Kultúra

Így lehet nyaralni télen

Németh Róbert klippremier focilabdával és éjszakai bolyongással.

Az egykori Heaven Street Seven basszusgitárosa, Németh Róbert 2016-ban indított szólókarriert és tavaszra tervezi második nagylemeze megjelenését. Ezen szerepel majd a Nyár van című dal is, amihez Jakab Péter forgatott klipet. Ebben stílusosan tél van, és a lírai én az éjszakában bolyong hű társával, egy focilabdával. A szám eredeti verziója még két évvel ezelőtt született, de idén nyerte el végső formáját Takács Zoltán Jappán produceri munkájával, valamint Petruska András bevonásával, aki gitáron és vokálban működött közre.

A dal egy pillanatfelvétel, és egyetlen keserédes momentumról szól, ami másnak is ismerős lehet: nyár van, állunk egy vízparton (én speciel a Balatonnál álltam), és egy pillanatra megáll az idő, majd azonnal fel is gyorsul, és ránk zuhan egy csomó kérdés meg egy csomó lehetséges válasz az életünkről. Ilyenkor úgy nézünk ki, mint aki bambul, pedig nem is; vagyis éppenséggel bambulunk, de bent cikáznak a kérdések és a válaszok

– mondta Németh Róbert, aki már aktívan dolgozik a Klinik gondozásában megjelenő második albumán, a nemrég közzétett A táguló idő című dal is ebből nyújtott ízelítőt. Németh élőben legközelebb az emberi jogok világnapján, december 10-én az Amnesty International Utcazene az utcán élőkért eseményén csíphető el egy szám erejéig.

Kiemelt kép: kliniklabel.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik