Hiába tűntek biztosnak a dolgukban a fogadóirodák és a szaksajtó, alaposan borult a papírforma a 2020-as Oscar-gálán, ami bőven szolgált váratlan fordulatokkal. Legtöbben az 1917-et, Sam Mendes első világháborús filmjét várták a nagy befutónak, már csak azért is, mert az idei díjszezonban egy győztes hadsereg magabiztosságával menetelt előre, a Golden Globe-ról és a BAFTA-átadóról is bezsebelve a legfontosabb szobrocskákat. Ám az 1917-nek végül be kellett érnie a technikai kategóriák dominálásával (legjobb hangkeverés, legjobb vizuális effektek és legjobb operatőr). Tegyük hozzá, ezekben teljesen megérdemelten nyert, hiszen a háború borzalmait egyetlen hosszú beállításban bemutató film leginkább kétórás technikai bravúrként írható le, ami amúgy egy teljesen konvencionális, hollywoodi történetet rejt magában.
Ezért is jó hír a filmrajongóknak, hogy a nagyságrendekkel eredetibb és meghökkentőbb Élősködők győzedelmeskedett a fő kategóriákban. Az persze borítékolható volt, hogy Bong Joon-Ho társadalmi szatírája lesz a legjobb idegennyelvű film, de arra azért kevesen fogadtak volna nagy összegben, hogy a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv és a legjobb film kategóriában is tényleg díjra tudja váltani jelöléseit. Mégis így történt, amin maga a filmet író és rendező Bong Joon-Ho is meglepődött, többször utalva rá, hogy most egész éjjel inni fog, hogy ezt kellőképp meg tudja ünnepelni.
Az Élősködők ezzel a tarolással több szempontból is történelmet írt. Eleve ez volt az első koreai film, amit egyáltalán bármilyen Oscarra jelöltek, de a vasárnap esti diadallal további rekordokat is felállított: ez lett az első idegen nyelvű alkotás, ami győzni tudott a legjobb film kategóriában, és az 1955-ös Marty duplázása óta először sikerült neki az a kontinenseken és ízlésvilágokon átívelő bravúr, hogy a cannes-i Arany Pálma mellett begyűjtötte az Oscar fődíját is. Az Élősködők a kritikusok és a közönség köreiben is nagy sikert aratott, a mi lelkes kritikánkat itt olvashatja a filmről:
A feliratok kerítésén túl
Az Élősködők győzelme tehát fontos üzenettel bír. Ezzel Hollywood nagy lépést tett afelé, hogy a sajátjával egyenrangúnak ismerje el a globális filmtermést. Hogy ez megtörténhetett, abban bizonyára nagy szerepet játszottak a filmakadémia demográfiai változásai is: a tagságban ugyanis évről évre növekszik a külföldiek aránya, aminek köszönhetően fokozatosan nyit a testület a külföldi filmek felé. Tavaly Alfonso Cuarón spanyolul beszélő, fekete-fehér mexikói drámája, a Roma volt versenyben a fődíjért, de a legjobb film kategóriában végül alulmaradt a sokkal hagyományosabb és kiszámíthatóbb Zöld könyvvel szemben. A három másik Oscarral vigasztalódó Cuarón már akkor utalt rá, hogy milyen fontos a kulturális nyitottság: „Én is külföldi filmeken nőttem fel, és rengeteget tanultam belőlük – olyanokra gondolok, mint az Aranypolgár, a Cápa, A vihar kapujában, a Keresztapa vagy a Kifulladásig” – mondta a mexikói rendező, azt is finoman jelezve, hogy a külföldiség valójában relatív fogalom. Ugyanezt hangsúlyozta Bong Joon-Ho is az idei Golden Globe-gálán, amikor átvette a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat:
Ha sikerül a közönségnek átlendülni a feliratok pár centiméteres kerítésén, még annyi, de annyi lenyűgöző filmmel ismerkedhetnek meg.
Úgy tűnik, Hollywood megértette az üzenetet, és csak remélni tudjuk, hogy nem egyszeri kivételről van szó, hanem innentől kezdve tényleg nagyobb teret kapnak majd az igazán eredeti filmek az Oscar-versenyben. Az Élősködők győzelme azért is nagy szó, mert Bong Joon-Ho már többször forgatott angol nyelven az elmúlt években, hollywoodi sztárokkal kibélelt filmeket (Snowpiercer, Okja), ám az akadémia mégsem akkor szórta meg díjakkal, hanem most, hogy az amerikai kitérő után visszatért Dél-Koreába, és Chris Evans, Ed Harris vagy épp Jake Gyllennhaal helyett a nemzetközi közönség számára teljesen ismeretlen színészekkel forgatott egy filmet, amiben semmiféle engedményt nem kell tennie a hollywoodi sztenderdeknek. Ez sokkal nagyobb lökést adhat a bátor, eredeti hangvételű filmek finanszírozásának és forgalmazásának világszerte, mintha bejött volna a papírforma, és a háborús toposzokat dizájnosan felmondó 1917 viszi a fő kategóriákat. Utoljára talán 2008-ban nyert ennyire merész alkotás, amikor meglepetésre a Coen fivérek Nem vénnek való vidékje tarolt a gálán, ráadásul egy másik kíméletlen és nyugtalanító remekművel, a Vérző olajjal versenyben. De hát ott mégiscsak amerikai filmekről volt szó, aminek sokkal kisebb határkerítést kellett átszakítania.
