Abban, hogy a Magyar Posta április végével megszünteti a távirat szolgáltatását, egyedül az a meglepő, hogy ilyen sokáig húzta. Számos országban már jóval korábban meghozták ezt az elkerülhetetlen döntést az előző évtizedben, miután a töredékére zsugorodott az üzenettípus forgalma.
Bár a távirat hivatalosan 174 évet élt Magyarországon, az utolsó két-három évtizedben, a mobilkommunikáció és az internet fejlődésével gyakorlatilag megszűnt a jelentősége, sőt, a távirat utolsó száz éve már túlzás nélkül hanyatlástörténet, mivel a telefon elterjedése mind inkább feleslegessé tette a használatát. Igaz, sokáig éppen az évtizedekig gyalázatos állapotban lévő hazai telefonhálózat tette lehetővé a távirat tömeges lakossági alkalmazását, hiszen azokat a háztartásokat, ahová még nem volt bevezetve a telefon (a rendszerváltás után is még meglepően sok ilyen volt), távirattal lehetett a leggyorsabban elérni. A mobiltelefonok elterjedésével azonban ez a funkció is megszűnt, és utána a dísztávirat maradt a távirat egyetlen továbbélő formája. A Posta sajtóközleménye is hangsúlyozta, még harminc éve is évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma.
Mára már ki is kopott a szlengből a „megyünk, mint a távirat” kifejezés, mely néhány évtizede még népszerű volt (Csank János még a nyolcvanas években is így üzente meg a nyilvánosságnak a Labdarúgás című havilapban, hogy akkori csapata, az Eger SE fel fog jutni az NB I-be). Hasonlóan ehhez a „távirati stílusban” fordulat is eltűnt, és már többségben is lehetnek azok a magyar emberek, akik életükben nem találkoztak távirattal.
Így nekik az is kimaradt, vagy maximum regényekből és filmekből lehet ismerős, hogy a táviratban nem használtak ékezetes betűket, írásjelek helyett pedig a stop szót használták. Ha tehát valaki táviratban kívánt boldog házassági évfordulót a szüleinek, akkor nekik az alábbi üzenetet hozta a postás:
Draaga eedesanyaam ees eedesapaam STOP Haazassaagi eevfordulootok alkalmaaval sok boldogsaagot kiivaan szeretooe fiatok STOP Imre STOP
A vezetékes (elektromos) távíró története a 19. század első feléig nyúlik vissza, a számos úttörő és feltaláló közül a legfontosabb pedig az amerikai Samuel Morse, aki festőként érkezett Európába, ahol a festészeti iskolákat akarta tanulmányozni, de miután utazása közben találkozott az eletkromágneses kísérletek eredményeivel, már a távírógép feltalálásának szentelte idejét. Kísérleteiben nagy segítségére volt egy Leonard Gale nevű kémia- és ásványtan-professzor is, aki ugyanúgy Joseph Henry fizikus kutatásai alapján dolgozott, mint a távíró másik úttörője, az angol Charles Wheatstone. Wheatstone és társa, William Cooke meg is előzték Morse-t az elektromos távíró szabadalmaztatásában, noha idővel kiderült, Morse módszere sokkal olcsóbb, mivel az egyetlen vezetékkel is lehetővé tette az üzenetek továbbítását, míg Wheatstone és Cooke módszeréhez több vezetékre volt szükség.
Morse előbb szabadalmaztatta a róla elnevezett, pontokból és vonalakból álló kombinációkra épülő ábécét és az első távírója tervét, majd ezek alapján 1844-re elkészült a Washington és Baltimore közötti szakaszon a világ első távíróvonala, miután az Egyesült Államok kongresszusa 30 ezer dollárt szavazott meg a vállalkozás támogatására. Az első távirat 1844. május 24-én érkezett meg Baltimore-ba a Capitolium pincéjéből: negyven mérföld hosszú vezetéken 1844. május 24-én futott végig az első mondat:
What hath God wrought
(Mit cselekedett az Isten), és kevesebb mint egy évvel később már a nagyközönség előtt is megnyitották a vonalat. A találmány jelentőségét mutatja, hogy már az 1846-os amerikai-mexikói háborúról tudósító újságírók is táviratban küldték a jelentéseiket. A távirat előbb Amerikában, majd Európában is gyorsan terjedni kezdett, és már 1847-ben megnyílt az első magyarországi távíróvonal is, Bécs és Pozsony között. A távirat nemzetközi történetében fontos fejezet volt az is, hogy a német Friedrich Clemens Gerke módosította a Morse-ábécét, és 1865-ben Párizsban már ezt fogadták el nemzetközi standardnek. Ekkor már a távirat kontinenseket kötött össze, és a század végéig az első számú távközlési eszköz lett.
Egy másik fontos találmány volt 1855-ben David Edward Hughes betűnyomós távírókészüléke, mely lehetővé tette, hogy az írógép a táviratokat a vevőállomáson bárki által olvasható, nyomtatott betűkkel jegyezze a papírszalagra. Ez már lehetővé tette, hogy a távíró percenként kétszer annyi szöveget továbbítson, és további találmányok a következő évtizedekben folyamatosan növelték a sebességet, mely végül elvezetett a folyamat automatizálásához, és már nem kellettek kezelők a távirat fogadásához. Csakhogy időközben megjelent a piacon a telefon, mely gyorsabb és egyszerűbb módja lett a kommunikációnak, miközben a távirat a hagyományos levélszolgáltatással árban egyáltalán nem tudott versenyezni. A távirat a két világháború között még népszerű volt, erre az időszakra esik a legkiterjedtebb használata is, de onnantól kezdve fokozatosan csökkent a jelentősége.
Ahol azonban írott szöveg továbbítására volt szükség, ott még egészen a nyolcvanas évek végéig, a fax, majd különösen az email megjelenéséig nagy szerepe volt a telexnek, azaz a géptávírónak, így különösen a hírügynökségek és a sajtó története fonódott össze ezzel, és számos vállalkozás is használta. A telex szolgáltatás végül 2003-ban szűnt meg Magyarországon.
Azt viszont mondani sem kell, a maga idejében milyen óriási hatást gyakorolt a távirat az élet szinte minden területére, és egyes gazdaságtörténészek szerint a távirat megjelenésének jelentősége csak a könyvnyomtatáséhoz vagy az internetéhez hasonlítható. Addig elképzelhetetlen mértékben könnyítette meg a kommunikációt, és segített a világ országait közelebb hozni egymáshoz, és néhány évtizeden át ez volt a legmodernebb kommunikációs forma.
Az utókornak a távirat fennmarad néhány újság nevében, mint a brit Daily Telegraph vagy a holland De Telegraaf, nem beszélve a Magyar Távirati Irodáról, szerepel néhány popslágerben (T. Rex: Telegram Sam, OMD: Telegraph – utóbbi a szövegében már fel is teszi a kérdést, hogy kinek van még szüksége a táviratra?), de nekünk már leginkább a régmúlt idők, régi filmek, regények tartozéka lesz, mint az omnibusz és a gőzmozdony.
