2018 a magyar dokumentumfilm kiemelkedően sikeres éve volt. Valószínűleg idén nem is történt fontosabb dolog a magyar film környékén annál, hogy milyen sok új dokumentumfilm nyert fesztiváldíjakat, került moziba, gyűjtött nézőket.
Már az is különlegesnek számít, hogy egész évben szó volt magyar dokumentumfilmekről, elsőként az Egy nő fogságbanról, amelyet januárban mutattak be a Sundance filmfesztiválon, ott, ahol magyar film soha nem került be korábban a versenyprogramba. Tuza-Ritter Bernadett rendezése a modern kori rabszolgaságról és egy szabadulni vágyó nőről szól, a tervek szerint 2019-ben mutatják be a hazai mozik, ha elhárulnak a jogi akadályok – néhány vetítésen azért már lehetett is látni (mi itt írtunk róla).
Az Egy nő fogságban után olyan filmek sikereiről szólt az év, mint a Könnyű leckék vagy a Nagyi Projekt, de sokat olvashattunk a szarajevói filmfesztiválon vetített, a balkáni konfliktusokat boncolgató Kilenc hónap háborúról és a bűnözőből lett bokszedző történetét bemutató Gettó Balboáról is. A Könnyű leckéket és a Nagyi Projektet moziban is bemutatták, ahogy a Vad Balaton című természetfilmet, a Bhutánba kalauzoló A monostor gyermekeit és az Odeon kölcsönzőről szóló Volt egyszer egy tékát is.
Ezeket a filmeket többnyire fiatalok rendezték, egy új dokumentumfilmes generáció, akik bekerültek a nemzetközi vérkeringésbe, a fesztiválokon látják egymás filmjeit, és pontosan tudják, milyen szakmai színvonalon érdemes ma dokumentumfilmet csinálni. „A magyar dokumentumfilmnek komoly hagyományai vannak, gondolok például a Balázs Béla Stúdióban készült műhelymunkákra. Most viszont teljesen más generációt látunk. Sokkal több olyan megoldást használnak, amelyeket a fikciós filmekben szoktunk meg. Ezek a filmek mozikörülmények között is megállják a helyüket amellett, hogy a tévében is fontos, hogy vetítsék őket” – írja körül a mai mezőnyt Donáth Péter, az ELF Pictures forgalmazási vezetője.
Ők mutatták be a Könnyű leckéket és a Nagyi Projektet is, amelyeknek nemcsak a fesztiválszerepléseivel és a kritikai visszhangjával, hanem a nézőszámaival is elégedettek. „Mindkét filmet látták már több mint háromezren, ami egy szinten van azokkal az artmozis filmekkel, amelyeknek nem ismert itthon a rendezője. Ráadásul a dokumentumfilm mindig is otthon nézős műfaj volt, ma már streamelik, letöltik az emberek, ehhez képest is jók a mozis nézőszámaink. És nemcsak a nézőszám a fontos, hanem az is, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a társadalmi ügyekre, amelyekkel ezek a filmek foglalkoznak.”
Pénz nem nagyon van
Zurbó Dorottyának két filmjét mutatták be idén, a Könnyű leckéket (kritikánk) és A monostor gyermekeit. A rendező évek óta dolgozott ezeken a filmeken, tehát bizonyos fokig véletlen, hogy mindkettő idén jutott el a bemutatóig, általánosságban viszont lát olyan intézményi változásokat, amelyek jót tesznek a magyar dokumentumfilmnek.
Ezek közé tartozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmes mesterképzéseinek elindulása, amelyek közül Zurbó a nemzetközi programra, a DocNomadsra járt. Ott minden félévet más városban és európai filmakadémián töltenek a hallgatók, ami a kapcsolatépítést is segíti. Ezen kívül a magyar alkotók részt vehetnek nemzetközi projektfejlesztő workshopokon is. „Itt látjuk, mik a nemzetközi igények, és mennyi figyelmet szentelnek egy-egy filmtervnek a fejlesztési időszakban. Van, hogy a résztvevők akár egy évet töltenek azzal, hogy megtalálják a történetük fókuszát. Nyilván ezekhez az igényekhez itthon is igazodni kell, hogy legyen ideje az alkotóknak megérlelni a koncepciót, és ne kelljen a támogatási rendszer időkorlátai miatt egy év alatt befejezni a filmet. Hiszen a dokumentumfilmben az idő teremti meg a történetet” – mondja Zurbó.
Donáth Péter is fontos fejlemények látja, hogy a magyar dokumentumfilmesek bekapcsolódnak a releváns, nemzetközi párbeszédbe, ugyanakkor azt mondja, itthon ma is nagyon nehéz pénzt szerezni dokumentumfilmre. „Hosszú távon jó lenne, ha nem a televízióhoz tartoznának a dokumentumfilmek. Az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Program például jó kezdeményezés, ott évente mindig van egy-két dokumentumfilmes terv. Már most is dolgoznak olyan szenvedélyes és alázatos producerek, akik dokumentumfilmekkel foglalkoznak, belőlük kellene még több.”
