Kultúra

A nyolcvanas évek legmenőbb számológépein még bokszolni is lehetett

A japán Casio boksz-, baseball-, vagy épp lövöldözős játékokkal felszerelt gépeivel a diákok örökre elfelejthették a matekórai unalmat.

A nyolcvanas és kilencvenes évek a vasfüggöny mögött és a (nyilvánvalóan haldokló) Nyugaton is a kvarcjátékokról szóltak: a messzi országokba szakadt, kedves rokonoknak köszönhetően itthon is felbukkant egy-egy Mario Bros., a Donkey Kong és a Pac-Man, a városi és vidéki piacokat pedig elöntötték a Tetrisek, valamint a legtöbbször a Nintendo Game & Watch sorozatát másoló, egyszerű szovjet játékok, melyekben többek közt a No, megállj csak! farkasa, illetve az őt mindig kijátszó nyúl tűnt fel:

A gépek persze távolról sem voltak tökéletesek – a gyerekek szerint főként azért, mert a tanári kar kevésbé éles szemű tagjai is pillanatok alatt rájöttek, ha a tanítási órák alatt épp játszani akartak egyet.

Ezt a problémát hidalta át a Marty McFly okosóráját is adó japán Casio, akik a nyolcvanas évek hajnalán megalkották a világ első, játékokat rejtő számológépeit.

Vissza a jövőbe: boltokban Marty McFly Casio retro okosórája
Mostanság lényegében szinte még a csapból is az okostelefonokkal párban járó okosórák folynak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy alaposan felokosított hagyományos karórák már évtizedekkel ezelőtt is léteztek. Ilyen volt például a ”Vissza a jövőbe” című filmeposzban felbukkant Casio óra is, melyet a főszereplő Marty Mcfly (Michael J. Fox) csuklóján láthattunk. A Marty Mcfly rajongók számára [...]

A milliószámra gyártott, teljesen hétköznapi típusokkal gombkiosztásukban teljesen megegyező, de díszesebb tokot kapott, egy izgalmas boksz-, vagy baseballmeccsre, vagy esetleg némi lövöldözésre alkalmas gépek mindemellett a pontos idő kijelzésére, illetve ébresztésre is képesek voltak.

„Mint a dohányosok a cigiért, úgy remegek, ha szóba kerül”
Profi zenész, hangmérnök, hangtechnikus, műszerész és humorista. De leginkább fanatikus retromániás és krónikus kvarcjátékfüggő. Interjú Szántó Sándorral.

Az egy csapásra Muhammed Alivá varázsoló BG-15:

A baseball-őrülteket megcélzó BB-9 és BB-10:

És a jóval egyszerűbb játékokat adó, zenélni is tudó MG-880, illetve MG-885:

A típusok eladási száma sajnos nem ismert, de van egy olyan megérzésünk, hogy a Casio az amerikai és japán piacon egyaránt óriásit kaszált az első hallásra teljesen indokolatlan ötletből.

A kiemelt kép az LCD Ninjáról, a többi pedig a Catawikiről származik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik