beszél. Csak így tudjuk elválasztani egymástól a tényt és a mesét, a valóságot és a fantáziát. Az újabb időkben nekünk, embereknek szinte a rögeszménkké vált a beszéd, s mindennél fontosabb lett számunkra, hogy jó társalgók legyünk. A testbeszéd jelzéseiről és ezek jelentőségéről viszont a legtöbbünknek fogalma sincsen, jóllehet ma már tudni való, hogy a személyes beszélgetés során az üzenetek java része a testbeszéd útján jut el a másik félhez.

Chirac francia elnök, Reagan amerikai elnök és Bob Hawke ausztrál miniszterelnök például egyaránt a kezét használta annak kifejezésére, mekkora horderejű a kérdés, amelyről beszél. Bob Hawke egyszer úgy érvelt a politikusok fizetésemelése mellett, hogy a nagyvállalati vezetők jövedelméhez hasonlította. Azt mondta, a vállalatvezetők hatalmas jövedelemnövekedéséhez képest csekély a politikusoknak adott emelés. Csakhogy amikor a politikusfizetésekről beszélt, egyméternyire tartotta egymástól a két tenyerét, amikor a vállalatvezetőkéről, akkor csak 30 centire. Vagyis a két tenyere közti távolság elárulta: ő is tudja, hogy a politikusok jóval többet kapnak, mint amennyit ő bevall.

Bob Hawke az 1983-as választások idején, Fotó: Fairfax Media / Getty Images

Megérzésben jobbak a nők

Ha valakiről azt tartjuk, hogy intuitív alkat vagy hogy jók a megérzései, tulajdonképpen arra gondolunk, hogy érti az emberek testbeszédét, s összeveti az így felfogott jeleket azzal, amit hall. Amikor tehát valami azt súgja, vagy az az érzésünk, hogy hazugsággal traktálnak, általában azt vesszük észre, hogy a partner testbeszéde ellentmond a szavainak. Az ilyen észlelőképességet nevezik a szónokok közönség- vagy csoportérzékelésnek. Ha például a hallgatóság leszegett fejjel és karba tett kézzel ül a széksorokban, az intuitív szónok megérzi, hogy előadása nem talált utat hozzájuk, és tudja, hogy ha meg akarja nyerni a közönséget, valamin változtatnia kell. Az intuíció nélküli szónok, akinek mindez nem tűnik fel, tovább csetlik-botlik.

A megérzőképesség azt jelenti, hogy észrevesszük, ha valakinek a szavai és a testbeszéde között ellentmondás feszül.

Általában véve a nők megérzőképessége jobb, mint a férfiaké, erre utal a közkeletű „női ösztön” kifejezés is. A nőkkel velük születik a képesség, hogy érzékeljék és megfejtsék a nem verbális jelzéseket, akárcsak az, hogy az apró részleteket is pontosan megfigyeljék. Ezért tud kevés férj úgy hazudni, hogy a feleség rajta ne kapja, viszont a legtöbb nő, ha kedve tartja, simán az orránál fogva vezeti a férfit.

A Harvard Egyetem pszichológusainak kutatása rámutatott, mennyivel érzékenyebbek a testbeszédre a nők, mint a férfiak. A kísérlet résztvevőinek rövid filmrészleteket mutattak be, amelyekben egy férfi és egy nő beszélgetett, de hogy mit, az nem volt hallható. A kísérleti személyeknek a pár mimikájából kellett kikövetkeztetniük a történést. A nők az esetek 87 százalékában helyes következtetésre jutottak, míg a férfiak csak 42 százalékban jártak sikerrel. A „nevelő-gondoskodó” jellegű szakmák férfi művelői – tanárok, művészek, színészek, ápolók – csaknem olyan jól teljesítettek, mint a nők, és a meleg férfiak is jó eredményeket értek el. Különösen nyilvánvaló ennek a női ösztönnek a megléte az anyáknál, hiszen gyermekük első életéveiben szinte kizárólag nem verbális úton érintkeznek vele. A nők sokszor érzékenyebb, beleérzőbb tárgyalófelek a férfiaknál.

Mit mutat az agy vizsgálata?

