Kultúra

A mester, aki beavat – zsigerien iszonyú élmény a Sipos-doku, de muszáj látni

Egyszer volt, hol nem volt, a ’80-as évek Magyarországán volt egy gyerektábor, mely fizikailag a Borsod megyei Szendrőn, de valójában egy képzeletbeli országban, Epipóban zajlott, és olyan varázslatos volt, hogy a táborozók egész évben visszavágytak. Ám a mesés emlékeket visszaélések koszolták sötétre: a táborban mindennapos volt a mikro- és nem annyira mikroagresszió, és a tábor körülrajongott vezetője, Sipos Pál több gyereket molesztált. Erről mesél Oláh Judit dokumentumfilmje, a Visszatérés Epipóba.

„Post coitus omnis animalis triste”, azaz „közösülés után minden állat szomorú” – ezt mondta Sipos Pál egy tizenéves tanítványának egy közös maszturbálás után, és az ekkor már ki tudja, mióta tartó profi manipulációnak hála, a fiú el is hitte, hogy a történtekkel kapcsolatos rosszérzései csak a szállóigében megfogalmazott ösztönlényi örökségből fakadnak. Ugyanezt a mondatot idézte 2014-ben Magyari Péter cikke is, melyben először szerzett tudomást a széles közvélemény Sipos viselt dolgairól – még ha a cikk nem is nevesítette, az abban leírt történetben épp elegendő kapaszkodó volt ahhoz, hogy sokan beazonosítsák, kiről is van szó, aztán lassan elkopott a nevesítés tabuja, nem tudom, hogyan. Pedig szorosan követtem a témáról szóló cikkeket – mindenkinek megvannak a közéleti-bűnügyi vesszőparipái, nekem speciel Ophélie Bretnacher és a skálás gyilkos ügye nyomódott be, no meg Siposé. Nem titok az ok: sok évvel a cikkbeli lebukása előtt az akkor még meglehetősen klassz Magyar Televíziónak épp abban a szerkesztőségében kezdtem el megtanulni a szakmát, amelynek akkor Sipos volt a vezetője. Nyugalom: nem ért semmilyen atrocitás, Sipos másokkal kedélyes fickónak tűnt, hozzám meg soha egyetlen szóval sem szólt, miért is tett volna ilyet a tápláléklánc túlvégén szorongó legkisebb csinovnyikkal, és bár a pletykák arról szóltak, hogy a fiú gyakornokok még fizetést is kaptak, nem igazán zaklatott fel mélyebben az ügy, Magyari kolléga cikke és néhány szál összekötése révén értettem meg én is, miről is lehetett szó.

És hogy miért szerepel ez a kis kitérő a Visszatérés Epipóba című doku kritikájában? Azért, mert az, hogy én mindezt megtapasztalhattam, messze nem csak személyes adalék, hanem az ügy inherens része: Sipos ugyanis úgy lehetett még 2009-ben is a hazai média egyik csúcsfigurája, hogy a cikkem nyitómondataiban emlegetett iskolai molesztálások a ’80-as években történtek, és onnantól kezdve egészen Magyari cikkéig érdemben soha, senki nem vonta felelősségre őt. Valójában még utána se nagyon, tettei ugyanis ekkorra elévültek, és hiába módosították a botrány nyomán a Btk.-t, ez Sipos felelősségre vonását már nem tette lehetővé még úgy sem, hogy ő sosem tagadta tetteit. A Visszatérés Epipóba esetében a leleplezés tehát nem lehet cél, és a felelősségre vonás sem az, és a jelenlegi bivalyerős dokutrendekre sem fekszik rá a film – mégis torkon ragad.

Fotó: HBO

Ha a Visszatérés Epipóba ugyanis egy amerikai doksi lenne, Magyari cikkének megszületése is része lenne a filmnek, a küzdelmek és nehézségek utáni diadal dramaturgiájával, szembesítéssel, a sajtó és az igazságtétel erejének katarzisával. De ez egy magyar doksi, és nálunk sem a dokumentumfilmek, sem a sajtó, sem a nyilvánosság, és főleg az igazságszolgáltatás sem így működik. Ezzel együtt a cikk kikerülhetetlen tényezője Oláh Judit filmjének, nemes egyszerűséggel azért, mert a rendező maga is onnan értesült a történtekről, amint arról a lapunknak adott interjújában is mesélt. Míg Siposnak a cikkel lett vége a hosszúra nyúlt aranykornak, Oláh Juditnak és a film további szereplőinek életében épp hogy a cikkel kezdődött el valami fontos: a megértés és feldolgozás folyamata, amelynek döbbenetes dokumentuma ez a film.

Sipos Pál azt hihette, hogy megúszta, de végül mégsem sikerült neki
A pár éve kirobbant Sipos Pál-botrány mélyére ás egy friss dokumentumfilm, a Visszatérés Epipóba. Az egykor szintén Siposnál táborozó Oláh Judit rendezővel beszélgettünk. Interjú.

