Április 28-án nagykoncert az Arénában, óriási apparátus, új színpadkép, és a többi – mit lehet tudni a buliról?
Lukács László: Szándékunk szerint izgalmas és látványos, klassz buli lesz. A koncert nekünk is – technikai és más szempontból is – kihívás, bízunk benne, hogy tele lesz az Aréna, mert nem egy átlagos, más helyszíneken is látható színpad és ehhez kapcsolódó technikai apparátus készül a koncertre, hanem egy tőlünk is szokatlan, de összességében is formabontó dolog ezzel a középre helyezett színpaddal.
Fejes Tamás: Olyan látványelemmel akarjuk megfejelni a koncertet, hogy akárhonnan nézi az ember, ülve-állva, elölről, hátulról folyamatosan vizuális élmények fogják érni. Elég sok dologgal készülünk, az Aréna adottságait igyekszünk kihasználni, tehát nemcsak egy egyszerű körszínpadon megoldás lesz, hanem mindent, ami a mai magyar technikával elérhető, azt próbáljuk bevetni, hogy maradandót tegyünk le az asztalra.
Ez az óriási show kinek szól, inkább a bandának vagy a közönségnek?
Lukács: Ez a „körszínpadon a közönség közé megyünk”-dolog azért lett, mert Magyarán egy klubkoncert intimitását, közvetlen hangulatát, fizikai közelségét igyekszünk megcsinálni nagyobb volumenben.
Fejes: A Metallica már nagyban űzi ezt, nekik már a kisujjukban van, nekünk viszont újdonság, mi sem, a technikai csapat sem csinált még ilyet, így mindenkiben van egyfajta felfokozott várakozás, hogy na, most oda fogunk pakolni. Azon dolgozunk, hogy ne csak lemásoljuk ezt a körszínpados vívmányt, hanem „tankcsapdásítsuk” is.
Lukács: Most persze az Arénakoncert a legfontosabb, de nyilván játszunk majd a nyáron fesztiválokon, tavasszal még az Aréna előtt játszunk néhány koncertet külföldön, aztán az Aréna után repülőre ülünk és megyünk Ausztráliába, és ősszel is lesz csomó koncertünk, leginkább külföldön.
Úgy tűnik, a lassítás nem szerepel a tervek között.
Sidlovics Gábor, Sidi: Mindig beszéljük, hogy majd január-februárban egy kicsit pihenünk, ami néha valamennyire össze is jön, de egy-másfél hónap után már nagyon zsizseg a lábunk alatt a talaj. „Pihenni” turnéra járunk, amikor úton vagyunk, és megy velünk a busz, ott borzasztó jókat tudunk aludni, mindig röhögünk is, hogy végre, turné van, kialudtam magam. De egyébként a komfortérzetünk akkor van rendben, hogyha valamit a zenekar körül mókolunk. Biztos lesz majd olyan, hogy egyszer csinálunk egy nagyobb pihenőt, de egyelőre annyi ötletünk van, hogy örülünk, ha annak a felét meg tudjuk valósítani. Ezek annyira lefoglalják a gondolatainkat meg a tettvágyunkat, hogy egyelőre szó sincs róla.
Fejes: Nagyon egyszerű, nekünk ez a hivatásunk. Hova lassítsunk? Ebből élünk, ezt szeretjük, hülyék lennénk nem csinálni. Olyan dolgok vannak a zenekar előtt, mint amit említett Laci, hogy megyünk Ausztráliába, ahol még sosem voltunk, de azon kívül is vannak még a világtérképen országok, amiket be szeretnénk ikszelni. Ahogy látjuk, igény is van rá, így nem is látnánk értelmét, hogy leálljunk, és elég nagy gyarlóság lenne kéziféket húzni, aztán elmenni Hawaiira süttetni a hasunkat – nem is éreznénk magunkat jól. Mi akkor érezzük magunkat jól, amikor aktívan zenét írunk, vagy turnézunk, stúdiózunk. Olyan már volt, hogy azt mondtuk, hogy Magyarországon kéne fél év szünet, és ez olyan ijesztően hangzott, hogy gyorsan csináltunk is oda egy huszonhárom állomásos európai turnét.
Ezek a külföldi koncertek azért elsősorban a kinn élő magyaroknak szólnak. Emellett hozhatnak ezek a bulik olyat, hogy aztán lesz, teszem azt, egy pici ausztrál közönség, aki aztán Tankcsapda lemezeket fog hallgatni?
Lukács: A külföldi koncerteken, változó arányban, de a közönségből körülbelül 5-15% helyi. Német, francia, amerikai. Vannak, akik csak odatévednek, bár legtöbbjüket a magyar ismerőseik hívják el. De olyanok is vannak, akik azért jönnek el, mert, jóllehet nem beszélnek magyarul, de láttak már minket máshol játszani, fesztiválon vagy saját koncerten, és ismerik, szeretik a zenekart. Manapság már nem olyan nagy kunszt ezeket a korlátokat átlépni, hogyha valaki kimondottan érdeklőik a rockzene iránt, hiszen az interneten ránk akadnak venezuelai rockerek is, nem értik a szöveget, de valahogy beleakad a billentyűzetükbe egy Tankcsapda-dal, megnézik, hű, ez tök jó, aztán írnak angolul, hogy nem értenek egy szót sem, de átjön.
Fejes: Nehéz ezt itthon definiálni, hogy mit is csinálunk mi külföldön. Ott nem vagyunk ismertek, ott mi egy underground zenekar vagyunk. Hogy Németországban már olyan erősek vagyunk, hogy sok száz fős klubokat is tele töltünk, az persze nagy büszkeség, de természetesen mindenhol a magyar közösségekre hagyatkozunk. De már az is feladat volt, hogy egyáltalán bekerüljünk ebbe a vérkeringésbe. Aztán ha csinálsz egy ilyen klubban egy teltházat, az nagy szó, és akkor hívni fognak máskor is, ráadásul a magyar bulikban azt is szeretik a klubok, hogy a magyarok kiisszák a pultot. Így elindult egy szépen lassan bővülő folyamat, amihez kell kitartás meg fanatizmus, de azért ez nem jelenti azt, hogy Berlinben sikítozó lányok futnak a buszhoz, de underground szinten Európa, vagy a világ azon pontjain, ahol jó eredményeket értünk el, ott a Tankcsapda név már számít.
Mi kell a rockzenének ahhoz, hogy virágozni tudjon?
Fejes: Egyrészt, hogy a média váltson, hogy ne egy mostoha, alulértékelt zenei stílus legyen, mert ahhoz képest, hogy milyen zenekarok meg eredmények vannak, tragikus, hogy a média milyen szinten tudomást se vesz erről. És a hosszú évek elszigeteltsége miatt maguknak a zenekarok fejében is rendet kéne tenni, mert amint egy rockzenekar megjelenik a médiában, abban a pillanatban az egész szakma az összes szart ráteszi, ez a tipikus. olyan szinten elszigetelődés van és árokásás, hogy borzalmas. A legutóbbi feldolgozáslemezen megpróbáltuk ezeket az árokpartokat közelebb húzni, valakihez eljutott az üzenet, valaki meg nem is érti, miről beszélünk. A rockzenész ugyanolyan médiafelület, mint bármely egyéb műfaj, és ugyanúgy kell a médiában használni, a rocker közönségnek meg a rocker újságíróknak meg el kell fogadni, hogy minden zenekarnak szüksége van médiára. Amíg nincs kompromisszumkészség meg a hajlandóság nyitni a széles közönség felé, addig nem kell csodálkozni, hogy nincsenek Magyarországon a rockzenében átütő sikerek.
A Tankcsapda meglépte ezt a nyitást.
Fejes: Meg. Vállaltuk a kockázatot, és meg is kaptuk a fikacunamit, de ez ilyen egyszerű: Magyarországon, ha valaki tesz, az kritikákkal jár. De mivel nekünk az életünk a zenekar, így sokkal előrébb valónak tartjuk, hogy ezzel foglalkozzunk, mint hogy hülyegyerekek mit írogatnak az interneten.
Ez a klasszikus régi Tankcsapda-új Tankcsapda szembenállás?
Lukács: Minden zenekar, aki egy bizonyos életkort átlép, és még sikeres is, annak lesz egy régi meg egy új „verziója”. Ez igaz egy U2-ra, egy Metallicára, egy Rolling Stonesra, egy ACDC-re, egy Guns ’n Rosesra, Eddára, Ossianra, és így tovább. És minket büszkeséggel tölt el, hogy az emberek ennyi év után is hajlandóak még abba is belemenni, hogy melyik volt a jobb, a régi vagy az új. És telnek az évek, és az a korszak, amit fikáztak, az négy-öt év elteltével bearanyozódik, és éppen az aktuális lesz majd a szar.