A legtöbb nő sokkal jobban kommunikál, mint bármelyik férfi. Az agy MRI- (mágnesesrezonancia-) vizsgálata világosan megmutatja, miért múlják felül a nők a férfiakat kommunikációban és emberismeretben. A nők agyának 14–16 területe foglalkozik a többi ember viselkedésének elemzésével, míg a férfiagynak csak 6–8 területe. Ez magyarázza, hogy egy népes társaságban egy nő pillanatok alatt átlátja a többi vendég egymáshoz való viszonyát: kik vesztek össze éppen, ki kinek szimpatikus és így tovább. Ugyanez a magyarázata annak is, miért érzik úgy a nők, hogy a férfiak keveset beszélnek, és miért gondolják a férfiak, hogy a nőknek sosem áll be a szájuk.

A női agy többsávos működésre szakosodott: az átlagos nő egyszerre kettő–négy témával képes zsonglőrködni. Tévét néz, telefonál, közben a háta mögött zajló beszélgetésre is figyel, kávézik. Egyetlen beszélgetésen belül is képes több független témáról beszélni, s akár ötféle hangszínt alkalmazni, ha témát vált, vagy valamit nyomatékosítani akar. A legtöbb férfi sajnos csak három hangszínt ismer fel, ezért többnyire elveszti a fonalat, ha nő a beszélgetőpartnere.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy aki konkrét vizuális bizonyítékokat vesz alapul, amikor egy személyes találkozás nyomán a másik fél viselkedését értékeli, az megbízhatóbb eredményre jut, mint aki pusztán a megérzéseire hagyatkozik. A bizonyíték a másik fél testbeszéde, s bár ennek üzenetét a nők öntudatlanul is fogják, ezt a készséget tudatosan bárki elsajátíthatja. Hogyan? Erről szól ez a könyv.

Honnan tud rólunk annyit a jósnő?

Aki már jósoltatott magának, nyilván megdöbbent, mi mindent tud róla a jósnő, méghozzá olyasmit, amit senki se tudhat. Ez lenne a hatodik érzék? A jósbiznisz vizsgálata azt mutatja, hogy a jövendőmondók egy sajátságos módszert (cold reading) alkalmaznak, amellyel egy sosem látott személy esetében akár 80 százalékos találati pontosságot is el lehet érni.

A hiszékeny, rászedhető ember szemében ez maga a csoda, holott az eljárás alapja a testbeszéd alapos megfigyelése, amihez hozzájön az emberi természet ismerete, illetve a statisztikai valószínűség. Ezzel a módszerrel szerzik az információt a látnokok, az asztrológusok, a kártya- és tenyérjósok. Sok cold reader lényegében nem tud saját nem verbális jelérzékelő adottságáról, s előbb-utóbb meggyőződésévé válik, hogy valamiféle látnoki képessége van. Ez csak fokozza a produkció meggyőző voltát, amelyhez az is hozzájárul, hogy aki jósnőhöz jár, az úgy megy oda, hogy bízik az eredményben.

Egy pakli tarot-kártya, egy-két kristálygömb meg egy kis hókuszpókusz, s már kész is a tökéletes díszlet a testbeszédolvasó szeánszhoz, amely még a legmegrögzöttebb hitetlenkedőt is képes meggyőzni, hogy itt nyilván különleges varázserők működnek. A dolog lényege az, hogy a jós dekódolja a páciens reakcióit az elhangzó állításokra, kérdésekre, és összerakja az illető külsejének megfigyeléséből szerzett információkat. A „látnokok” legtöbbje – a női agy adottságaiból következően – nő.

Mondanivalónk illusztrálására íme egy látnoki jellemzés, személyesen az olvasónak. Képzelje el, hogy belép a félhomályos, dohányfüstös szobába. Ott ül a turbános, fölékszerezett jósnő egy félhold alakú, alacsony asztalkánál, előtte kristálygömb.

