A XXI. században már mindennek van világnapja: február 23-án a kutyakekszet, április 15-én az eltűnőben lévő radírokat, augusztus 10-én a lustálkodást, október második péntekjén pedig a csókot ünnepeljük. Vannak persze ennél klasszisokkal értelmesebb világnapok is, így például a kedvesen imbolygó, frakkszerű tollazatot viselő pingvineké, akikre április 25-én emlékezünk.
Néhány példányukkal magyar állatkertekben – így például Budapesten, Veszprémben, vagy épp Jászberényben – is találkozhatunk, azt azonban kevesebben tudják, hogy akár Budapesten sétálva is összefuthatunk egy párosukkal. Kétszázadik epizódjához közelítő Ismeretlen Budapest sorozatunk legújabb epizódjában őket látogattuk meg.
A találkozásért a második világháború utáni lakásínség megoldására létrehozott, az Üllői út mentén megszületett lakótelepek első példájához, a Száva és Zágrábi utcák, illetve a Somfa köz által bezárt területen lévő ezerötszáz lakásos tömbig kell eljutnunk.
Az 1955-1958 közt az Észak-Koreából épp hazatért (legfontosabb munkája, a phenjani operaház és zeneakadémia ma is látható), Ybl-díjas Zöldy Emil (1913-1982) tervei szerint megszületett házsor a magyarországi szocreál tökéletes példája.
Fotó: Preisich Gábor: Budapest városépítésének története, 1919-1969
Az otthonokban fürdőszobák helyett eredetileg csak apró mosdófülke kapott helyet – ezt az azóta eltelt hat évtizedekben jórészt persze lecserélték, a tömb külső képe azonban semmit sem változott.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján újabb tömbök jelentek meg a környéken: a szocreál házsor mögött pedig háromemeletes házsorok emelkedtek ki, az Üllői út túlsó – déli – oldalán hétéves munkával megszületett a József Attila-lakótelep (1958-1965), örökre eltüntetve a városképből a világháború maradványaként létrejött barakk-kórházakat, illetve a Mária-Valéria-telepként ismert nyomornegyedet.
Na de térjünk vissza a szocreál rengeteghez, hiszen az Üllői út felé mintegy várfalként magasodó, szürkésbarna tömb mögött egy annak teljes hosszán végigfutó, fákkal teli zöldsávval találkozhatunk, melynek egyik végén kedélyesen trécselő pingvinek foglalnak helyet:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az életnagyságúnál kicsit nagyobb, közel másfél méteres császárpingvinek a szomszédos épületekkel egyidőben, 1958-ban foglaltak helyet a fűre helyezett talapzaton, alkotójuk pedig a XX. század egyik legígéretesebb tehetségeként indult szobrász, Boldogfai Farkas Sándor (1907-1970) volt. A nemesi családból származó fiú az Iparművészeti Iskolán vált ötvössé, tanulmányait pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1931-1932-ben a kor egyik meghatározó alkotója, Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975, az ő munkája többek közt a Gellérthegyen álló Szabadság-szobor is) tanársegédjeként működött.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Egyéves római ösztöndíj után hazatérve jórészt portrék és érmek készítésébe fogott, de síremlékeket, mellszobrokat és kútszobrok is kerültek ki a műhelyéből – így például Apor Vilmos síremléke (1948), a két világháború közti modernizmus legszebb terén, a Pasaréti téren álló Mária-kút (1939), az 1945-ben eltűnt balatonfüredi Horthy Miklós-mellszobor (1936), valamint a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom Szent Teréz-szobra (1933).
Pályája ívét a szocializmus évei változtatták meg: a háború után leginkább munkásszobrokat és állatfigurákat – Őzek (1953), Bikavezető (1956), Őzes díszkút (1956), Dog (1957), Pingvinek (1958, ld. fenn), Majom (1961), Boci (1964) – alkotott, de nevéhez fűződik az utcai telefonokhoz használható érme, a tantusz (1946), illetve az 1970-1989 közt használt kétforintos megszületése is.
