A hiba nem az ön készülékében van! (Do no Adjust Your Set)
„Egyik napról a másikra a nemzeti tévé animátora lettem.”
Terry Gilliam
A Do Not Adjust Your Set (melynek címe a tévéadásokat megszakító hibaüzenet ihlette) eredetileg gyerekműsornak indult, mégis hamarosan a felnőttek közt vált kultikus sorozattá, és épp olyan fontos állomást jelentett Idle, Jones és Palin szakmai fejlődésében, mint az At Last Show Cleese és Chapman számára. Nem utolsó sorban, a Do Not Adjustban közreműködött egy amerikai rajzoló, bizonyos Terry Gilliam is, aki a főcím megtervezésén túlmenően egy idő után írt is a műsorba.
Humphrey Barclay, a BBC rádiós producere, aki az I’m Sorry, I’ll Read That Againben is közreműködött, felkérte Eric Idle-t, hogy írjon neki egy gyerek műsort, és szerepeljen is benne. Még a Footlight Klubból ismerték egymást. Eric beleegyezett, de kérte, hadd vegye be a munkába Michael Palint és Terry Jonest is.
A Do Not Adjust Your Set rendkívül fontos volt, mert először kaptunk szabadkezet szerzőként és színészként egyaránt — meséli Palin. — Humphrey Barclay Ericet és Terryt kérte fel, hogy dolgozzanak neki. Rólam szó se volt, de Terry azt mondta: Na jó, de csak akkor, ha a barátom, Michael is jöhet. Mire ők azt mondták: Rendben.
A csapat David Jasonnal, és a bájos, de meglehetősen alacsony Denise Coffeyvel kiegészülve a nézők kedvencévé vált. Barclay így mesélte el Denise „felfedezését:
Az Edinburgh-i Fesztiválon láttam Denise-t… Megkérdeztem, zavarja-e, ha az emberek viccelnek a magasságával (úgy gondoltam, jobb ezt az elején tisztázni!), és azt felelte, nem, azért jó, ha valaki ekkora, mert az emberek viccelődhetnek vele.
A Do Not Adjust Your Set még egy fontos hozzávalóval egészült ki, Neil Innes együttesével, a The Bonzo Dog Doo-Dah Banddel. A zenekar vicces, paródiajellegű számokat játszott a műsorokban, olykor Eric Idle is csatlakozott hozzájuk. Neil Innes később a Monty Python bemelegítő embere lett a felvételek előtt, kisebb szerepekben is feltűnt. De igazán fontos szerepe a Monty Python rajongók számára a Gyalog galopp című filmben lett, melynek nemcsak zenéjét szerezte, de szerepelt is benne (Sir Robin kobzosát játszotta). Innes a hetvenes években a Monty Python színpadi turnéin is fellépett. Eric Idle-lel jó barátok lettek, olyannyira, hogy közös sorozatot készítettek Rutland Weekend Tv címmel, majd elkészítették a The Rutles című paródia filmet, amely a Beatlest pellengérezte ki.
Bonzo Dog Doo-Dah Band, Hunting Tigers (Tigrisvadászat)
Az alábbi jelenet az első epizódból inkább a gyerekműsor vonalat erősíti:
Angolul tudóknak egy jelent, amiből kiderül, hogy a biztosítási ügynökök mindenütt és mindenkor egyforma bosszúságot jelentenek:
Itt épp Eric Idle birkózik a hírnév átkával:
Egy részlet a The Complete and Utter History of Britain sorozatból:
We Have Ways of Making You Laugh (Megvannak az eszközeink, hogy megnevettessük!)
„Az emberek mindig megpróbálják ötvözni a beszélgetést a kabaréval, de ez sose működik.”
Eric Idle
Humphrey Barclay legújabb találmánya egy újszerű beszélgetős műsor volt az akkor indult London Weekend Television számára. A beszélgetések között humoros jelenetekkel akarta kitölteni a helyet. Eric Idlet kérte fel a jelenetek megírására, és előadására. Terry Gilliamre pedig új feladat hárult: a műsor alatt karikatúrákat készített a vendégekről.
Élő műsor volt, de sajnos az első adás alkalmával sztrájk tört ki a tévések között, és ez megakadályozta a leadását. Eric Idle szerint az első, kútba esett felvételen fergeteges sikert arattak, és soha többé nem tudták olyan jól összehozni:
„Humphrey Barclay hátrajött, és gratulált: Nagyszerűek voltatok, de sajnos nem került adásba. A szakszervezetek keresztbe tettek.”
A műsor leginkább azért emlékezetes, mert ebben mutatták be Terry Gilliam első animációs filmjét. A lehetőség akkor merült fel, amikor egy lemezlovas volt a műsor vendége, aki híres volt borzalmas szóvicceiről.
