Minden onnan indult, hogy mégis miért zárnak be a budapesti a vásárcsarnokok olyan rohadt korán? A legtöbb külföldi útnál kötelező beépíteni a piacozást, sőt az éjszakai piacozást. Van egy hangulata, ha mondjuk Izraelben a naplemente után kóstoljuk az olajbogyókat és szagoljuk a fűszereket. Itthon viszont a legtöbb 9-től 5-ig dolgozó embernek kimarad az élmény, és maximum a szombat délelőtt marad. Pedig szeretnénk piacozni, szeretnénk a kistermelőknél vagy legalább emberközelibb zöldségeseknél költeni a nagy üzletláncok helyett, csak nehéz üzemelő standokat találni fél 6-kor. Aztán messzebbre mentünk, és a nyitva tartáson túl inkább összehasonlítottuk – egyelőre csak Pesten – a legnagyobb piacokat, hogy melyik miért szerethető vagy min lehetne javítani.
Lehel csarnok
Már jóval a színes hajó előtt is piacként funkcionált a Lehel tér, illetve akkor még Ferdinánd tér. A szabad ég alatt lehetett vásárolni egészen addig, míg Rajk László tervei alapján el nem készült 2002-ben a kofahajó (tényleg ez a beceneve). Az biztos, hogy a futurisztikus bárka megosztóra sikerült, de az is ismeri a főbb ismertetőjegyeket, aki ki nem állhatja a tömegét, és van véleményünk róla úgy is, ha soha nem jártunk a hasában. Amikor bemerészkedünk – azok, akik nem járnak ide minden nap –, kiderül, hogy egy klasszikus piaccal van dolgunk normális árakkal, talponállókkal, tengernyi zöldségessel, hentessel, kincsekkel az emeleten. Az egyetlen gond, hogy a Lehelen szintén megvan a leggyakoribb piacos betegség: kártyás opció alig működik, és általános a hatos záróra.
A Lehel a halottabb napszakokban szintén biztatóan tömött, és mindent meg lehet venni egy átlagos vasárnapi ebédhez. Ami viszont igazán jót tesz a piac hangulatának az az, hogy érdemes bejárni a mindig kritikus emeletet: és most nem az Ázsia Center kistestvérének beillő üzletekre gondolunk, hanem a keleti fűszeresre felszerelt hűtővel tele korianderrel és pak choi-jal. A lenti, előre kikészített rántott húsokat és csirkés falatokat pedig egy pillanat alatt feledteti a Lehel csarnokos pho (egyből Leveses Tomi mellett). 1500 forintból bőven jól lehet lakni, ha a környéken járunk, elvégre akkor tökéletes egy piac, ha vásárlás nélkül is van kedvünk beugrani. Csak úgy.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5
Ebéd: 4/5
Kártyás fizetés: 2/5
Turistacsapda-e? (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5
Hold utcai vásárcsarnok
Pesten óriási különbségek vannak a piacok között, és a Lehel téri után egyből átugorhatunk a funkciójában abszolút eltérő, trendi, egyáltalán nem piacos, mégis ingatag Hold utcához, ami nem tudja eldönteni, hogy mi szeretne lenni igazából, ha felnő. Vacillál, hogy most maradjon piac úgy, hogy csak a gasztróra koncentrál, vagy hagyja meg azt az egy-két standot mutatóba a zsúfolt emelet mellet. Látszólag egyszerű dolga van a Hold utcának: századfordulós alapok Czigler Győzőtől, menő belváros, felújított belső tér, sok turista, tehetősebb közönség és Széll Tamás. De nem teljes az öröm. Miért ragaszkodik egy piac a hatos zárórához, ha pezsgőbár nyit a földszinten, és jobbnál jobb bisztrók működnek benne? Jó látni, hogy az ebédidő annyira megtölti a teret, hogy a tálcánkat csak oldalazva vihetjük, a lángos mellett megfér az orosz gasztro, a felturbózott magyar konyha, és a legtöbben fröccsöznek a rántott hús mellé, de bárcsak ez lehetne a mi éjszakai piacunk.
