Kultúra
Generated by  IJG JPEG Library

Mi a sztíló, igyuk vödörből a bourbont?

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2017. 12. 11. 17:00

Lévai Balázs a backstage-ek világába kalauzol minket első regényében, a Beállásban. Szexből, drogokból és rock and rollból nincs is hiány, de vajon tényleg beállunk-e tőle?
Korábban a témában:

Ha valaki, Lévai Balázs tökéletes embernek tűnik arra, hogy megírja ezt a könyvet. Az irodalmi és a zenei életben is otthonosan mozog, sőt, a mai magyar rock elsőszámú krónikásává nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. Eleve a bennfentesség aurája lengi körül, hisz nemcsak ír róluk, de rendszeresen együtt lóg, dolgozik és horgászik is az ikonikus zenészekkel. Ki lehetne alkalmasabb arra, hogy regénybe foglalja a magyar rock and roll anekdotagyűjteményét, ha nem az, aki fél lábbal maga is benne áll, mégis megőrizte kívülálló pozícióját? A Beállás persze deklaráltan fikciós mű, de Lévai alaposan rájátszik a pletykafaktorra, már az elején sokatmondóan kikacsint az olvasóra:

A történet és szereplői a képzelet szülöttei. Vigyázat, a képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat!

– szól a mottó, a zenészek által írt ironikus ajánlások pedig csak tovább erősítik a gyanút, hogy a kitalált cselekményben megtörtént sztorik is rejtőznek. Lehet, hogy ez így van, de mégsem sikerült az egész közeget hitelesen ábrázolni. Márpedig a Beállás inkább emlékeztet egy kamaszos vágyfantáziára, mint egy jól megírt lektűrre a back stage-ek fülledt világából.

Spuri, fű, pia és orgiák

A szex-drog-rock and roll hármasból persze nincs hiány. Lévai pontosan tudja, mit várnak a közönség egy rocksztártól, ahogy azt ki is mondatja egy menedzserrel rögtön az első fejezetben:

Dugjanak feszt, igyák vödörből a bourbont, pörgessék a cuccot, vonatozzanak négykézláb, röfögve a Gozsdu-udvarban. Hányják le a taxi hátsó ülését, még ha közben érettségi tétel is lesz belőlük. Sőt, annál inkább!

Lévai megfogadja a tanácsot, de egyből túl is tolja a dolgot: szereplői rekordmennyiségű piát, spurit, füvet és kokaincsíkot tüntetnek el alig 230 oldal alatt, és rengeteg szó esik farokméretekről, vidéki orgiákról és őrült bulikról is. Közben viszont egy tapodtat sem sikerül túllépni a fent említett sztereotípiákon, az emberi viszonyok pedig körülbelül annyira összetettek, mint egy Kozsó-dal akkordmenete. A könyv vége felé még egy kissé összecsapott bűnügyi szál is előkerül, mintha maga a szerző sem bízna eléggé témája vonzerejében. Ez amúgy nemzetközi trend mostanában: Scorseséék például ugyanezt a stratégiát követték a 70-es évek zeneiparát bemutató sorozatukban, a Bakelitben, amelybe egy komplett gengszterfilmet erőltettek bele teljesen fölöslegesen.

Azért nagy bűnügyre ne számítsunk, a Beállás csak kacérkodik a krimi műfajával, alapvetően megmarad annak, aminek indult: rockrajongói vágybeteljesítő fantáziának. A finálé például már egészen kamaszkori képzelgéseimet idézte, mikor egy padon ülve gyakoroltam az F-dúrt (nehéz akkord!), és arról álmodoztam, hogy Tom Waits majd pont arra sétál, és reszelős hangon megjegyzi, milyen kurva jó gitáros vagyok. Persze sosem sétált arra, a Beállás főszereplője viszont tényleg szóba elegyedik a Sziget VIP-vécéjében Jack White-tal, aki nem is fukarkodik a dicséretekben.

