Csóti Rebeka / 24.hu
Kultúra

Hogy gyűlölhette egymást ennyire Babits Mihály felesége és a lánya?

Valójában csak vesztesei voltak annak a pernek, amelynek a tétje Babits Mihály szerzői jogainak megszerzése volt – állítja Székely László, a hosszú pereskedésről szóló, nemrég megjelent kötet szerzője. A jogászprofesszorral, egykori ombudsmannal nemcsak a Babits család görög sorstragédiát idéző széthullásáról, hanem beperelt vonósnégyesről, feleségek között szétosztott költői jogdíjakról, önként megcsonkított művekről és bűnbánatról is beszélgettünk.

Ennél abszurdabb pert keveset ismer a magyar irodalomtörténet

– szögezi le Székely László. Az ismert jogászprofesszor, egykori ombudsman nemrég jelentette meg a „Jó mostoha történetét még nem írták meg…” című könyvét, amely Babits Mihályné Török Sophie és lánya, Babits Ildikó hosszú pereskedését dolgozza fel.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A per valós tétje az volt, hogy Babits Mihály 1941-es halála után ki kezelje a költőóriás szerzői jogait: a felperes Török Sophie vagy az örökbefogadott lányuk, Babits Ildikó. Csakhogy – mivel Babits végrendelet nélkül hunyt el – az özvegy nem perelhette a közösen örökbefogadott Ildikót a jogdíjak miatt, hiszen azok a törvény szerint a gyermeknek jártak. Ezért Török Sophie végül az iránt nyújtott be keresetet, hogy a bíróság érvénytelenítse az 1928-as örökbefogadást, méghozzá úgy, hogy azt mindkét szülő, azaz Babits Mihály nevében is tegye meg. Ha ez megtörténik, akkor Babits Ildikó többé nem számít a költő lányának, így a szerzői jogok sem illetnék meg.

Ez még csak legfeljebb egy szokatlan dolog, de az már abszurd, hogy a per 1955-ben, Babits halála után 14 évvel, Török Sophie halála előtt néhány nappal indult, és csak 1967-ben ért véget. Amikor a bíróság az örökbefogadás érvényességével kapcsolatban kimondta a jogerős verdiktet, Babits már 26 éve, felesége pedig 12 éve halott volt

– emlékeztet Székely László.

Mielőtt felidéznénk a per lényegét, megkérdezzük a frissen megjelent kötet szerzőjét, mi motiválta a megírásban. Mint mondja, egyrészt az a tény, hogy negyvenéves oktatói pályája során jórészt magánjogot tanított, és mindig ügyelt arra, hogy ennek részeként a hallgatóknak feltárja a személyiségi jogokhoz tartozó szerzői jogok, valamint a művészet kapcsolódási pontjait, konfliktusait. A könyv megírásának másik oka egy tanszéki kiránduláshoz kapcsolódik.

„Szekszárdon jártunk, és amikor betértünk a Babits Mihály Emlékházba, leszakadt az ég, így az átlagosnál sokkal több idő jutott arra, hogy mindent alaposan megnézzünk. Annyira lekötött a sok érdekesség, hogy utána elkezdtem antikváriumokban Babitscsal kapcsolatos könyveket keresni, így akadtam rá Koháry Sarolta 1973-ban megjelent Flóra és Ilonka című művére, amelyben pár sor utalt arra, hogy Török Sophie hosszú pereskedésbe keveredett a lányával, Ildikóval. Itt olvastam először erről, megpróbáltam utánanézni, és kiderült, hogy még senki nem dolgozta fel alaposabban a történetet. Nekiláttam, ebből született a könyv.”

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A kötet a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.

A Babits-per

Babits Mihály és Török Sophie 1928-ban, alig pár hónapos korában fogadták örökbe Ildikót, aki a költő 1941-es haláláig gond nélkül nevelkedett a családban. Babits halála azonban megroppantotta az özvegyét, aki élete utolsó 14 évében számos betegséggel, köztük depresszióval is küzdött. A 13 évesen félárván maradt Ildikó és a nevelőanyja fokozatosan eltávolodtak egymástól, kölcsönösen rengeteg sérelmet okoztak egymásnak. Az egyre mélyülő konfliktusban Babits egykori jó barátja, Basch Lóránt ügyvéd Török Sophie oldalára állt, és szép lassan meggyőződésévé vált, hogy meg kell akadályoznia, hogy a Babits-hagyaték szerzői jogainak kezelése egy általa erre méltatlannak tartott fiatal nő kezébe kerüljenek.