Újabb pofon a Netflixnek
A Netflix nagy reményekkel ment bele az idei díjszezonba, ám már a Golden Globe mellőzöttségből sejthető volt, hogy nem feltétlenül 2020 lesz a nagy áttörés éve, hiába költöttek az Oscar-kampányra 70 millió dollárt, és hiába húztak be több jelölést, mint bármelyik nagy stúdió. A 24 jelölésből végül csak kettőt tudtak díjra váltani: Laura Dern nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában a Házassági történetben hozott válóperes ügyvéd alakításáért (ez a Netflix első színészi Oscarja), a 21. századi gyári munkások kihívásait bemutató American Factory pedig a legjobb dokumentumfilm lett.
Martin Scorsese három és fél órás és kissé nehézkes gengsztereposza, Az ír azonban hoppon maradt a tíz jelölésével, hiszen egyetlen kategóriában sem díjazták. Scorsesének azzal kellett beérnie, hogy a színpadra sűrűn feljáró Bong Joon-Ho egyik alkalommal neki is megköszönte az inspirációt, felidézve, hogy annak idején, egyetemistaként Scorsese filmjeit tanulmányozta, és sohasem gondolta volna, hogy valaha egy mezőnybe kerül majd a mesterrel, arról már nem is beszélve, hogy végül még ő is nyeri el a díjat. Scorsese másik emlékezetes pillanata akkor jött el a gálán, mikor Eminem váratlanul megjelent a színpadon, hogy előadja Lose Yourself című dalát, amiért 2003-ban kapott Oscart. Míg a közönségből sokan mosolyogva ingatták a fejüket a zene ritmusára, mások értetlenkedtek, a legendás rendező rezzenéstelen arca például egyértelművé tette, hogy legalább akkora „rajongója” az egyébként fiatalnak már szintén nem nevezhető Eminem munkásságának, mint a mozikat elárasztó Marvel-filmeknek. Amúgy, a kezdeti csalódottság elmúlása után biztos Scorsese is belátja majd, hogy az Élősködők diadalmeneténél aligha történhetett volna ezen az estén jobb dolog azokkal, akik nem elégszenek meg a szuperhősfilmek dömpingjével.
Az idei díjszezon fiaskója persze aligha fogja megállítani a Netflix-úthengert, ami bizonyára még nagyobb sebességre kapcsolva halad tovább idén is. Ugyan ezúttal sem kapta meg az áhított presztízst a filmakadémiától, ám az üzleti modelljükön ez nem üt nagy léket, így is tonnaszámra készítik a saját tartalmakat, és a legnagyobb nevek állnak sorban, hogy velük dolgozhassanak.
Mellőzött nők
Azért volt, ahol elmaradt a meglepetés: a színész kategóriák például üzembiztosan hozták a papírformát. Laura Dern díjához hasonlóan várható volt, hogy Brad Pitt kapja a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát a Volt egyszer egy… Hollywood rezignált kaszkadőrjéért. Pitt ezúttal nem Tarantino lábfetisizmusán viccelődött – mint egy korábbi köszönőbeszédében –, inkább dicshimnuszt zengett a rendezőhöz, hangsúlyozva, hogy az ő eredeti látásmódja nélkül sokkal szárazabb és unalmasabb hely lenne a filmipar. Kevesen kaptak a szívükhöz annak hallatán is, hogy a legjobb főszereplő kategóriákban Renée Zellweger és Joaquin Phoenix lett a befutó. Előbbi a nehéz sorsú Judy Garland, utóbbi a társadalom által nem kevésbé elgyötört Joker megformálásáért kapta az elismerést.
A filmakadémiát sok kritika érte, amiért egyetlen nőt sem jelöltek a legjobb rendező díjára, különösen a kritikusok által is magasztalt Kisasszonyok rendezőjét, Greta Gerwiget hiányolták a csupa férfiakból álló névsorból. A társadalmi kérdésekben aktív Natalie Portman nem is volt rest ez ellen tiltakozni a vörös szőnyegen: egyedi Dior kosztümjének fekete palástjába arany betűkkel hímeztette bele a szerinte méltatlanul mellőzött női rendezők neveit. Azért ezen a gálán is volt olyan kategória, ahol történelmet írtak a nők: Hildur Guðnadóttir a Jokerért kapta meg a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscart, első nőként a díj történetében.