Nagyon örülök, hogy eljött. Látom, nyugtalanítja valami, mert erős jeleket bocsát ki felém. Érzem, hogy amit a legjobban vár az élettől, az néha irreálisnak tűnik, s ön már-már attól fél, hogy mindez teljesen elérhetetlen. Úgy érzem, ön olykor barátkozó, nyílt és bizakodó az emberekkel, máskor pedig visszahúzódó, tartózkodó és óvatos. Büszke rá, hogy önállóan alkot ítéletet, s csak akkor hiszi el, amit lát és hall, ha kellő bizonyítékot kap rá. Kedveli a változást és a változatosságot, idegesíti a korlátozás és a monotónia. Szívesen megosztja legbensőbb érzéseit az önhöz legközelebb állókkal, de felismerte, hogy nem bölcs dolog, ha túlontúl nyílt és kitárulkozó. Egy S kezdőbetűs férfi most erősen hat önre, a jövő hónapban pedig fölkeresi önt egy novemberi születésű nő egy izgalmas ajánlattal. A külső szemlélő számára ön higgadt és fegyelmezett, belül azonban nyugtalan és aggodalmas, s gyakran rágódik azon, hogy csakugyan jól döntött-e.

Nos, mennyire talált? Pontosan elemeztük önt? A kutatások azt mutatják, hogy a fenti jellemzés legalább 80 százalékban ráillik bárkire. Nem kell hát más, csak jó képesség a testtartás, az arckifejezés és egyéb mozdulatok, rándulások értelmezésére, plusz gyönge világítás, egzotikus zene, tömjén – s garantáltan levehetünk a lábáról bárkit! Nem biztatjuk az olvasót, hogy csapjon fel tenyérjósnak, de rövidesen legalább olyan precízen tudja majd boncolgatni az embereket, mint egy jósnő.

Veleszületett, örökletes vagy tanult?

Kedves olvasó, ha ön összefonja a karját, a balt teszi fölülre, vagy a jobbat? A többség csak akkor tudja megmondani, ha kipróbálja. Tessék, fonja össze a karját most, aztán gyorsan cserélje fel a kettőt. Ugye úgy érzi, hogy az egyik pozíció kényelmes, a másik valahogy rossz. Minden jel arra mutat, hogy ez a gesztusunk örökletesen meghatározott, és nem lehet rajta változtatni.

Tíz emberből hét a bal karját teszi fölülre.

Rengeteg kutatás és vita tárgya volt már, hogy a nem verbális jelzések vajon velünk születnek, öröklődnek, tanuljuk, vagy más módon sajátítjuk el őket. A kutatók különböző csoportok gesztusnyelvét figyelték meg: vakokét (akik vizuális úton nem tanulhatták a nonverbális jeleket), különböző kultúrák tagjaiét, illetve legközelebbi antropológiai rokonaink, a majmok és az emberszabású majmok jelzéseit.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a testnyelvi gesztusokból mindegyik kategóriába jutnak példák. Eibl-Eibesfedt német kutató azt figyelte meg, hogy a süketen és vakon született gyermekeknél tanulás és utánzás nélkül is megjelenik a mosoly, ami azt jelenti, hogy a mosolygás képessége is velünk születik. Egymástól távol eső öt emberi kultúra tagjainak mimikáját tanulmányozva Ekman, Friesen és Sorenson megerősítette Darwin nézeteit. Azt találták ugyanis, hogy az alapvető érzelmek kifejezésére mindegyik kultúra ugyanazokat a mimikai jelzéseket használja, tehát ezek a gesztusok ugyancsak velünk születnek.

A kulturális különbségek száma igen nagy, de az alapvető testnyelvi jelzések mindenütt ugyanazok.

Bizonyos gesztusokat illetően változatlanul folyik a vita, hogy kulturális tanulás folytán válnak-e szokássá, vagy öröklöttek. A legtöbb férfi például úgy veszi föl a kabátját, hogy először a jobb karját dugja bele, a legtöbb nő viszont a balt. Ez arra utal, hogy a férfiak a bal agyféltekét használják ehhez a mozdulathoz, a nők viszont a jobbat. Ha a zsúfolt járdán egy férfi elhalad egy nő mellett, általában egész testével feléje fordul. A nő ugyanebben a helyzetben ösztönösen elfordul, hogy védje a mellét. Született női reakcióról van-e szó, vagy a nők ezt öntudatlanul eltanulják, amikor látják a többi nőt?

Barbara Pease – Allan Pease: A testbeszéd enciklopédiája

Fordította: Nemes Anna

Park Könyvkiadó

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.