Kultúra filmkritika

Csak sajnálni tudjuk, hogy ezt a filmet nem hamarabb mutatták be

Ladj Ly hétköznapi gettóhelyzetekből, abszurdba hajló humorral építi fel A nyomorultak világát. Minden a szokásos kerékvágásban halad, mégis elharapózik az erőszak. Kritika.

Futballmezes, francia zászlóba csavart fiatalok várják a metrót. Mindannyian afrikai vagy arab származásúak, de evidensen franciák, ezen a napon, a 2018-as foci-vb döntőjének napján különösen annak érzik magukat. A belvárosban csatlakoznak az ünneplő tömeghez, ezrek özönlenek a párizsi utcákon. Ez az első jelenet és az utolsó önfeledt pillanat Ladj Ly filmjében, A nyomorultakban.

Ebben a jelenetben még azt is el tudnánk képzelni, hogy valami olyan patetikus zene szóljon alatta, mint A nyomorultak musicalváltozatában, de ennek A nyomorultaknak semmi köze ahhoz, és Victor Hugo regényéhez is leginkább csak annyi, hogy azon a környéken játszódik, ahol Hugo megírta a regényt. Ez a környék a Párizs mellett fekvő Montfermeil szegénynegyede, ide helyezik át Ruiz nyomozót (Damien Bonnard), akinek rögtön az első napja nagyon rosszul alakul.

Háromfős osztagát egy Chris nevű, fehér rendőr (Alexis Manenti) vezeti, aki egy fokkal ugyan kevésbé tapló, mint Matt Dillon az Ütközésekben, de a buszmegállóban cigizgető kamaszlányok szexuális zaklatása nála is a napi járőrrutin részét képezi. Világos, hogy a Bosquets nevű környéken félfeudális viszonyok uralkodnak, a rendőri túlkapások mindennaposak, a helyi közösség vezetője pedig sokkal inkább tűnik bandavezérnek, mint polgármesternek. A mali születésű Ly elsőfilmestől szokatlan magabiztossággal és precizitással húz be minket a gettó világába, és alakítja ki azt a rendőrthriller-dramaturgiát, amelyben az epizódok sora előbb-utóbb egymással összefüggő események láncolatává, és egyre feszültebb vesszőfutássá alakul.

A nyomorultak elnyerte a Zsűri Díját Cannes-ban és Oscarra is jelölték, ami jelzi, hogy Ly olyan stílust választott, amellyel a társadalmilag érzékeny művészfilmek közönségét és a műfaji fogalmazásmódhoz szokott nézőket is meg tudta nyerni. A film egyéni ízét nem is a gettószerű környék érzékletes bemutatása adja – emiatt hasonlítják sokan az idén 25 éve készült, de mai szemmel is aktuálisnak tűnő A gyűlölethez –, hanem azok a gyors hangnemváltások, amelyekkel Ly újra és újra meglepetést tud okozni.

A történet számos szituációja ugyanis komolytalannak, olykor egyenesen abszurdnak indul. Egy srác drónnal videózza az ablakban vetkőző szomszéd lányokat. Egy másik fiú elrabolja a vándorcirkuszi társulat kölyökoroszlánját, az ismerőse szerint azért, mert a muszlimok úgy tartják, az oroszlán nem való rabságba. Ezek a helyzetek aztán egyre jobban eldurvulnak, illetve megtalálják a helyüket az események elfajulásához vezető logikai sorban. Ly viszont akkor sem dobja ki a humorát az ablakon, amikor rendőr főhőse már nagyon kellemetlenül érzi magát:

a film legviccesebb jelenetében Ruiz leizzad, miközben a környék egyik nehézfiújával tárgyal, végül azonban senki nem ránt fegyvert, helyette a másik férfi csinál neki egy kebabot.

Ly tehát hétköznapi és banális helyzetekből, kisebb stiklikből bontja az elszabaduló erőszak tablóját. Ruiz kollégái hoznak egy rossz döntést – riasztópisztollyal rálőnek az oroszlántolvajra –, majd képtelenek kezelni az ennek nyomán kialakuló helyzetet. A szereplők olyan gyorsan és visszafordíthatatlanul kerülnek kutyaszorítóba, hogy a történet enyhe tézisjelleget ölt. Mintha Ly túl hevesen érvelne amellett, hogy ezen a robbanásveszélyes környéken a kisebb ballépések is katasztrófával fenyegetnek. Ugyanakkor józan rendezői döntés, hogy Ly még a legidiótább rendőrt, Christ sem szörnyetegnek ábrázolja, és a rendőri erőszaknak kiszolgáltatott gyerekek áldozati pozícióját is tudja árnyalni.

A befejezésre A nyomorultak talán túlságosan didaktikussá válik, összhangban a címével, ami pont arra vonatkozik, amire gondolnánk: ezen a környéken, ezek között az etnikai, anyagi viszonyok között mindenki kiszolgáltatott, ki inkább, ki kevésbé. Ly viszont az utolsó jelenetben megint csak módot talál rá, hogy bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbá tegye a történetet. Előfordul tehát, hogy úgy érezzük, a szerző megköszörüli a torkát, és fontos mondandóba kezd – ezek a pillanatok jelentik a film kevésbé sikerült pillanatait.

A keresetlen humor és a villámcsapásszerű feszültség összegerjesztése, a véletlen és a végzetes helyzetek kijátszása miatt azonban A nyomorultak ennek is ellenére is figyelemre méltó rendezői bemutatkozás.

A nyomorultakat több fővárosi és vidéki moziban is bemutatták, de a mozik látogatását a koronavírus-járvány idején a biztonsági előírások figyelembevételével és fokozott óvatossággal javasoljuk. A részletekről ebben a cikkünkben olvashat.

A nyomorultak (Les misérables), 2019, 104 perc. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.