Ilyen volt 74 évesen a legismertebb magyar kurtizán

Babaház

A 74 éves asszony látszólag könnyed testtartásban nyúlt el a kopott pamlagon, pedig erősen koncentrált rá, hogy a félhomályban alig látszódjon az arca. Kifestve, félig fekvő testtartásban várta, hogy a férfi belépjen az ajtón. A Magyar utca 20.-ban ritkán fogadtak vendéget, a tucatnyi szobából már csak egyben volt élet, a többiben fehér lepedők alatt várták a bútorok a jobb időket. 1931 kora nyara volt, a Károlyi-kert kertészei behúzódtak a napsütés elől az árnyékba, de a kis palota falai még nem engedték át a meleget. A küszöbön álló magas, ősz bajuszú férfi sem vette le a felöltőjét. Fáradt öregembernek nézett ki, pedig húsz évvel fiatalabb volt vendéglátójánál. „Hozattam abból a pilisi karcosból, amit szeret. Pezsgő helyett is ezt itta” – mondta köszönés helyett az asszony. A férfi leült, jócskán töltött a borból, és a kikészített szódásszifonból is spriccelt hozzá egy keveset. „Látja, egyedül maradtam! Nincsen senkim, és nagyon beteg vagyok. Nagyon szeretnék meghalni, azért kérettem ide, hogy maga írja meg rólam a nekrológot” – szólt a nő a félhomályból, majd nevetni kezdett saját fennkölt stílusán, és áttért a tegezésre:

„Tudom, kutya mód le fogsz kutyapicsázni, de ha a nagy Krúdy írja, mindenképpen szép lesz.”

A férfi mosolyogva hunyorgott: „Annál jobban tisztelem én magát, de hát ezt úgy is tudja. Meg ezt a babaházat is, hiába rejtegeti vásznak alatt, ismerem minden szegletét.” „Akkor hát megírja?” – kérdezte az asszony. „Írtam már magáról eleget. Csak akkor van értelme, ha most elmeséli az egészet őszintén, úgy, ahogy valójában volt” – válaszolta az író, és szivart vett elő. Pilisy Róza pedig elkezdte a történetét.

Senki sem tudta, honnan bukkant fel, egyszerre csak itt volt Budapesten. Szerette a róla költött legendákat, annyira, hogy néhányat közülük saját maga terjesztett. Most azonban őszinte volt. „Az élet sivárságiból – kezdte – nagy osztalékot juttatott nekem.” 1857-ben született Pilisen Schumayer Róza néven. Szülei korán meghaltak, nagyapja házában nevelkedett, míg 17 évesen teljesen árva nem maradt.

A szőke, kék szemű, karcsú lánynak egy nyalka huszártiszt ígért vigasztalást, meg is szökött vele Pestre. Álmai lovagja az első szerelmes éjszaka után utcára tette, ő pedig nem mert visszatérni a falujába.

Egy Szervita téri virágüzletben kapott munkát, béréből nyomorúságos ágybérletre futotta. Akkoriban, amikor minden valamirevaló gavallér gomblyukában friss virág virított, volt, aki a város másik végéből is elsétált ide, csak hogy a szép arcú, intelligensen társalgó lány szolgálja ki. Még rézkarc is készült róla Tessék ibolyát venni! címmel, amelynek kópiái akkor is ott lógtak a romantikára fogékony polgárasszonyok nappalijában, amikor Róza már rég nem dolgozott a virágboltban. Egy nap a város legjobb partijának tartott fiatalember, az ifjú gróf Apponyi Albert tért be az üzletbe. Onnantól mindennap visszatért, egy hónap múlva pedig Rózát is magával vitte. Lakást bérelt neki az Újvilág (mai Semmelweiss) utcában, francia és német nyelvmestert, egyetemi tanárt fogadott mellé. A Pygmalion-történet nem zárult happy enddel: amikor Rózáról már senki sem mondta volna meg, hogy nem francia nevelőnők nevelték egy kastélyban, a gróf udvariasan elköszönt tőle.

A lakást megtarthatta, de pénze nem volt. Nem ment vissza a virágboltba, inkább új hódolókat keresett magának. A szó szigorú értelmében prostituált volt, de lovagjai párbajra hívták volna, aki erre akár csak célozni mer.

Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes és Zichy Jenő váltották egymást a szalonjában, a ház asszonyának udvarolni illett, s mielőtt a hálószobába léptek, irodalmi és politikai kérdésekről folyt a társalgás.

A meghíváshoz nem volt elég grófnak lenni, Pilisy Róza sőt ez számított a legkevésbé. Madame Róza csak művelt beszélgetőpartnereket fogadott, akiktől azt is elvárta, hogy intellektuálisan is lenyűgözzék. Az irodalom különösen fontos volt számára, verseket is írt, de azokat nem találta elég jónak, ám novelláit a legjobb lapok közölték, később regényei is megjelentek. A pénzt soha nem hozta szóba, a vendégek tudták, hol illik felejteni a címeres névjeggyel ellátott borítékot. Ha vásárolni indult, saját fogat várta a kalapszalon előtt, esténként pedig mindig más gavallér zokogott cigánybandával az oldalán az ablaka alatt.

A kis lakásnak egyetlen baja volt: a vendégek csak külön-külön tehették a tiszteletüket, márpedig egyszerre többen is óhajtották a háziasszony társaságát.

