Bucsi Réka már harmadszor indul a rövidfilmes Arany Medvéért a Berlinalén: 2014-ben Symphony No. 42, 2016-ban Love című animációs filmjével szerepelt a versenyben, idén pedig a Solar Walkkal. A kb. 20 rövid versenyfilmet kissé erőltetett koncepciók mentén próbálták öt szekcióba rendezni, a Solar Walkot a bármit és semmit nem jelentő „A körön belül vagy űrből érkező villámlás” című válogatásban vetítették négy másik filmmel együtt, és bár ennyi alapján persze nem lehet a teljes mezőnyre nézve következtetéseket levonni, ebből a szekcióból kiemelkedett Bucsi filmje.
A Solar Walk dán filmként versenyez, mert dán pénzből készült, eredeti változata egy ötvenperces „filmkoncert” volt, amelyhez a zenét élőben adta elő a dán Aarhus Jazz Orchestra. A moziváltozat egy húszperces, varázslatos utazás az űrbe, amelyben ugyan felfedezhetők narratív elemek is, de ezek kevésbé meghatározók, mint a szerelem születéséről és elmúlásáról mesélő Love esetében voltak.
A rendező korábbi alkotásaiban használtakhoz hasonló izgalmas, geometrikus formákkal indul a film, amelyek az űrben mozognak, tekerednek, fűződnek, összekapcsolódnak és még számos más módon alakulnak, ami köré külön réteget teremt Lukács Péter Benjámin expresszív sound designja. Gigantikus űrbeli szerkezeteknek tűnnek a formák, amiket látunk, de azért némelyik mintha szivacsból lenne, és hamar kiderül az is, hogy csupán játékszerek két furcsa lény kezében, akik kicsit úgy festenek, mintha elbaltázott nyúljelmezt viselő emberek volnának, de persze nem azok.
egymásból megszülető, egymásba átalakuló naprendszerek, világok közt csalinkázunk, ami az egyik univerzumban Rubik-kocka, kéményből kipöfögő színes micsoda, vagy éppen pisi, az akár egy újabb világ alapjává is válhat, nem kell ezt a teremtés-dolgot túlmisztifikálni. Részt veszünk látványos űrbeli bulikon is, és közben visszaköszön a Love-ból a ragaszkodás és gyengédség is, van két kis űrhajós figuránk, akik láthatóan nagyon szeretik egymást, az ismeretlen meghódítása előtt jár a puszi, és egymás kezét fogva az új bolygón is könnyebb.
Nemcsak azért élvezetes nézni tehát a filmet, mert Bucsi megajándékoz minket burjánzó vizuális fantáziájának termékével, hanem kedvessége miatt is: úgy tűnik, azt üzeni, hogy amíg játszunk és szeretünk, nagy baj nem történhet a kozmoszban.
Borítókép: Berlinale