Oláh Judit filmje nagyon személyes, mégsem egyoldalú, nem festi le úgy az epipói tábort, mint a pokol egy különösen sötét bugyrát vagy mint rémisztő szektát – bár a háttérben meghúzódó mechanizmusok ördögi volta fel-feldereng, de a filmből abszolút átérezhető, hogy miért is jelentett olyan sokat ez az élmény a korszak seregnyi gyerekének. Ugyan már jócskán kifelé jöttünk ekkor az átkosból, de azért mégis csak a szocializmus évei voltak ezek, rendpártiság, úttörőtábori szigor és fantáziátlan nevelők helyett egy laza, kreatív táborvezető és egy teljes körű, alkotó szellemiségű varázsvilágként megalkotott és fenntartott közegben eltölteni három egész hetet a nyárból, ez még külső, mai szemmel is jól hangzik. A filmben megszólaló egykori táborozók sem tagadják, hogy életre szóló pozitív élményeket és olyan meghatározó szemléletformálását kaptak a táborban, amiből abszolút profitáltak gyerekként, és esetleg felnőttként is. Csak éppen mindezzel együtt még azoknak is rengeteg traumát okozott a tábor, akikhez Sipos soha egy ujjal nem nyúlt.

Fotó: HBO

A tábor mindennapjaiba ugyanis kódolva voltak az alattomos mikroagressziók beszélő, épp csak enyhén bántó tábori nevektől hierarchia-játszmákig, és a teljesen egyértelmű bántalmazások is kényszeretetéstől fenékbe rúgásig, még ha azokat valamiféle nevelő célzatú dolognak vagy a játék részének, poénnak titulálták. A film hangsúlyai is jól érzékeltetik, hogy az Epipo-sztori negatív oldala legalább annyira szólt ezeknek a szisztematikus bántalmazásoknak a traumáiról, mint Sipos szexuális visszaéléseiről, melyeket a táborokban és azon kívül is folytatott. Sipos a nyarait a táborokban, az év többi részét pedig magyartanárként töltötte, és tanítványai között is voltak áldozatai – úgy is borult ki az a bizonyos bili, hogy egyikük egy nap nem bírta tovább, és elmondta az édesapjának, ami történt. Siposnak azonnal távoznia kellett az iskolából, és a táborokat sem tarthatta meg soha többé, a hivatalos verzió szerint azért, mert olyan nagy lehetőséget kapott, hogy abba ilyen elfoglaltságok nem férnek bele tovább.

Aztán a fedősztori végül is igaznak bizonyult: mivel Sipos eltávolítása elég megnyugtató volt az érintetteknek, és – alighanem az érintett gyerekek védelmében – nem citálták bíróság elé, Sipos nemhogy nem lehetetlenült el, de valóban nagy lehetőséget kapott, éspedig ifjúsági tévéműsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként, és hogy tévés karrierje mennyire tartósnak bizonyult, arról a cikk elején már szó esett. Mai, külső szemmel borzongató látni az összefüggést, hogy ez az ember gyakorlatilag teljes karrierje során fiatalokkal vette körül magát, ráadásul mindig olyan helyzetben, ahol ő lehetett a tekintélyszemély, aki kegyet gyakorol, a mester, aki tanít, aki beavat. Hogy ez meddig terjedt, arról a filmben megszólaló áldozatok épp elég érzékletesen beszélnek, nem mellesleg megrendítő nyíltsággal – egyetlen megszólaló kérte arca eltakarását –, miközben látható, hogy messze nem maradt nyom nélkül bennük a szexuális zaklatás még úgy sem, hogy sokan aktívan tettek a feldolgozásért: a film kerete egy pszichodráma csoportterápiás folyamat.

Fotó: HBO / Egyed Péter

A film iszonyú sokrétű, de csak majdnem teljes: miközben megszólal számos áldozat és néhány szkeptikus, belelátunk az egykori táborozók traumafeldolgozó munkájába, és megértünk valamit a társadalmi, történelmi és pszichés körülményeknek abból a szövevényes hálójából, ami miatt ez az égbekiáltó bűncselekménysorozat évtizedeken keresztül leleplezetlen maradt, egyvalaki távol marad: maga Sipos. Persze, meg nem lepődünk, de végig reménykedünk, hogy talán mégis, mégis lehet szembenézni ebben az országban, de ez végül nem történik meg, és az e felett érzett frusztráció és űr keserű, de hatásos fűszere a nézői élménynek. Sokrétűségén túl a Visszatérés Epipóba erénye az is, hogy a feltárás mellett megtartja személyes jellegét is. Nem a narráció az elsődleges oka ennek, Oláh Judit ugyanis sokszor érezhetően egykori társainak élményeit szintetizálja narrációjában, és még csak nem is az, hogy a film archív videóanyagainak java részében őt is látjuk gyerekként – Oláh Judit édesapja készítette a felvételeket –, hanem az, hogy az az érzelmi folyamat, amelyen az első döbbenettől a felháborodáson és félelmen keresztül a feldolgozásig a rendező keresztülmegy, a néző számára is átérezhető iszonyú, felkavaró és zsigeri élmény.

A Visszatérés Epipóba október 1-től nézhető az HBO Go-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.