„Nehéz elfogulatlanság nélkül írni kamaszkorom kedvenc filmjéről. Török Ferenc Moszkva tér című filmje a ’89-ben érettségiző nemzedékről szól, de az azt követő generáció tagjai is – legalábbis az én baráti köröm – lelkesen idézgették a film legelhíresültebb mondatait, mint például azt:
Ki a csöcs az a Nagy Imre?
Vagy azt, hogy: „Kértek csántit?”
Simó Sándor, Török osztályfőnöke az akkor még főiskolaként működő SZFE-n, állandóan olyan forgatókönyv megírására unszolta osztályát, ami az ő generációjukról szól. A Moszkva tér rendezője azt mondta erről egy korábbi interjújában: „és mi beláttuk, hogy már vagy 10-15 éve nem készülnek olyan filmek, amik a fiatalokról tudósítanának”. Török és Hajdu Szabolcs voltak az elsők, akik elkészíthették filmjeiket, így a Moszkva térrel egy időben forgott a Macerás ügyek is 2000 nyarán.
Hogy miért érthető és élvezhető ma is a húsz évvel ezelőtt bemutatott film, annak egyik lehetséges magyarázata az, hogy a Moszkva tér egy nemzedék életérzését mutatja be, csupa olyan témáról mesél, amivel mindannyiunk találkozott 18-20 évesen. A társadalmi-politikai változások ezek hátterét adják, kis részben alakítják csak a cselekményt.
A film főszereplője, a tizennyolc éves Petya 1989-ben érettségizik. Persze, őt és barátait ez érdekli a legkevésbé, sokkal inkább a bulicímek, amikre a Moszkván várnak. Közben az egész filmet belengi ’89 szelleme, a rendszerváltás, Nagy Imre újratemetése és az érettségi botrány. Ezeket a fiatalokat azonban – egy-két kivételtől eltekintve – nem érdekli a politika. Ahogyan az sem, mi történik körülöttük, a rendszerváltásból csupán annyit érzékelnek, hogy egyre nagyobb a szabadság, és már könnyedén lehet Nyugatra is utazni. Nézik a tévében Nagy Imréék újratemetését, de inkább csak röhögcsélnek rajta, amíg az eminens tanuló le nem pisszegi őket. Ennek a generációnak a közös alapélménye az érettségi-botrány és a vonatjegy-hamisítások.
Nem foglalkoztunk azzal, ki volt Nagy Imre, vagy azzal, hogyan halt meg Kádár, számunkra elsősorban a szerelem, a házibulik, a szabadság közelségének korszakát jelentette az 1989-es esztendő… A Moszkva tér minimum kétszintű történet akar lenni. Egyfelől ifjúsági film… Másfelől 1989 személyes olvasata is
– nyilatkozta annak idején a rendező a Magyar Hírlapban.
Török Ferenc megkeresésünkre elmondta, örül, hogy az embereknek húsz év után is eszébe jut a film, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a videómegosztókon ma is szép számmal nézik azt. Szerinte a mai fiatalok számára is érthető és élvezhető a film:
Viszonylag egyszerű a sztorija, mindenkinek átélhető, ma is van érettségi, és ma is mindenki szerelmes. Nyilván az, hogy a film a kommunizmus végén játszódik, ad egy kis időutazási lehetőséget, amire azért még mindig sokan kíváncsiak.
Arra a kérdésre, milyen érzés, hogy a mai napig kultfilmként emlegetik a Moszkva teret, a rendező elmondta, egyfelől megtisztelő, jól esik számára, másfelől a kult egy olyan jelenség, ami közösségeket hoz össze és tart egyben, illetve hogy tovább él a film, teljesen más, speciális, független és szabad területeken, amin neki már semmi kontrollja nincs. De ez mindenképpen jó. Illetve nyilván az is, hogy átnevezték a Moszkvát, emelte ennek a kultságnak a szintjét. Azt mondja, az egész Moszkva tér szerencsés csillagzat alatt született, egy kis költségvetésű diplomafilm volt, sok, fiatal, amatőr szereplővel.
Török legkedvesebb jelenetei közé tartozik a Szabadság hídon felvett, valamint a Gellért fürdős, amikor belopóznak a fiúk az uszodába:
Nemcsak azért, mert velem is kalandos dolgok történtek ezeken a helyeken annyi idősen, hanem mert a kedvenc budapesti helyszíneim.
A Zsófit alakító Balla Esztert meglepi, mennyire foglalkoztatja még mindig a Moszkva tér a mai fiatal generációt is. Azt mondja, a mai napig nagyon pozitív, lelkes visszajelzéseket kap a filmről.