Ha a fake news vesz körül, kellenek a hiteles történetek
Elhivatott producerekre már csak azért is szükség lenne, mert nagyon költségigényes olyan dokumentumfilmet forgatni, amelyben az alkotók éveken át követik a szereplőket – ahogy például Révész Bálint és alkotótársai forgattak a nagymamáikkal a Nagyi Projektben –, vagy éppen egyik pillanatról a másikra kell külföldre utazniuk, ahogy Zurbó Dorottya tette A monostor gyermekein dolgozva. Az ehhez hasonló, hosszú távú tervek miatt is különül el a dokumentumfilmes szakma a játékfilmesekétől, bár van átjárás: Csuja László rendezőnek például nemcsak Kilenc hónap háború című dokumentum- , hanem Virágvölgy című fikciós elsőfilmjét is bemutatták idén.
A filmes kifejezőeszközöket tekintve viszont Donáth Péter szerint az utóbbi években sokkal közelebb kerültek egymáshoz a fikciós és a dokumentumfilmek. „A dokumentumfilmek egyre inkább mennek a fikciós narratívák irányába, például a szerkesztettségük, a képi megvalósításuk miatt. De az is előfordul, hogy egy háttérstáb egyszer fikciós, aztán dokumentumfilmen dolgozik. Eközben a játékfilmekben megint egyre több a dokumentarista elem – most láttam Az első embert, amelynek a földi jelenetei úgy vannak felvéve, mintha egy home videót néznél.”
Zurbó úgy látja, az idei magyar dokumentumfilmeket összeköti a feszes, valóban játékfilmes dramaturgia, de egy ennél különlegesebb megoldás is: témává válik bennük az alkotás folyamata, a gondolkodás arról, hogyan érdemes megragadni és tálalni az anyagot. A legélesebben ez a kérdés az Egy nő fogságban esetében merült fel, ahol a rendező úgy döntött, beavatkozik a portré alanyának életébe, és segít neki kijutni a rabszolgalétből.
Fotó: Magyar Nemzeti Filmalap
A dokumentumfilmek iránti megnövekedett érdeklődés ugyanakkor nem csak Magyarországra jellemző. Donáth Péter kiemelte, hogy a Netflixen és más streamingszolgáltatókon keresztül ma legálisan sokkal több és jobb minőségű dokumentumfilmhez lehet hozzájutni, mint évekkel ezelőtt. Idén három dokumentumfilm mozis bevétele is meghaladta a 10 millió dollárt az Egyesült Államokban. Közülük a népszerű műsorvezetőről, Fred Rogersről szóló Won’t You Be My Neighbor? 22 millió dollárt hozott, ami 2013 óta a legmagasabb dokumentumfilmes bevétel Amerikában.
A dokumentumfilmek népszerűségének okai között Zurbó és Donáth is a hiteles történetek iránti megnövekedett igényt említik először. „Fakenews-világban élünk, nem tudjuk, mi igaz és mi manipuláció. Ez egy átpolitizált, átmediatizált világ, amelyben nagyon nehéz orientálódni. Pedig a közönség ma is vágyik a hiteles, intim, emberi történetekre” – mondja Zurbó.
Nem tudni, mikor lesz megint ilyen jó évünk
Jövőre is kerülnek új magyar dokumentumfilmek a mozikba, de Donáth Péter szerint 2018 mindenképp kiugróan jó év volt. Noha tud két-három filmről, amelyek a befejezés közelében vannak, az Inkubátor Program miatt pedig mindig lehet számolni évi egy-két mozis forgalmazásra szánt dokumentumfilmmel, nem tudja, mikor torlódik össze legközelebb ennyi sikeres és nagyszerű film.
Arra a kérdésre, hogy a játékfilmek nemzetközi sikerei milyen hatással vannak a dokumentumfilmes mezőnyre, Donáth azt feleli, az előbbieknek nincs egyértelmű felhajtóerejük. „A filmfesztiválokon és a filmpiacon is élesen elválik egymástól a játékfilm és a dokumentumfilm. A financiális háttér is elkülönül, ezért a játékfilmes sikerek kicsit más lapra tartoznak. Inkább jó volna belátni, hogy kis segítséggel a hazai dokumentumfilm is hasonló sikerekre lenne ítélve, mint a játékfilm.”
Mindazonáltal idén egyértelművé vált, hogy a nemzetközi minőségű, változatos formai megoldásokat hasznosító, jól megtalált téma köré épülő magyar dokumentumfilmeknek interneten és moziban is van közönsége. Jövőre is emlékezhetünk rá, hogy amikor az új magyar filmek sikereiről beszélünk, a dokumentumfilmekről se feledkezzünk meg.
