A Kőmíves Kelemen és társai tettét elmesélő történetet minden magyar diák ismeri, pedig a népballada nem épp könnyű, vagy vidám történetet hordoz: a Déva várát építő kőműveseknek ugyanis emberáldozatot, Kelemen feleségét kellett feláldozniuk ahhoz, hogy a várat sújtó, a nappal felépült falrészeket éjszaka ledöntő átok megszűnjön.
A XVI. század végén, Erdélyben született mű szerzője ismeretlen, nyelvezete régies, története azonban egy, a középkor évszázadaiban széles körben ismert babonát közvetít, hiszen a természeti csapásoktól, átkoktól, vagy épp rossz szerencsétől félő emberek termény-, vagy állatáldozatokat mutattak be, de korábban több európai népről, így a szlávokról, a germánokról és a keltákról is születtek rituális gyilkosságokról beszámoló feljegyzések.
A görög sorstragédiára hasonlító történetből sajnos nem derül ki, hogy miért épp az építők egyikének felesége lesz az ideális áldozat, de a befejezés szerint a kőművesek egyikének ötlete beválik, így megszülethetett a természetesen a valóságban létező dévai vár:
A vár 2007-ben / fotó: Haiducul
Az ókor óta számos erődítménynek otthont adó hegyen végül a tatárjárás után született meg a mai vár alapja, melyet a XV. század második felében a Hunyadi-család birtokolt. A ballada megszületésének feltételezett idején börtönként szolgáló várban raboskodott Eger legendás kapitánya, Dobó István, aki a Gárdonyi Géza regényének köszönhetően mindenki számára ismerős ostrom után három évig (1553-1556) Erdély bárói rangra emelt vajdájaként tevékenykedett.
Több megerősítés után a XVIII. század közepére lassan elvesztette katonai értékét, noha az 1848-1849-es szabadságharc három sikeres magyar ostromának egyike épp itt folyt: négy hétnyi harc után a védők átadták a várat, majd szabadon elvonulhattak. Bem ezután lőszerraktárt rendezett be az erős falak közt, de az 1849. augusztusában rejtélyes módon felrobbant, elpusztítva annak jó részét. A román állam tíz évvel ezelőtt kezdte meg annak helyreállítását, így a dévai vár mára már részben elvesztette rom státuszát:
A történetet Magyarországon ma minden iskolás ismeri, hiszen hosszú ideje a kötelező tanterv része, de az a városjárók számára egy igazi meglepetést tartogat, hiszen a világviszonylatban sem túl gyakori, utcai domborműves versábrázolás egyik példája épp a Kőmíves Kelemenné egy szokatlan, rövidített szövegváltozatát mutatja be, a következő formában:
Tizenkét kőmíves összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépítenék…Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit raktak estig leomlott reggére…Megint tanakodék tizenkét kőmíves…
Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg dobjuk be a tűzbe…Fogd be a lovakat, állj is gyorsan elé hadd menjünk,
hadd menjünk Déva vára felé…Hát ide mér jöttél a veszelmedre, szép gyöngén megfogunk,
bedobunk a tűzbe…Az ő gyönge hamvát keverék a mészbe…
Avval állíták meg magos Déva várát, csak igy nyerheték el annak drága árát.
A Budapesti Műszaki Egyetem jókora épületegyüttese mögött, a Stoczek és az Egry József utcák találkozásánál álló Újbudai Széchenyi István Gimnázium főhomlokzatát már 1959 óta díszítő, Mikus Sándor által tervezett és készített bronzdombormű a bejárattól balra foglal helyet, ami nem épp előnyös, hiszen az utcán sétálva a fák és a bokrok miatt kimondottan nehezen észrevehető:
Igen, arra az épület sarkánál lévő sötét négyszögre gondolunk
Korábban persze sokkal jobb volt a helyzet, derül ki a gimnázium előtt itt működött általános iskolákra emlékező blogon közzétett 1973-as, illetve 1978-as fotókról:
Fotók: egyrjozsef.wordpress.com
De vegyük szemügyre a művet közelebbről is:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A sorok közt plasztikus ábrázolások kaptak helyet, így például láthatjuk Kőmíves Kelemenné érkezését:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A tűzbe vetés előtti pillanatot:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Vagy épp a történet végét, mikor a tizenegy kőműves már hazafelé indul, Kelemen azonban jajveszékelve siratja a feleségét:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A mű szép példája két művészeti ág, az irodalom, illetve a szobrászat találkozásának, állapota pedig – a vár egyik saroktornyán elhelyezett firkától eltekintve – korrekt, az azonban kár, hogy ennek megjelenése után a magyar, vagy legalább a fővárosi oktatási intézmények közt nem alakult ki igény más történetek, vagy versek megjelenítésére. Alapanyag egészen biztosan lett volna hozzá, és milyen jól nézne ki egy Tisza melletti város iskolájának falán Petőfi Sándor hasonló eszközökkel megjelenített, Tiszáról szóló verse?