Madame Róza egy francia regényből vette az ideát a megoldásra: amikor egy hódolójától düledező földszintes házat kapott a Magyar utcában, a helyére kétemeletes kis palotát építtetett a barátainak, természetesen az ő pénzükön.

A fényűző, mégis otthonos ház minden este várta a Bródy Sándor utcában működő Országgyűlés üléseiről vagy a Nemzeti Kaszinó unalmas fogadásairól ide menekülő urakat, akik közül a törzsvendégek saját szobában térhettek nyugovóra. Pilisy Róza irodalmi szalonját rajtuk kívül a korszak legnevesebb írói is látogatták: Endrődi Sándor, Ambrus Zoltán, Ábrányi Emil, az idős Vajda János és a fiatal Heltai Jenő. Néha azonban hazaküldte legkedvesebb vendégeit is: ilyenkor inkognitóban érkezett valamelyik titkos látogatója. Albert walesi herceg, a későbbi VII. Edward király Lord T. álnéven jelentkezett be hozzá, s az első találkozás után még kétszer megtette a London– Budapest utat, hogy a Magyar utcai ház vendége lehessen. Ugyancsak rangrejtve szállt meg Róza asszonynál a szép, fekete bajszú Milán király, Szerbia uralkodója.

A legkülönösebb koronás látogató azonban közelebbről, Bécsből érkezett.

Ferenc Ferdinánd nem szeretett a magyar fővárosba járni, s ha rá is kényszerült, rövid budapesti tartózkodásai alatt kint lakott a pályaudvaron az udvari kocsijában. Portás híján nem is tűnt fel senkinek, hogy a trónörökös nem a vagonjában tölti az éjszakát, hanem Madame Róza oldalán kortyolja a sherryt a Magyar utcában.

A herceg egy este megkérdezte házigazdáját: „Mondja meg nekem igaz hitére: Szeretnek engem már a magyarok?” Róza nem volt felkészülve a kérdésre, de hazudni sem akart. „Noch nicht” – válaszolta legjobb meggyőződése szerint.

A trónörökös keserűen felnevetett, és innentől kezdve csak Madame Nochnichtnek szólította Rózát. Csak olyan férfiakat fogadott, akiket kedvelt, de legalábbis szórakoztatták. A szerelem évekkel később csapott le rá. A férfi tíz évvel volt fiatalabb nála, nincstelen író, egyike a leginkább bohémeknek és a legkevésbé tehetségeseknek. A két méter magas Pekár Gyula azt híresztelte magáról, hogy ő volt a múzeumkerti Arany János szoborcsoport Toldi Miklósának modellje, így nem csoda, hogy a nők rajongtak érte. Pilisy Rózának három évébe telt, amire sikerült magába bolondítania. Akkor azonban már Pekár akarta, hogy az asszony zárja be a Magyar utcai babaházat, és menjen hozzá feleségül.

1894-ben a lapok arról adtak hírt, hogy Pilisy Róza, „a magyar kaméliás hölgy” revolverrel öngyilkosságot követett el. A golyó átfúrta a tüdejét, és megakadt a lapocka alatt, napokig feküdt élet és halál közt, de végül sikerült megmenteni.

A kiérkező sebészorvos kételkedett az önkezűség teóriájában. Szerinte a lövés szöge és a lőpornyomok egyaránt arra utaltak, hogy más húzta meg a ravaszt, a szomszéd szobából pedig Pekár Gyulát látták feldúltan távozni. Pilisy Róza azonban ragaszkodott az öngyilkossághoz, és soha nem árulta el, ki miatt akart meghalni. Egy fiatal író, aki gyakori vendég volt a házban – szomorú szerelemmel rajongott „Pest rózsájáért”, és több írásában megidézte az alakját –, beszélt az orvossal. Elégtételt akart szolgáltatni a nőnek, és álneveket használva ugyan, de megírta az igazságot. Pekár soha nem bocsátotta meg az inszinuációt ifjú pályatársának. Eldobta addigi franciás írói stílusát, a nemzeti irány és a jó erkölcsök legfőbb védelmezője lett, pénzosztó irodalmi egyletek elnöke, majd nagy hatalmú államtitkár. Később, amikor megtehette, minden eszközt megragadott, hogy tönkretegye a másikat. A lapjában 1920-ban közölt „Krúdyzmus vagy bolsevizmus” című írás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az írótárs örökre elveszítse pénzkereső munkáját.

Addigra persze Pilisy Róza palotája réges-rég nem fogadott vendégeket. Már nem voltak kifogástalan modorú, művelt arszlánok sem, akik gomblyukukban virággal tiszteletüket tehették volna a ház asszonyánál. Egyedül élt, látogatót ritkán engedett magához. 74 évesen halt meg, néhány nappal Krúdy Gyula távozása után. Az író tartotta a szavát. Megírta a nekrológot, ha a temetésre nem is készült el vele. Az Etel király kincse című regénye, amelyben elmeséli Róza asszony és a Magyar utcai ház történetét, 1933-ban jelent meg folytatásokban a Pesti Naplóban. Akkor már írója, a babaház utolsó vendége sem élt.

Kováts Kriszta – Nyáry Krisztián: Játékok és szerelmek

Corvina, 2017