Fejes: Gondolkodtunk is már, hogy csinálunk egy lemezt, aminek az lesz a címe, hogy “Az előző jobb volt”, mert nevetséges, hogy az emberek évről évre megismételik ugyanazokat a gondolatköröket, miközben azt hiszik, hogy valami világmegváltó gondolatot osztanak meg a világgal.
Lukács: Azért tegyük hozzá, hogy azok, akik a régi vagy új vitát generálják, a közönségünknek egy hangos, de elenyésző kisebbsége, a többséget nem érdekli ez. lehessen jót bulizni, énekelni, izzadni, táncolni és hallja, énekelhesse a kedvenc dalait.
Nem is a nosztalgia-tripről szólnak a Csapda-koncertek, teljesen vegyesen vannak ezeréves, és egészen friss nóták…
Fejes: Azok a zenekarok vesztesek, akik csak a múltjukból élnek. Az tény, hogy sokkal biztonságosabb út, hogy amikor leül egy koncert, elővesznek egy régi számot, aztán gyorsan feldobják a hangulatot. Nem. Mi küzdünk, mint disznó a jégen, a saját akaratunkat akarjuk átütni a színpadon. És azt gondolom, hogy ezáltal sokkal többet nyerünk, mint veszítünk, mert így nem nosztalgia-zenekar vagyunk, hanem huszonhét éves létünkre is aktuális, aktív zenekarként aposztrofálnak minket, és az új kiadványaink jobban mennek, mint a régiek, sőt sokan, az új számokat jobban ismerik, mint a régieket.
Lukács: A Tankcsapdának a legelső lemezén lévő legelső dalai is ugyanúgy részei, mint az új lemez új dalai, tehát hülyeség lenne nem játszani a régiekből. De tény, hogy ahhoz, hogy a közönség folyamatosan frissnek kapjon egy zenekart, ahhoz fontos, hogy az új dalokat is játsszuk.
Elkezd egy zenekar valamit csinálni tiniként, nem túl bonyolult üzenettel: lázadok, szexet akarok, sört meg cigit. És eltelt majdnem harminc év, és a Tankcsapda ugyanott áll a színpadon, és ugyanúgy tolja ugyanezt. Mi az, ami hajt ilyenkor, amikor már nem gond megvenni egy sört?
Lukács: Amikor a Tankcsapda 1989 elején megalakult, már eleve huszonegy-két éves, katonaviselt férfiemberek voltunk, túl voltunk a tinédzser korszakunkon, és bár a Tankcsapda-számok valóban szólnak lázadásról, szexről meg bulizásról, de az akkor már kialakult emberek gondolkodásmódja volt. Ezért nem csoda az, hogy tíz-húsz-harminc éve elteltével is ugyanúgy szeretjük a bulizást meg a csajokat.
Fejes: Egyszerű, nálunk ez tényleg nem púder, hogy mi ezt szeretjük csinálni, persze vannak hobbijaink, de ez volt az, ami mindhármunkban megfogalmazódott gyerekkorunkban, hogy ezt akarjuk csinálni. Ráadásul megadatott nekünk az, amire vágytunk. Elég nagy gyarlóság lenne ezt eldobni – csak mert megtehetjük, főleg úgy, hogy imádjuk minden percét – ahogy az is, ha szétinnánk vagy szétdrogoznánk magunkat. Mindenkinek megvolt persze a hullámvölgy, de mivel a cél az volt, hogy Tankcsapdát csinálj, sikeresen csináld, még többet, még jobbat, egyszerűen azokat a dolgaidat, amik ebben hátráltatnak, egy idő után elhagyod. Nagyon sok zenész vagy sportoló alulértékelte a karrierjét, nem tudta feldolgozni emberileg, fizikálisan, mentálisan, mi hozzákeményedtünk ehhez a szakmához, és megtanultuk, hogy hogyan tud működni, és nem azért, mert született zsenik vagyunk, hanem mert ennyire akartuk.
Lukács: Mi mindannyian a pubertáskorunk legelejétől ezzel kelünk, ezzel fekszünk, és aztán előbb-utóbb összetalálkoztunk. Nekünk ez idáig az egész életünk erről szólt, valószínűleg ezután is erről fog szólni. Az már más kérdés, hogy megadatott nekünk, hogy a zenecsinálás mellett lévő egyéb hobbijainkat is tudjuk élvezni. Így tud Sidi motorozni, én sokáig ejtőernyőzni, Tomi szereti a tengert,szóval nem vagyunk ilyen szempontból szakbarbárok, viszont mindenek fölött valójában csak egy dolgot szeretünk csinálni, és ez a zenélés.