„Anno nyilván sokaknak »betalált« a film a korszak és az életérzés miatt, a fiatalabbaknál talán az is benne van, hogy egy nagyon retró érzés jellemzi a filmet, ami egy ideig divat is volt. Ezt még mindig nagyon jó visszanézni. Én 1980-ban születtem, tehát sokkal később érettségiztem, mint a film szereplői, de mégis, nekem is megvan sok, a filmben is megjelenő élmény, a virágos otthonkák érzése, a bulik vagy a hamburgerezés. Nyilván fiktív történetről van szó, de nagyon sok valós élmény van benne, ami annyira közel hozza az emberekhez a filmet, magukra tudnak találni benne” – nyilatkozta a 24.hu-nak.
Balla nagyon jó élményként emlékszik vissza a forgatásra, különösen a tanórás, a ballagós és a párizsi jelenetekre:
A ballagás-jelenetet nagyon szerettem Béres Ilona miatt, akit csak a távolból csodálhattunk. A tanórák is jók voltak, legfőképp Kovács Zsolt miatt, a párizsi jelenetek meg azért állnak közel a szívemhez, mert nagyon keveset utaztam előtte. Hatalmas kaland volt, hogy a szüleim nélkül, külföldön forgathattam.
A színésznő szerint is nagyon szerencsés csillagállás alatt született a film, szerinte Török Ferenc felkészültségéből és tehetségéből adódóan, aki nagyon jól össze tudta fogni az egészet, „tudta, hogy mit akar”: „Nagyon sokszor görcsöltem, hogy jó legyek, próbáltam nagyon tudatos lenni, de Török Feri ezt is jól kezelte. Bár, egy későbbi interjújában azt olvastam, hogy tőlem egy kicsit tartott, mert a színésznőktől tart és nem tudta, hogyan kell kezelni. De feszültség soha nem volt, ezzel a filmmel tanultuk egymást és a filmezést is és nagyon jó dolog kerekedett ki ebből.”
A film férfi főszereplőjének, a Petyát megformáló Karalyos Gábornak a mai napig éles emlékei vannak minden jelenet forgatásáról. A legemlékezetesebbek közé sorolja a Szabadság hídon reggelizőset, ahogy a Gellért fürdősre, na meg a bécsi és párizsi forgatásra is szuper élményként gondol vissza. Egy dolog volt csak furcsa a számára a forgatáson:
Pár nap után feltűnt, hogy Feri engem nem nagyon instruál, körülöttem meg mindenkit igen. Nagyon beparáztam ezen, esténként azon gondolkodtam, hogy biztosan megbánta már, hogy engem választott és azt gondolja, én fogom elrontani a filmjét. Aztán jó pár évvel később, ez szóba került egy közönségtalálkozón, Feri meg nagyon kiröhögött és elmondta, azért nem instruált engem, mert Petya karaktere nem egy olyan hős, tevőleges alkat, hanem sodródó, amihez elég volt az én jelenlétem.
Szabó Simont a film bemutatása óta is folyamatosan megtalálják a szerepével, mivel Rojál karaktere annyira összeégett az övével. Szerinte a Moszkva tér azért népszerű ma is, mert olyan szintű szabadságvágy ébred az emberben, miután megnézi, amit nagyon kevés film tud átadni: „Az a fajta szabadságérzés, amit a gyerekek, az iskola, az érettségi, a haverok és szerelem adnak a filmben, mintha patikamérleggel lett volna kiszámítva, miből mennyi legyen, annyira jól eltalálta Török Feri.”
Szabó úgy kapta meg Rojál szerepét, hogy hallotta húgától, aki a Pesti Barnabás Gimnázium drámatagozatára járt, hogy behívták szereplőválogatásra: „Mondtam, hogy akkor megyek én is, csak van ott valami szerep. Akkoriban – húszéves voltam – járkáltunk mindenre, reklámfilm-válogatásra, színházi darabokba, filmes válogatásra.”
Török Ferenchez és Karalyos Gáborhoz hasonlóan számára is különleges élmény volt a Gellért fürdős jelenet:
Az egész uszodát megkaptuk egy éjszakára, és a jelenetek közötti átállás alatt mi a külső kismedencében fürdőztünk. Nagyon nagy élmény volt, tényleg filmsztárnak éreztük magunkat: mi pezsgőfürdőztünk, amíg a srácok dolgoztak.
Ahogy Balla Eszter, ő is úgy gondolja, Török és a stáb halálosan profin tudta, mit szeretne, annak ellenére, hogy elsőfilmesek voltak. Szerinte ha valami megnehezítette a rendező dolgát, az ő és a Kiglert alakító Csatlós Vili voltak:
A dúvadak energiájával robbantunk be a stábba, közünk nem volt a kulturált színjátszáshoz. «Jó-jó, persze», reagáltunk bármilyen rendezői instrukcióra, aztán úgyis úgy csináljuk, ahogy mi akarjuk. Ez a szövegre is érvényes volt, úgy mondtuk a forgatókönyvben megírtakat, ahogy az eszünkbe jutott. Ez hozzá is tett a filmhez, amiből barátságok és nem félreértések születtek.
