Kultúra filmkritika

Jobb, ha a hőseink halottak maradnak

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 08. 16. 12:32

Mert abból mindig csak a baj van, ha visszatérnek és találkozunk velük. Az én hősöm, kritika.

Lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé, de rettentően rég találkoztam szórakoztató kosztümös romkommal a moziban, amin jóízűen nevethettem vagy legalább itt-ott elmosolyodhattam volna. Az én hősömre is baljós előérzettel ültem be, de Laurent Tirard filmje alaposan rácáfolt az előítéleteimre. Az én hősöm ugyanis a romantikus vígjátékok legjobb hagyományait idézi: lendületes, nem fojtja érzelgősségbe a humort, és bármilyen harsányak is a viccei, egy pillanatra sem válik bugyutává. Fő hajtóereje a két központi karakter, akik között végig izzik a levegő, hol a vágytól, hol a gyűlölettől. Ennek a műfajnak angolul saját neve is van: screwball comedynek hívják, ami alapvetően egy baseballos kifejezés, és nem is mennék bele a magyarázatába, de költői szabadfordításban hívták már ezt „Se veled, se nélküled”-, illetve „Kikaparom a szemed, de smárolhatunk is”-vígjátéknak is.

Ezúttal a napóleoni háborúk idején járunk, amikor a sármos Neville kapitány megkéri Pauline, a vidéki arisztokrata család kisebbik lányának kezét, ám az eljegyzés után azonnal behívják az ausztriai hadjáratba. Megígéri, hogy minden nap írni fog, de a beígért levelek persze elmaradnak, amibe Pauline hamar belebetegszik. Nővére, Elisabeth kétségbeesett akcióba kezd, és elkezd a kapitány nevében leveleket írni, majd az egyik indiai kaland végén szépen el is teszi láb alól. A bonyodalom sejthető: Neville kapitány váratlanul visszatér és boldogan áll fel az Elisabeth levelei által felépített talapzatra.

Fotó: Big Bang Media

Ettől kezdve rivalizálás, majd egyre durvuló párharc alakul ki kettejük között, hogy melyikük uralja a narratívát. A pergő szópárbajok adják a film alapritmusát, ami minden igazi screwball comedy fő ismérve Frank Capra műfajteremtő klasszikusa, az Ez történt egy éjszaka óta. Lehet, hogy Jean Dujardin nem egy Clark Gable, de egyszerre karizmatikus és veszettül szórakoztató a  gyáva kapitány szerepében, aki annyira szeret hőst játszani, hogy még az életét is kockáztatja a látszat fenntartásáért.

A Becstelen brigantykból ismert Mélanie Laurent pedig tökéletes pár a számára, bár nem olyan hűvös, bosszúálló fúria, mint Tarantino második világháborús spagetti westernjében, de azért itt sem kell félteni, ha férfiakkal való leszámolásról van szó. Az ő párosuk teljesen uralja a filmet, ezért nem is válik zavaróvá, hogy az összes többi karakter beolvad a háttérbe és megmarad a karikatúra szintjén. A megfelelő pillanatban ugyanis kiugranak a védősor mögül és hibátlan passzokat osztogatnak a két befejező csatárnak, akik kíméletlenül be is varrják a komikus helyzeteket (és így el is jutottunk a baseball-metaforáktól a sokkal érthetőbb foci-hasonlatokig).

Fotó: Big Bang Media

A látványvilág sem hat szegényesnek, ami ritka a kisebb költségvetésű kosztümös filmeknél. Az én hősöm épp azt bizonyítja, hogy ha akad egy kisebb kastély és rendben van a forgatókönyv, az operatőri munka meg a színészek, akkor semmi szükség monumentális tömegjelenetekre a hitelességhez – főleg nem azok izzadságszagú és nevetségbe fulladó imitációjára, ami a magyar történelmi filmekben immár hagyománynak számít. És még az aktualizáló poénok is ülnek, mint például amikor szélhámosunk a 19. század elején hirtelen felindulásból feltalálja a piramisjátékot, csakhogy elkerülje a kínos lebukást. A heves szópárbajok mellett pedig akadnak bőven börleszkbe hajló gegek is, de ezeket a humorrétegeket ügyesen tapasztja össze a rendező, Az én hősöm így nem esik szét külön filmekre.

Azt is üdítő látni, hogy a kötelező happy end nem szükségszerűen giccset jelent, a szarkazmus pedig a karakterfejlődés ellenére sem veszik el: Neuville és Elisabeth mindvégig szerethető figurák maradnak, akik tudnak baromi genyók is lenni (vagy épp fordítva). Tirand filmje nem akar többnek látszani, ami: habkönnyű romkom, miközben azért kaján vigyorral görbetükröt tart a pofátlan törtetésnek, a hiúságnak, a sznobériának, a militarizmusnak és a nagyotmondás iránti örök társadalmi igénynek, ami mindig felülírja az igazságvágyat.

Az én hősöm, francia-belga történelmi vígjáték, 90 perc – 8/10

Kiemelt kép: Big Bang Media

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.