Kultúra ismeretlen budapest

Átépítésnek álcázott bontás vár a Várnegyed nagy port kavart Teherelosztójára

A szocialista modern építészet évek óta lebontani vágyott ikonjából nem marad meg túl sok részlet.

Az 1945-1989 közti korszak építészetére a magyarok jó része tűzzel-vassal irtandó szörnyekként tekint, a közvélekedést pedig a kormány is osztja, így az elmúlt években számos megmentésre érdemes épület tűnt el az országból, de a közeljövőben újabbaktól kell elbúcsúznunk.

Ezek közül kettőnek az esete az elmúlt években jókora port kavart: a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet könyvtárát, illetve a Várnegyed Virág Csaba (1933-2015) által tervezett Országos Villamos Teherelosztóját (1974-1979) is a szakma jó része, így a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), illetve az épített örökség értékes darabjainak védelmén dolgozó szervek – köztük az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága – véleményével szembeszegülve próbálják elsöpörni, de míg a könyvtárépületnek nem volt túl sok esélye, addig a Teherelosztó előtt még ott állt a lehetőség, hogy a következő évtizedekben ne csak egyre sárgábbá váló fotókon, vagy pixeleket bámulva csodálhassuk meg.

Építészhallgatók és építészek álmodták újra a lebontásra ítélt Villamos Teherelosztót
Virág Csaba a Várnegyedben született modern csodájának bontása a szakma tiltakozása ellenére is megkezdődött. Pedig meg lehetne menteni.

Egészen mostanáig, hiszen az Építészfórum hétfőn délben közölte a Szécsi és Társa Építésziroda által jegyzett átépítés terveit. Az irodát vezető, korábban többek közt az óbudai zsinagógát is helyreállító Szécsi Zsolt a lapnak azt nyilatkozta, hogy

tömegében meg tudják menteni

az épületet, a látványterveket látva ez azonban elég sovány vigasznak tűnik.

A június 9-én jogerőre emelkedett döntés értelmében június 17-én megkezdődtek az átépítési munkák – írja a lap –, melyeknek legkésőbb 2022. augusztus 20-ig be kell fejeződnie, hogy két év múlva már a Szécsi szerint

részben lebontott, visszaépített és helyreállított

épület nyissa meg a kapuit.

Átépítésnek álcázott bontás vár a Várnegyed nagy port kavart Teherelosztójára 1
Fotó: Magyar Építőművészet, 1979/6.

A nem meglepő módon mélygarázsépítést is magukban foglaló munkák részletei egyelőre nem publikusak – az azonban biztos, hogy a központi terem már odaveszett –, így a néhány látványos képet nézve nem derül fény a tervezett hasznosítás módjára, az azonban egyértelmű, hogy a torony örökre eltűnik, az egykori épület lényegét adó fém és üveg függönyfalat pedig ugyan hasonló formában újjáépítik, azt azonban a Nándor utca, illetve a Bécsi kapu tér felől egy álhistorizáló homlokzat kerül, nem is túl burkoltan sugallva azt, hogy a természetesen mélygarázzsal is bővített egykori ipari épületnek, ezzel pedig a XX. századi építészettörténet egy érdekes szeletének semmi keresnivalója a kormány által egyre gyorsabb tempóban saját szájíze szerint formált Várnegyedben.

A látványtervek az Építészfórum cikkében láthatók.

Kiemelt kép: Szécsi Zsolt (Szécsi és Társa) terve a Teherelosztó átalakítására

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.