„Basch Lórántot egyrészt valóban az motiválta, hogy féltette Babits Ildikótól a Babits-életművet, másrészt osztozott abban az egyre mélyülő ellenszenvben, idővel gyűlöletben, amit Török Sophie a lányával szemben táplált. Az ügyhöz kapcsolódó periratokból, tanúvallomásokból, levelezésekből az derül ki, hogy az egykor kiegyensúlyozott anya-lánya kapcsolat Babits halálát követően fokozatosan megromlott, utóbb feloldhatatlan, kölcsönös gyűlöletbe csapott át. A régi mondás szerint pedig ahol véget ér a család, ott kezdődik a családjog” – mondja Székely László, aki nem titkolja, mesterműnek tartja, ahogy Basch Lóránt az évek alatt felépítette azt a jogi konstrukciót, mellyel Török Sophie, majd az írónő halála után maga az ügyvéd valós eséllyel támadta meg Babits Ildikó 1928-as örökbefogadását.

Különösen merész húzásnak számított, hogy Babits Mihály vonatkozásában is az örökbefogadás felbontását kérte a bíróságtól arra hivatkozva, hogyha a költő megérte volna, maga is ezt kezdeményezte volna. Az 1952-es családjogi törvény óta egyébként nincs lehetőség arra, hogy egy elhunyt családtag nevében kérelmezzék egy örökbefogadás felbontását, de az 1928-as esetre még a korábbi jogszabályok vonatkoztak.

Szilveszter Németh László író lakásán 1931-ben. Középen Babits Mihály és felesége Török Sophie

Ennek ellenére Basch terve túlment a lehetőségek határán, és kitartó küzdelem után végül elbukott. A hosszas pereskedés lezárásaként 1967-ben megszülető jogerős döntés kimondta, hogy Török Sophie esetében Babits Ildikó örökbefogadását érvényteleníti, de Babits Mihály vonatkozásában fenntartja azt. Ez pedig azt jelentette, hogy lányaként továbbra is Ildikót illették meg a szerzői joggal kapcsolatos jogok. Az ügynek azonban csak vesztesei voltak.

Basch Lóránt sem érte meg a per végét, Ildikó pedig 1956-ban disszidált, és a törvények értelmében devizakülföldiként nem férhetett hozzá a magyar állam által zárolt számlán kezelt Babits-jogdíjakhoz. Gyermeke nem született, Angliában hunyt el 1982-ben, és hiába volt már ítélettel is megerősítve Babits-utódként, egy fillért sem látott a jogdíjakból, pedig 1941-től a haláláig idehaza mintegy hetven Babits-művet adtak ki. Hogy pontosan mekkora összegről van szó, nem tudni, de a periratokból annyi kiderül, hogy 1963-ban mintegy 300 ezer forint pihent a Babits-jogdíjak zárolt számláján

– emlékeztet Székely László. Ildikó halála után Babits unokaöccsének leszármazottai váltak jogutóddá, ekkortól kezdve a védettségi idő lezárultáig, 2011-ig nem volt vita a kérdésben.

Bár a perről szóló könyv szerzője elfogulatlanul meséli el a történetet, annyi azért kiérződik a sorokból, hogy elismeréssel adózik Basch Lóránt jogászi munkájának. „Kiemelkedően tehetséges volt, nevét onnan is lehet ismerni, hogy meghatározó szerepet játszott a Baumgarten Alapítvány létrehozásában azzal, hogy hosszú jogi küzdelem után megegyezésre jutott Baumgarten Ferenc örököseivel.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Babits Mihály műveinek jogdíjai 2011-ben jártak le, mivel az irodalmi művek szerzői jogai az alkotó halála után hetven évig élveznek védettséget, majd közkinccsé válnak. Ez azt jelenti, hogy a jogutódok engedélye és hozzájárulása nélkül szabadon felhasználhatók, kiadhatók, átdolgozhatók. Egyetlen védettség marad fenn továbbra is: a szerző nevéé, ezt bármelyik műve felhasználásakor fel kell tüntetni. A szerzői jogok védelmét felügyelő különböző szakmai szervezetek – többek között az Artisjus vagy az MTA Irodalomtudományi Intézet – ügyelnek arra, hogy senki ne adhassa ki a saját neve alatt például a Jónás könyvét.

Mennyi az annyi?

Arról nem létezik nyilvános adatbázis, hogy a magyar irodalom kiemelkedő alakjai, illetve az örököseik pontosan milyen jogdíjakban részesülnek. A jogdíj mértékével kapcsolatos információk a személyiségi jog kategóriájába tartoznak, csak az érintettek hozhatják azt nyilvánosságra. Az biztos, hogy minél többször használnak fel egy irodalmi alkotást – átírják színpadra vagy hangoskönyv, balett, opera stb. készül belőle –, annyiszor jár jogdíj az eredeti szerzőnek is. A mértékről minden esetben a szerző állapodik meg az aktuális felhasználóval. Bár jogdíjlistát nem ismerünk, Székely László szerint logikus, hogy a legnagyobb példányszámot produkáló szerzők képesek a legelőnyösebb jogdíjszerződést kiharcolni a kiadóknál.

„Ez a rendszerváltás előtt másképp működött, hiszen irodalmi alkotásokat kizárólag állami kiadók adhattak ki, valamint létezett egy kidolgozott tarifarendszer, amely az egyes műfajokra, a különböző terjedelmekre központilag határozta meg a jogdíjak mértékét. Természetesen egyedi döntéssel el lehetett térni a tarifáktól, és a hatalom igyekezett is bőkezűen honorálni az általa kiemelten támogatott írókat, költőket. Köztudott például, hogy Illyés Gyula, Németh László vagy Déry Tibor a hatvanas években évi egy-másfél millió forintos jogdíjjal gazdagodtak. Ma már elképzelhetetlen, hogy a jogdíjakat valamilyen formában ne kössék az eladott példányszámhoz, de akkoriban ez nem számított. Én például úgy jutottam hozzá egy teljes Illyés Gyula életműsorozathoz fillérekért, hogy a végnapjait élő állami könyvterjesztő vállalat a nyolcvanas évek végén piacra dobta a raktáraiban porosodó könyveket” – meséli Székely László.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hozzáteszi: a lazaságra Karinthy Ferenc legendája is remek példa. A népszerű író gyakran elmesélte, hogyha pénzre volt szüksége, csak besétált valamelyik könyvkiadóhoz, beígért egy írást, felvette a jogdíjelőleget, aztán utóbb valahogy elfeledkezett a megírásáról. Karinthy szerint sosem érte őt emiatt retorzió.

Különleges jogdíjviták

A magyar irodalomban nem túl gyakoriak a Babits-perhez hasonló jogdíjperek. A legismertebb talán az Ady-hagyaték kérdése: a költő 1919-ben végrendelet nélkül halt meg, a jogdíjak a feleségére, Boncza Bertára (Csinszkára) szálltak, ám ezt az Ady család bíróságon támadta meg. A hosszú jogi perpatvar 1928-ban egyezséggel ért véget, a felek elismerték, hogy a kiadói és a szerzői jogok Csinszka tulajdonában vannak, majd az örököseire szállnak, egyhatoduk azonban Ady szüleit, haláluk után az ő örököseiket illeti meg.

Székely László egy ma már kevésbé ismert, de a hatvanas években népszerű költő, Fodor József (1898–1973) esetére hívja fel a figyelmet.

„Fodor 1960-ban elvált az első feleségétől, újra megházasodott, majd végrendeletet készített. Ebben az szerepelt, hogy a válás jogerős kimondásáig tartó időszakban született művei után az első felségét, onnantól kezdve a haláláig létrehozott művei után pedig a második feleségét illetik a szerzői jogdíjak. Halála előtt nem sokkal írt egy lírai önéletrajzot, amelyben felhasználta a korábban írott verseit is. Miután Fodor meghalt, az első felesége bejelentkezett, hogy a lírai önéletrajzban szereplő, 1960 előtt írt versek után kéri a jogdíjakat. Végül a Vas István által vezetett Szerzői Jogi Szakértői Testületnek kellett állást foglalnia, és az a döntés született, hogy a jogdíjakat ebben az esetben meg kell osztani, és a kötetben szereplő adott versek után jár a jogdíj az első feleségnek. Nagyon érdekes volt az érvelés: ha egy alkotó egy új művében saját magától idézi egy korábbi művét, az nem számít új alkotásnak. Később ezt a precedenst alkalmazták a hasonló ügyekben” – mondja Székely László.