Mindenképpen érdemes kipróbálni az Arany Kaviárból már jól ismert Nyíri Szása MoszkvaTéЯ bisztróját, aminek semmi köze a felújítás után felszámolt budai hüttéhez, a Moszkva bisztróhoz, az orosz konyhához viszont annál több. Itt is a brunchra és az ebédre álltak rá (a kilenc órás szombaton kívül minden nap 11-kor nyitnak, ötkor zárnak, hétfőn és vasárnap pedig négykor) vodkával, kijevi csirkével és az orosz batyuval, a pelmenyivel. Emellett Bíró Lajos harmadik Hold utcai üzlete is megér egy délutánt. Fent kapott helyet a Buja disznók és a Séf utcája, lent pedig a kenyerek magyar istenével – és már tévés pékkel –, Szabadfi Szabolccsal állt össze (Champoint a 4 majomhoz), hogy a magyar és nem magyar pezsgőt mártogatósokkal kombinálják.
Ami még érdekes az V. kerületben, hogy főleg (mi egy pénteki ebédidőben voltunk) magyar szót hallani, kevesebb a turista. Ez tulajdonképpen jó hír, hiszen a hazai közönség is éppúgy igényt tart egy tuti ebédtippre, mint a vásárcsarnokokra rácsodálkozó külföldi. De a nyitva tartás érthetetlen, ahogy a szomorkodó lenti eladók és zárt üzletek is, amik további bisztrókért kiáltanak. Az irány viszont legalább annyira forradalmi, mint Széll Tamás rakott krumplija. Legyen ez a Vásárcsarnoknak intő példa, hogy mit kéne az idelátogató turisták elé rakni a mutatóba kipakolt, fáradt lángos és óriásburger helyett. A vegák és a vegánok azonban nehezebben találhatnak maguknak bármit: a Nemsüti és maximum a Steamboo marad számukra a rántott húsok útvesztőjében.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 3/5 (az egyik legextrább opció talán a Vörös homár halüzlet és bár, ami a Hegyvidék után a Belvárosban nyújt jó minőségű, de borsos árú tengeri hozzávalókat)
Ebéd: 5/5
Kártyás fizetés: 4/5 (a kajáldáknál lehet kártyával fizetni, lent a pultoknál már kevésbé)
Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 2/5
Központi vásárcsarnok
A legnagyobb, a legszebb, a legturistásabb, aminek példát kéne mutatnia a többieknek, de ehelyett egyre csak bazárosodik. A Fővám téri Nagycsarnok abban a kiváltságos és bonyolult helyzetben van, hogy egyszerre szolgálja ki a külföldiek, illetve a magyarok igényeit. Ott kell legyen a pultokon az előrecsomagolt paprika, ugyanakkor a friss gyümölcs és zöldség is kötelező, a turistacsoportok természetes élőhelyükön akarják végigfényképezni a magyarokat. A két kiló krumplival a kosarukban. A felosztás a békés együttélést hivatott kielégíteni: alul a környéken élőknek megvan minden, a mozgólépcsővel viszont átlépünk a féreglyukon a csipkék és az erdélyi titokdobozok dzsungelébe. Olyan ez, mint egy felturbózott karácsonyi vásár pusztító kajás részleggel. Mindenki a gulyást meg a lángost akarja, nagyüzemben megy a hagyományos magyar konyha népszerűsítése. A Hold utcával ellentétben itt viszont a mennyiség az első, és a külföldit abba a hibába lökjük, amibe mi pont nem akarnánk esni egy nyaralás alkalmával. Helyismeret nélkül az első lángost választjuk, vagy a turistacsapdákat a szomszédos Váci utcánál.