Mindazoknak a lányoknak, nőknek, anyáknak és kislányoknak, akik hallják belül a zenét: szólaljatok fel. Szükségünk van a hangotokra!
– mondta az izlandi komponista, mielőtt családjának és Todd Phillipsnek, a Joker rendezőjének megköszönte volna a díjat. Hasonlóan inspiráló üzenetet közvetített a legjobb adaptált forgatókönyv Oscarját elnyerő Taika Waititi. A maori származású rendező egy történelmi ténnyel biztatta a világszerte élő „összes őslakos kölyköt”, akik művészek akarnak lenni, de nem biztosak az esélyeikben: „Mi vagyunk az eredeti történetmondók, és akár itt (Hollywoodban) is tudunk érvényesülni” – mondta a Jojo Nyuszi író-rendezője, majd az akadémia nevében elismerte a Tongva, Tataviam és Csumas indián törzseknek, hogy eredetileg övék volt ez a föld, amin a filmipar kisarjadt és most ezeket a fényes gálákat tartják.
A csalódott díjazott: Brad Pitt
Hiába fordult éppen rá egy minden eddiginél durvábbnak ígérkező kampányidőszakra Amerika, az idei díjkiosztó nem volt hangos direkt politikai kiszólásoktól. Brad Pitt azért a köszönőbeszédében és a gála utáni sajtótájékoztatón is keserűségét fejezte ki amiatt, hogy a republikánus szenátorok tanúk meghallgatása nélkül mentették fel Trumpot az elnök ellen zajló impeachment-eljárásban.
„Szörnyen csalódott voltam. Szerintem az egy szomorú nap, amikor a politikai játszmák legyőzik a helyes döntést, és nem szabadna emellett szó nélkül elmennünk. Ezt nagyon komolyan gondolom” – mondta a színész, aki viccesen még azt is felvetette, hogy talán majd Tarantino csinál egy filmet erről az egészről, így őrizve meg az utókornak a szégyenletes események emlékét. A Jokerrel idén szinte minden díjat besöprő Joaquin Phoenix az egész díjszezont arra használta, hogy társadalmi ügyek mellett kampányoljon, így várható volt, hogy a legnagyobb platformot jelentő Oscar-gálán sem fogja ezt kihagyni. Szerinte nagyon fontos, hogy a sztárok ne csak sütkérezzenek a reflektorfényben, de hangot adjanak a kiszolgáltatottabb csoportoknak, akiknek nincs saját hangja. A különféle ügyek és mozgalmak közös gyökerét hangsúlyozta, amit ilyen megosztó időkben szerinte különösen lényeges felismerni.
„Legyen szó a nemi egyenlőtlenségről, a rasszizmusról, az őslakosok jogairól vagy az állatjogokról, mindig az igazságtalanság elleni harcról beszélünk. A harcról, amelyet folytatunk az olyan nézetek ellen, miszerint egy nemzet, egy nép, egy rassz, egy nem, vagy egy faj uralkodhat a többi felett, büntetlenül kizsákmányolva őket” – mondta Phoenix, kihangsúlyozva, hogy ő is egész életében önző, érzéketlen, sőt, olykor kegyetlen volt, de mindig kapott egy második esélyt a filmszakma résztvevőitől. A beszéd végén arra is utalt, hogy a metoo-botrány kirobbanása miatt uralkodó lincshangulat sem feltétlenül vezet jóra. Szerinte épp azzal lehet a világot egy ideálisabb irányba terelni, ha a legjobbat hozzuk ki a másikból, nem pedig meghurcoljuk és megsemmisítjük egymást egy-egy múltbeli hiba vagy tévedés miatt.
Világ munkásai, egyesüljetek!
A politikai töltetű kiszólások nem álltak meg itt, hiszen még a kommunista kiáltvány zárósoraiból is elhangzott egy parafrázis az este folyamán.
A munkások dolga egyre nehezebb manapság – és mi hiszünk abban, hogy akkor kezdhet javulni a helyzet, ha a világ munkásai egyesülnek
– mondta Julia Reinhardt, a részben az Obama-házaspár által gründolt dokumentumfilm, az American Factory társrendezője. Barack Obama a Twitteren is gratulált Reinhardtéknak a győzelemhez, bár Marx-idézeteket ő azért diplomatikus módon nem szőtt a mondandójába – ezzel egész biztos csalódást okozva az őt nyolc éven át elvadult szocialistaként lefestő amerikai jobboldalnak.
Magyar filmért idén nem izgulhattunk a gálán, ehhez Tóth Barnabás Akik maradtak című drámája jutott a legközelebb, végül az utolsó fordulóban esett ki a legjobb idegen nyelvű film kategória mezőnyéből. Magyar vonatkozás azért volt így is, csak épp szomorú: Udvardy Anna, a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilm producere tűnt fel a szakma elhunytjait összegyűjtő In Memoriam részben.
Kiemelt kép: AFP
