Az első, mai esernyőkhöz hasonló, esőtől tényleg védő esernyőt egy párizsi kereskedő, Jean Marius 1710-ben készítette el, találmánya pedig a következő évtizedeekben viharos gyorsasággal kezdett terjedni a francia városokban, köszönhetően annak, hogy Pfalzi Erzsébet Sarolta orléans-i hercegné már 1712-ben beszerzett magának egyet, és persze annak, hogy 1759-ben egy francia tudós, Navarre a Tudományos Akadémia előtt mutatta be a sétapálcával kombinált ernyőjét, mely egy apró gomb megnyomásával (a mai ernyőkhöz hasonlóan) alakult eső ellen védő eszközzé, így használata is jóval kényelmesebbé vált.
Az ernyőket természetesen a nők használták, hiszen a kor férfijainak hiúságát erősen sértette volna, ha úgy tűnt volna, hogy nem mernek megküzdeni némi, égből csöpögő vízzel.
Voltak természetesen olyanok, akik inkább a kényelmet választották – így tett a brit filantróp és utazó Jonas Hanway (1712-1786) is, aki az 1750-es években párizsi útjáról egy esernyővel tért vissza az esős Londonba.
A járókelők gyakran gúnyolódtak a megázni nem kívánó férfival, de őt ez nem igazán érdekelte.
Az emberek úgy gondolták, hogy esernyőt csak egy puhány, gyenge jellemű férfi használhat, hiszen ez alapvetően egy női szerkezet, (a korábbi évszázadokban a nők a nap ellen szövettel borított ernyőkkel védték magukat) és nevetségessé teszi magát, aki ilyenben kimerészkedik az utcára.
Mindemellett úgy érezték, hogy
ami minden bizonnyal akkoriban óriási sértést jelentett.
A legnagyobb veszélyt persze egyértelműen a konflisok jelentették, hiszen tetejüknek köszönhetően ezek a lóvontatta kocsik nyújtották az egyetlen, mindenki számára elfogadható védelmet egy nagy vihar esetén.
A kocsisok gyakran szeméttel dobálták meg Hanwayt, sőt, egyikük állítólag el is akarta ütni a férfit, hogy végleg elhárítsa a rá és kollégáira leselkedő modern veszélyt, de a célpont is résen volt, így jól odasózhatott egyet a bakon ülő, munkáját féltő, majdnem gyilkossá vált embernek.
Hanway nem csak ebben volt fura, hiszen ellenezte például a tea szigetországi bevezetését, sőt, 1756-ban egy röpiratot is megjelentetett Tanulmány a teáról és veszélyes következményeiről címmel.
Lassan minden városban megjelentek az első esernyős férfiak, akik mindenhol óriási feltűnést keltettek, de a támadások gyakorisága gyorsan csökkenni kezdett. Hanway 1786-ban bekövetkezett halála után alig három hónapnak kellett eltelnie, hogy a brit kormány hivatalos lapjában, az 1665 óta megjelenő The London Gazette-ben megjelenhessen az első esernyőhirdetés, mely egy bizonyos Gatward esernyőkészítő műhelyére hívja fel a figyelmet, ahol olyan esernyők készülnek, melyek “játszi könnyedséggel nyithatóak ki, illetve csukhatók össze”, köszönhetően egy rugós zárnak.
Az első, esernyőt hordó britre hosszú évtizedeken át egy egész sornyi szobor emlékeztetett a nagyvárosokban (így a fenti képen lévő nottinghami darabok is) – ezek mára ugyan eltűntek, de Jonas Hanway emléke a szigetországban ma is élénken él.