A Vásárcsarnokban méreténél fogva szinte mindent meg lehet találni. Ha időben érkezünk, hátul van a gombás szekció termelői sajtokkal és virágokkal, az egyik oldalon a különlegesebb hozzávalókkal, egzotikus gyümölcsökkel, a másikon a szokásos felhozatal. Nem családias a hangulat, viszont nagyot segít a Vásárcsarnok összképén, hogy szinte mindent megtudunk venni egy helyen. Gyakran előfordul ugyanis, hogy ha valami spécibb kajához keressük az összetevőket, négy-öt helyre kell elmennünk a bolttól a zöldségesen át a méregdrága Culinarisig. A Fővám tér ázsióján óriásit dob, hogy az Aldi mellett itt van a város legjobb vörös hússal foglalkozó Steak shopja, ahol nem néznek rád csúnyán, ha a bélszín közepéből vásárolsz, hogy a Wellingtonba csak a legjobb hús kerüljön, és gyakorlatilag bármilyen kemény recepthez van egy-két jó tanácsuk. A másik szerencse az Ázsia Bt. a Vámház körút sarkán, ami lehet, hogy szigorúan véve a piacon kívülre esik, de azért csak engedékenyebbek leszünk, ha a fűszerbolt éppen az egyetlen, ahol koriandert lehet szerezni egy kilométeren belül. Az azonban még így sokat lendítene, ha a Vásárcsarnok a turistákon túl a Budapestiekre is tekintettel lenne, és nem kéne szombaton egykor mondjuk nagyítóval keresni a nyitva tartó standokat a nagy pakolás közepette.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5
Ebéd: 1/5
Kártyás fizetés: 2/5 (méreténél fogva lehetne jobb az arány)
Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 4/5
Klauzál téri vásárcsarnok
Azt mi is csak utólag tudtuk meg, hogy annak idején, 1897-ben egy elpusztult színház helyére települt a Klauzál tér és az Akácfa utca között a piac, ami 2015-ben teljes körű felújításon esett át. Már több mint három éve csillog-villog minden, a hentespult mögött még a csempe is extra, marokkói cementlapokkal rakták ki. Az egész rendezett, egy zöldségesnél, a sajtosnál és a húsosnál lehet kártyával fizetni, úgyhogy már csak emberekkel kéne megtölteni a teret. A nyitva tartás itt is gondot okoz: ha sietünk, és előbb jövünk el a munkából, ugyanúgy letakart árut találunk, de mégis a legbiztatóbb opció a környéken. A már említett hentesnél gusztusosabb pultot rég, vagy talán soha nem láttunk, és az se olyan szokványos, hogy chorizo vagy mortadella legyen az állandó kínálat között. Az pedig külön plusz pont, hogy nem ujjnyi vastag szeleteket vágnak az amúgy embertelenül finom fűszeres sonkáikból, hanem átlátni a húson, ahogy kell.
Az egy darab tejtermékes üzletnél viheted a saját palackodat a házi tejhez, és a zöldségesnél meglepő módon szinte minden nap – ha az éttermek el nem viszik – van koriander és menta (ha nem látjuk a pulton, akkor is érdemes rákérdezni, azonnal felhoznak nekünk a raktárból) az ezerféle mag és hüvelyes szomszédságában. Még extrán édes repülős mangó (nem utólag várják meg, hogy megérjen a gyümölcs, hanem éretten szedik le, és egyből repülőre is ültetik) is horror áron (2000-2500 forint) vagy friss füge. Ha valamit nem találunk, a kincseket rejtő Dubai bolt sincs messze a Rákóczi úton, úgyhogy egyedül a tömeget lehet hiányolni a Klauzálról. Érthetetlen, mi az oka, hogy az emeleten egy lángosos vagy a vega Nemsüti mellett csak zárt üzletekkel találkozhatunk, és nem jön be errefelé senkinek. Régebben mintha egy juice-os pult is próbálkozott volna, és a kolbászozó szintén feladta. A zsidónegyed szívében, a turisták egyik központjában egyedül a környék építkezésein dolgozó munkásokkal van tele a menzás dél körül. Üzletek és turisták sehol. Pedig ha tudnák, milyen jó hely ez, értékelnék a Fogasház sugarát nappal is.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5
Ebéd: 2/5
Kártyás fizetés: 4/5 (mivel nincs sok pult, mindent be tudunk szerezni a kártyánkkal, de az tény, hogy csak egy zöldségesnél van ilyen opció)
Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5
Rákóczi téri vásárcsarnok
A Klauzál tér után hasonló a helyzet egy kerülettel arrébb, a Rákóczi téren is azzal a különbséggel, hogy itt nincs akkora hangsúly – vagy szándék – a gasztrós, turistacsalogató helyeken. Sajnos sok a bezárt üzlet a 4-es metró tőszomszédságában, és egy nyugodtabb hétköznap délután halottas a hangulat a szunyókáló zöldségesek mellett. Egy gyors és olcsó ebédre, felesre vagy csapolható folyóborra tökéletes, de mintha csak a Spar tartaná a lelket a piacban, és a csúcsidőn kívül szétesne a rendszer (két időpontban, kora délután és reggel látogattuk meg a Rákóczi teret).
