Műemlékvédelem helyett történelemhamisítás folyik címmel jelent meg a Telexen a modern magyar építészet egyik legfontosabb, ma is élő alakjának számító Csomay Zsófia írása a budai Vár kormányzati újjáépítéséről.
A Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi bizottságában 2014 végén helyet kapó, majd 2016 márciusában többekkel együtt lemondó, aggályait nyílt levélben közzétevő építésznő mindamellett, hogy úgy érzi, a műemlékkérdés számtalan ideológiai és szakmai vita tárgya, abban mégis biztos, hogy a XX. század közepére kialakult, nemzetközileg elfogadott irányvonalak mentén a Várnegyedben folyó munkák elfogadhatatlanok.
Ha egy épületet, ami több mint 100 éve épült – már a maga idejében is letűnt stílusban – és a háborúban elpusztult, ma az eredeti formájában, de tökéletesen más szerkezetekkel, anyagokból, a 20. századi technológiai elvárásoknak megfelelve, más funkcióra szánva visszaépítenek, az hamis eljárásnak tekinthető.
– olvasható az írásban, ami a háború óta eltelt időben történt változásokra is kitér:
Ezenfelül, ha ezek az épületek az elmúlt 75 évben jól alakult városi funkcionális és építészeti struktúrát rossz értelemben megváltoztatják – nem is nagyon érthető. Gondolok itt arra, ami a Várban történik, ahol arányaiban a Vár léptékét messze meghaladó főúri paloták, királyi lovarda és őrség épület épül vissza, átalakítva azt a polgári és kulturális közeget, ami az elmúlt fél évszázadban kialakult, nem pedig megvizsgálva annak lehetőségét, hogy hogyan lehetne folytatni a megkezdett folyamatot.
Csomay az 1945-1989 közti korszak épített örökségéről is megfogalmazta a véleményét:
A másik neuralgikus pontja a múltról való gondolkodásnak a szocializmusban létrejött épületanyaggal való bánásmód, ami – bár nem műemlékekről van szó – mégiscsak egy meglévő fizikai és kulturális örökség, és aminek a kiemelkedő darabjain túl a »közkatonáival« is lehetne mit kezdeni. Ma, amikor az épületek nagy része nem a távoli jövőnek, hanem fogyasztási cikknek épül, egy ötven éve épült ház is érték. Érték több szempontból. Egyrészt, ha nem bontjuk el, hanem gondolkodunk a felhasználhatóságán – az ökológiai lábnyom kisebb lesz. Másfelől egy meglévő épület térkincse, karaktere egy hozzáértő továbbgondolás során meg tud maradni új formájában úgy, hogy gazdagodik nemcsak önmaga, hanem a megszülető új is. Herman Hertzberger híres holland építész azt üzente a fiatal építészeknek, hogy ne tervezzenek új házat, amíg a meglévő térkincs nincs kihasználva, mert mindenből lehet értéket teremteni.
A döntéseknek szerinte érvek mentén kellene eldőlnie, azok azonban sokszor széttartók, így a szigorúan vett szakmai érveket érzelmi, vagy hatalmi szempontok kérdőjelezik meg – írja, majd a századfordulón, illetve a második világháború után a Vár épületállományában történt változásokról beszél:
A Monarchia utolsó évtizedeiben felépült egy hatalmas kormányzati negyed királyi palotával, minisztériumokkal, főúri palotákkal. Ezeknek az építkezéseknek köszönhetően rengeteg értékes középkori, reneszánsz és barokk emlék pusztult el. A Vár addigi polgárvárosi részébe beékelődtek közfunkciók (pénzügyminisztérium, levéltár), de ami ennél rosszabb, átíródott a Vár középkorból örökölt arányrendszere. Ezek az új épületek tornyaikkal, kupoláikkal, de legfőképpen a magasságukkal egy olyan nagyvárosi léptéket hoztak fel a Várba, ami szétrombolta a látványt és a belső térarányokat. A második világháború pusztításai után hozzáértő építészek, művészettörténészek foglalkoztak a Vár újjáépítésével, és azokon a helyeken, ahol lehetett, megfelelő arányban helyreállították az épületeket.
A rekonstrukciós munkák közül Csomay kiemelte az éppen eredeti formájába visszaépülő Pénzügyminisztérium Rados Jenő által tervezett műemléki helyreállítását, aminek befejezése után az újonnan létrejött struktúra belesimult a tér arányába – és nem akart versengeni a Mátyás-templommal –, de dícsérte a Királyi Palota kupolájának új formában való visszaépítését, illetve az egész palotaszárny kulturális célokra való átadását is.
A Szent György téri romok eltüntetésére az elmúlt évtizedekben kiírt építészeti tervpályázatok felett az építésznő nem tör pálcát, de úgy gondolja, hogy mindenki számára egyértelmű volt:
A megszülető irodaterületekre érkező dolgozók, illetve az ügyfelek miatt jókora közlekedési terhet a Várnegyedre nyomó, óriási összegeket felemésztő terv szerinte ezért
mindennek ellentmond, ami az építész szakma lényege. Tulajdonképpen hazugság, álságos viselkedés. Emellett megerőszakol egy kialakult, jól működő funkcionális városi struktúrát. Nevezetesen, hogy az elmúlt 70 évben kialakult és jól működő használat (lakás, kultúra, turizmus) mellé, illetve helyett beköltözik a hatalmi funkció.
Az 1986-ban Ybl Miklós, 2009-ben pedig Pro Architectura-díjjal kitüntetett, számos kitüntetéssel elismert Csomay emellett fájlalja a széles körű szakmai és lakossági tájékoztatás hiányát – legyen szó akár építésekről, akár bontásokról. Külön kiemeli Virág Csaba 2019-2020-ban lebontott Országos Villamos Teherelosztójának esetét, aminek bontása nem csak a civil, de a szakmai szervezetek ellenállásába ütközött, a kormány azonban mindezek ellenére is végigvitte a tervet, hogy
A teljes írás a Telexen, itt olvasható.