Hunyady József / Fortepan Madarász Emil költő, író, újságíró és Fodor József költő az Esterházy-kastély, Írók Alkotóházában 1961-ben

Szintén a jogdíjakhoz kapcsolódott az egyik leghíresebb névhasználati vita, a Bartók Vonósnégyes ügye. A vonósnégyes 1957-ban alakult, és 1963-ban vette fel Bartók Béla nevét. Az alapító tagok közül Mező László csellista helyét 1960-ban Botvay Károly vette át, vele együtt vált világhírűvé a kvartett. Máig nem nyilvános, hogy milyen okból, de az együttes 1976-ban megvált Botvaytól, és visszahívta Mezőt a vonósnégyesbe. Egy ideig – a változás bejelentése előtt lekötött koncerteken – még Botvay játszott, a később megkötött szerződések alapján pedig Mező, így pár hónapig kétféle felállásban koncertezett a Bartók Vonósnégyes.

Botvay Károly aztán beperelte az együttest azt kérve a bíróságtól, hogy tiltsa el a vonósnégyest a Bartók név használatától, mivel ez a kvartett nem az a kvartett, amelyet az egész világ ezen a néven (1963-tól) megismert. A bíróság nagy bajban volt, hazai precedens híján külföldi jogvédő szervezetektől kért szakmai tanácsot. Szerencsére máshol voltak már hasonló jogi esetek, és azok egyértelműen azt mutatták, hogy ilyenkor nem kell megváltoztatni egy zenekar nevét, mint ahogy a Berlini Filharmonikusokat sem nevezik át egy-egy tagcserénél. Ezek után Botvay azzal az igénnyel lépett fel, hogy a vonósnégyes fizessen neki tízmillió forintot, mert ennyivel csökkent a jövedelme a zenekarból való kényszerű távozása miatt, de a bíróság ezt sem akceptálta

– meséli Székely László.

Mivel a Bartók Vonósnégyes már nem aktív, felmerül a kérdés, hogy bárki alakíthat-e ezen a néven egy új kvartettet. Székely szerint ez ugyan nem lenne elegáns, de szerzői jogi akadálya nincs. Más kérdés, hogy amennyiben botrányosan gyenge színvonalú zenekar jönne létre, elvileg kegyeletsértésre hivatkozva az erre hivatott jogvédő szervezetek felléphetnének ellene.

És így is lehet

Akadnak persze olyan esetek is, amikor az örökösök példamutatón járnak el a szerzői jogdíjakkal. Az egyik legismertebb példa Déry Tibor özvegyéé, aki halálakor a végrendeletében a vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból, valamint a Déry-művek után keletkező jogdíjakból kimagasló irodalmi tevékenységű szerzőket díjazzanak. A Déry-díj 1984 óta létező, magas presztízsű elismerés.

Visszatérve a szerzői jogi perekre, olykor maguk a művészek előzik meg, hogy eljárást indítsanak ellenük. Székely László a bűnbánó Karinthy Ferencet hozza fel példaként. Karinthy 1953-ban írta meg a Budapesti tavasz című művét, amiből két évvel később Máriássy Félix forgatott nagy sikerű filmet.

„Nekem otthon megvan a regény első, valamint egy későbbi kiadása is: ránézésre is látszik, hogy az újabb kiadások jóval vékonyabbak. Az eredeti verzióban ugyanis volt egy olyan rész, amelyben két egykori horthysta tiszt is szerepelt. Nem kitalált figurákról volt szó, hanem sokak által könnyen beazonosítható hús-vér emberekről, Thassy Jenőről és Görgey Guidóról. Ráadásul mindkettő komoly segítséget nyújtott Karinthynak az ostrom idején, elbújtatták a zsidó írót a helyőrségi kórházban. Ehhez képest a Budapesti tavaszban mindketten negatív szereplőként bukkantak fel. Másfél évtizeddel később Karinthy a naplójában megírta, mélységesen szégyelli, hogy az ötvenes évek politikai elvárásaihoz igazodva negatív színben tüntette fel a két tisztet, akiknek tulajdonképpen az életét köszönhette. Bocsánatot kért mindkettőjüktől, és a későbbi kiadásokban kihagyta azt az egész részt, amelyben ez a két figura szerepelt” – meséli Székely László. Hozzáteszi: Karinthy pont úgy járt el, ahogy arra a bíróság is kötelezte volna, amennyiben az érintettek beperelték volna.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az író egyébként később Amerikában személyesen is találkozott Thassy Jenővel, meghívta őt vacsorára, megpróbálta kiengesztelni. De fölösleges volt fáradnia, Thassy már régen megbocsátott neki. Csak annyit mondott:

Cinikém, a fene vinné el, azt hittem végre bekerülhetek az irodalomba, erre kihagysz belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.