„Dick Vosburgh összegyűjtött háromhónapnyi anyagot ezekből, de nem tudta, mit kezdjen vele.” Emlékszik Gilliam. „Javasoltam, csináljunk animációs filmet. Két hetem és négyszáz fontom volt megcsinálni. Csak kivágott figurákkal tudtam elkészíteni.”
Az újszerű animáció óriási sikert aratott. Gilliam ekkor alakította ki egyedi stílusát, amely később meghatározó szerepet kapott a Monty Python Repülőcirkuszában is.
The Complete and Utter History of Britain (Britannia teljes, hamisítatlan történelme)
„A vendégszínészek nem mindig értették a humorunkat. Ez történt a Complete and Utter History-val is.”
Michael Palin
Miközben Terry Jones és Michael Palin a Do Not Adjust Your Set második sorozatára készült, felkérést kaptak a The Complete and Utter History of Britain (Nagy Britannia teljes, hiánytalan történelme) elkészítésére. Így egyszerre dolgoztak a két projekten.
A sorozat úgy mutatta be Anglia történelmét, mintha már akkor is jelen lett volna a televízió, hogy interjút készítsen például a tusolóban a hastingsi csata után:
Terry Jones: Mikor érezted úgy, hogy nyerhettek?
Palin (mint normann harcos): Sose mehet biztosra az ember, de a második félidő közepe táján, amikor már úgy 2000-rel kevesebben voltak, megnőtt az önbizalmunk.
A Complete and Utter History-ban Palin szerint nagyon meghatározó volt, hogy azokat a színészeket kellett használniuk, akiket épp kaptak, ahelyett, hogy maguk játszották volna a szerepeket.
Az emberek szerint nagyon önzőek voltunk a Pythonban. De legalább úgy csináltuk, ahogy akartuk, és sokkal inkább sikerült megvalósítani az elképzeléseinket.
Terry Jones is osztja Michael véleményét:
Nem volt túl sikeres a sorozat. Szerintem a forgatókönyvek nagyon viccesek voltak. Annyira, hogy valaki a Columbia Televisiontől javasolta, forgassuk őket újra. De sajnos nem volt beleszólásunk, és nem volt túl szerencsés a szereposztás. Mike és én többnyire csak pársoros mellékszerepeket kaptunk.
How To Irritate People (Hogyan bosszantsuk az embereket?)
„Nagyon vicces forgatókönyv volt. Cleese és Chapman legjobbjai.”
Michael Palin
Az At Last után Cleese és Chapman több tévéműsorban és filmben működtek közre íróként és színészként. John nem igazán tudta eldönteni, mit szeretne csinálni. Csak abban volt biztos, hogy szeretne együtt dolgozni Connie Booth-szal, aki ekkoriban költözött Amerikából Londonba, és Michael Palinnel is szívesen készített volna valami közös munkát.
Ismét David Frost kínálta a megoldást egy különkiadással, mely végül a How to Irrtate People címet kapta.
David felkért erre a műsorra — mesélte Cleese. — Connie és én összeházasodtunk három és fél év udvarlás után – melynek jelentős részét az Atlanti-óceánon keresztül kellett bonyolítanunk. Elfogadtam az ajánlatot, mert azt akartam, hogy Connie is benne legyen. Írtam néhány jelenetet, többségében Graham Chapmannel közösen.
Ebben a jelenetben egy furcsa randevút láthatunk John Cleese és Connie Booth előadásában. A jelenet címe: Túl sokat fontoskodom?
Cleese Michael Palint is bevonta, hogy szerepeljen a műsorban:
A How to Irritate People olyan jelenetek sorából állt, amelyekben a szereplők bosszantanak minket. Például a hízelgést túlzásba vivő pincér az étteremben. Az egyik jelenet középpontjában egy férj áll. Vendégség van a házaspárnál, és a feleség nógatja, hogy mondjon el egy viccet. A férj nem szeretné, és mikor végre mégis kötélnek áll, az asszony folyamatosan kijavítja – lelkendezett Palin. – Engem játszani kértek fel, és nagy megtiszteltetést jelentett, hogy Connie Booth és Tim Brook-Taylor mellett rám gondoltak.
A How to Irritate People-ban John Cleese vicces monológokkal köti össze a jeleneteket. A felvételt csupán egy valami árnyékolta be. Technikai okokból az egész műsort sorrendben vették fel, ami azt jelentette, hogy ha egy adott jelenetben Cleese is szerepelt, akkor miután elmondta a felvezetőt, átöltözött, felvették a jelenetet, visszaöltözött, és elmondta a következő összekötőt. A felvétel olyan hosszúra nyúlt emiatt, hogy a végére a közönség egy része hazament.
