Imádunk kukkolni, látni valamit, amit nem lenne szabad látnunk. Ez mindig izgalmas, a beavatottság és a tilosban járás részegítő hormonkeverékkel árasztja el az agyat, és bár már rég tudjuk a tévétechnológia titkait, még mindig jól működnek azok a műsorok, melyek a kukkolás pszichés hatásaira alapoznak. Fontos viszont, hogy a szemek elől elrejtett dolgokban jellemzően nem a tulajdonképpeni helyek érdekesek, hanem azok emberi oldala. Ezért működött olyan remekül a Spektrum előző, Thuróczy Szabolccsal készült saját gyártású sorozata, a Tabukról tabuk nélkül – és ezért nem működik a legújabb, a Tiltott zónák.
Pedig a koncepció hasonló. Ahogy a Tabukról tabuk nélkül is az élet kevesek előtt ismert területein kalandozik, úgy a Tiltott zónák is ezt teszi: az ötlet az, hogy menjünk be a kamerával oda, ahová alapesetben „illetékteleneknek belépni tilos”, így például egy NAV-ellenőrzés közepébe, egy robbanószerkezet hatástalanításához, vagy – amint az a nyitórészben történik – az állatkert üzemi területére, esetleg a kecskeméti repülőbázisra. És ha már belépünk ezekre a területekre, akkor töltsünk is ott el egy kis időt, vagy egy egész napot, vegyünk részt az ottani munkában, próbáljuk ki, milyen abban a cipőben létezni egy kicsit. Ahogy az angol mondja, same-same, but different, azaz ugyanolyan, de mégis más, a két műsorkoncepció között ugyanis egy fontos, lényegi különbség van: a Tiltott zónák terekben gondolkodik, nem pedig emberi sztorikban, a kulisszák mögé visz, nem a homlokok mögé. És ezen csúszik el.
Egyrészt a vlogok és a világ minden elképzelhető helyéről egy koppintással elindítható okostelefonos élő közvetítések korában nem nagyon van már olyan terepe a Földnek, ahová ne láthatnánk be könnyedén. Másrészt, ha van is ilyen, eleve nem ez a lényeg: nem a hely, hanem az emberi tapasztalás. A Tabukról tabuk nélkülben az ő saját személyes valóságának esetleges fájdalmas pontjaival együtt. Annak a sorozatnak mindkét évadja kapcsán hangsúlyoztuk, hogy a műsor legnagyobb szakmai teljesítménye a bitangerős szereplőválogatásban rejlett: ilyen izgalmas karaktereket találni és szóra bírni ugyanis nem mindennapi eredmény. Itt ugyanezt szerették volna létrehozni fizikai terekkel, és bár nem kétlem, hogy ugyanolyan nehéz leszervezni a bejutást egy-egy ilyen területre, mint megtalálni azokat a nagyon erős interjúalanyokat, a hatásuk mégsem összehasonlítható: ezek a helyek egyszerűen nem olyan érdekesek, mint azok az emberi történetek voltak.
Pedig Thuróczy Szabolcs megtesz mindent – és ha épp nem tenne meg, akkor is sokat javítana a jelenléte a műsoron, egyszerűen olyan karakter, hogy szívesen nézi-hallgatja az ember –, hogy izgalmasnak lássuk az általa megtapasztaltakat, és nem kétlem, hogy neki izgalmas is volt egyik-másik esemény, de így többszörösen közvetetten, a kamera és Thuróczy szemén keresztül a nézőnek nem igazán megy fel a pulzusa a látottaktól.
Hangsúlyozhatják nekünk ezerszer, hogy ahol járunk, az tiltott terület, ha nem érzem meg nézőként ezt a tilosban járást, akkor a hatás elmarad. Elmondhatja nekünk a világ legkiválóbb színésze, hogy ő bizony most be van tojva, engem vajmi kevéssé hat meg nézőként, ha én speciel nem kapok adrenalinfröccsöt. Márpedig nem kapok. Ugyanígy beszélhet az állattal ápolt különleges kapcsolatáról egy gondozó, ha azt a kötődést nem sikerül átélhetően megmutatni, akkor a nézőben nem fog semmilyen érzelmi hatás keletkezni azon túl, hogy, de aranyos állat egy fóka. Az a koncepció, amire a Tiltott zónák alapoz, szuperül működik egy iskolai terepgyakorlaton vagy gyerektáborban, amikor elvisszük a gyerekeket valami gyárlátogatásra – de képernyőn, sajnos, nem az igazi.
A Tiltott zónák szeptember 19-én 17 órakor indul a Spektrumon az első epizóddal, összesen hat lesz, a következő hat vasárnapon ugyanebben az idősávban.