Szomorú az ilyesmit látni, főleg mert lehet, hogy nem sok helyen láttunk kártyás fizetési lehetőséget a Rákóczin, de jó helyen fekszik, a környék tele van élettel, és biztató, hogy itt is akad ázsiai hozzávalókra szakosodott üzlet. Az viszont még szuperebb lenne, ha nem találnánk gazdátlan, berácsozott standokat, és a kofákról szóló portrésorozaton kívül más is mutatná, hogy milyen közösség működik errefelé a vásárlókkal és az eladókkal karöltve. Pedig közel a Blaha, és végre egy olyan csarnok áll a metró mellett, ami feledteti mondjuk a Skála aljában működő boltot.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 2/5
Ebéd: 3/5
Kártyás fizetés: 2/5
Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5
Újpesti vásárcsarnok
Annak, aki nem jár sokszor Újpesten, hatalmas meglepetés a Bun Zoltán tervezte, 2018-ban birtokba vett komplexum, és a Polgármesteri Hivatal előtti rendezett Szent István tér. Láthatóan itt nem egy egyszerű piac épült, hanem egy vasbeton monstrum végeláthatatlan látszóbetonnal több szinttel és több funkcióval. Minden van, amit csak akarunk a fonott kosártól és kisruhától, fakanáltól a legjobb sajtokig. Valahogy így képzelhetjük el a régi, akár századfordulós nyüzsgést a vásárcsarnokban, ahol tényleg csak az áru számított, a látványos épület meg csak a ráadás. Szegény Lehel csarnok biztos irigykedve nézi, hogy mit kapott a barátja pár kerülettel arrébb, hogy hogy lehet kombinálni egy rendezvénytérrel és étkezdés résszel egy felturbózott bevásárlóközpontnak ható kortárs épületet tele fénnyel és élettel.
Már csak azért sem ördögtől való összehasonlítani a Lehel téri kofahajót a letisztult és napfényes szalagablak-hatású betontömbbel, mert igazi hagyományos piacokról van szó. Mi egy hosszú hétvége előtt, 11 körül látogattunk el az újpesti csarnokba, de rengetegen voltak, csak úgy, mint a Váci út mellett. Ide célirányosan jön az ember, nem ugrik be nézelődni, és a turistáknak sem akadnak fölösleges körök. Nagyüzemben meg a piacozás megannyi lehetősséggel. Azt is tudjuk, hogy mintha bekattant volna nálunk a kártyás fizetés, de nem tehetünk róla: 2019-ben a kiskereskedőknek szintén el kell gondolkodniuk, hogy megéri-e bevezetni. Főleg, ha majd valaki behozza a zöldséges szinten (mi nem találtunk olyan standot, ahol volt lehetőség a kártyázásra), és nő a nyomás. Egyszerűen nem általános már a készpénz, nincs mindig a tárcánkban, és ha a boltba menet sem kell egy ATM-et keresnünk, akkor a piac sem lehet sokáig kivétel. Ott fogunk vásárolni, ahol nyújtják a terminált. Az viszont mindenképpen ad egy családias hangulatot a piacnak, hogy a pultokon megszámlálhatatlan a régi, súlyos mérleg jó 50-60 évről ezelőttről. Csodás kontraszt ez a csinos és high-tech külsővel.
Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 5/5
Ebéd: 4/5
Kártyás fizetés: 2/5 (az emeleten jobb az arány, de sok zöldséges miatt jár a két pont)
Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5