Budapest, 2016. december 6.
Lovasi András Kossuth-díjas zenész (b) és Lévai Balázs rendező a Fishing on Orfű fesztivál sajtótájékoztatóján a fővárosi Premier Kultcaféban 2016. december 6-án. Jövő júniusban tizedik születésnapját ünnepli a Fishing on Orfű fesztivál, amelynek egyik alapítója, Lovasi András a rendezvényen lesz 50 éves és különleges koncertet ad.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Lovasi András Kossuth-díjas zenész (b) és Lévai Balázs rendező
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Lovasi van is, meg nincs is

Az átsüt a szövegen, hogy Lévai rajong ezért a világért, és betéve ismeri az összes szegletét. Épp ez a lelkesedés a Beállás egyik erőssége. A kényszeresen kifejtett zeneipari és filozófiai elméletek ugyan kissé fárasztóak, de legalább megkapjuk a rejtvényfejtés intellektuális örömét.

Minden oldalon keresgélhetjük a rocktörténeti utalásokat és a dalszövegekből kölcsönvett sorokat, csak közben épp a szereplők és a párbeszédek maradnak élettelenek.

A könyv alternatív világa pedig sehogy sem akar összeállni. Odáig rendben van, hogy a nagy visszatérésre készülő Black Sheep zenekar kitalált, de a valósághoz fűződő viszony el lett maszatolva. A Beállás buborékában Elvis és a Radiohead hivatkozási alap, sőt, Demjén, Nagy Feró és Máté Péter is létezik, a mai magyar zenekarok viszont teljesen ki lettek radírozva. Legfeljebb alteregóik szaladgálnak a Sziget vagy a Fishing on Orfű backstage-eiben. Időben is nehéz elhelyezni a sztorit, hisz a rég felbomlott The White Stripes a nagyszínpadon lép fel, a szereplők viszont manapság trendi, budapesti szórakozóhelyeken buliznak. Mikor pedig már épp beletörődnénk a sajátos játékszabályokba, Lévai újra felrúgja őket, mert csak nem bírja ki, hogy az általa írt Lovasi-életrajz ne bukkanjon fel az egyik szereplő könyvespolcán.

Ne már, tesa!

Az önellentmondások fölött azonban még szemet hunynánk, ha képes lenne minket magával sodorni a szöveg. A Beállás leggyengébb pontja viszont épp az erőltetetten laza nyelvezete. Már a becenevek is büntetnek helyenként: a Black Sheep énekesét például Hegemonynak, a gitárosát pedig Imi Hendrixnek hívják, aztán ott vannak a Kufirctesók vagy Kétharmad is, akit naná, hogy azért hívnak így, „mert akkora farka van, hogy annak már a kétharmada is otromba túlzás volna”. A szereplők ráadásul lépten-nyomon olyanokat mondanak egymásnak, hogy

  • Okidokk,
  • Fain,
  • tesa,
  • Mi a sztíló?
  • avagy: Hello, more, mi a stájsz?

Ez a egyszerre öreges és fiatalos szleng viszont nem menővé, hanem izzadságszagúva teszi a párbeszédeket, ahol olyan őrülten frappáns beszólásokon kellene felkacagnunk, mint például ez: „Berci, még egy ilyen aforizmád, és szétfeszítem a farod izmát”, sértésként pedig azt vágják a másik fejéhez, hogy “Farok Ferkó”. Nem tudom, hogy beszélnek manapság egymás közt a feltörekvő rockzenekarok tagjai, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem jófejkednek ennyit.

Ha Lévai tényleg filmre viszi Beállást, ahogy azt állítólag tervezi, akkor ezektől a dumáktól kell megszabadulnia elsőként, és keresnie helyette egy hiteles nyelvezetet. Mert a sztoriban simán van annyi, hogy filmen akár még működhetne is – pláne, ha a forgatókönyvírás során kissé gatyába rázzák az ellentmondásokat, az árnyaltság hiányát pedig kitöltik dögös zenékkel. A zenei közeget értelemszerűen könnyebb volna filmen bemutatni, nem kellene mindent szavakban elmesélni. Addig viszont jobban járunk a Dob+Basszus bármelyik epizódjának újranézésével, ha a magyar rockélet színfalai mögé akarunk bepillantani.

A Beállás az Athenaeum Kiadónál jelent meg.

Borítókép: Getty Images.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.