Létezik-e közös történelem, hogyan lehet Európában történelmi regényt írni? – tették fel a kérdést és keresték a válaszokat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnapi kerekasztal-beszélgetésén résztvevő európai írók. Nem történelem vagy történelmek vannak, hanem az, amit megírunk – jegyezte meg a nagy érdeklődés mellett megtartott ankét kezdetén Esterházy Péter.
A francia Jean Rouaud úgy vélte, tulajdonképpen a háborúk tekinthetők közös élménynek, hiszen az európai történelem, az európai nemzetek is háborúkban születtek. Mint Clare Azzopardi hangsúlyozta, a regényíró kötelessége az is, hogy ne csak a múlt konfliktusairól, hanem a jelenről: például az egyiptomi forradalomról vagy a líbiai felkelésről is beszéljen.
Esterházy Péter felvetésére, miszerint nem kell-e 30-40 évnek eltelnie a tapasztalatok feldolgozásáig, a máltai író megjegyezte: a kortárs események elmesélését nem szabad a televíziók egy-két perces bejátszásaira bízni, hanem bízni kell a szavak erejében.
A kortárs történelem problémája, hogy a hozzánk érkező információrengeteg nincs strukturálva, átláthatóvá téve, ahogy ezt akár még 20 éve is megkapta a hírfogyasztó – folytatta a gondolatot a beszélgetést vezető Csordás Gábor. A műfordító szerint, mivel az információkat kontextus és interpretáció nélkül kapjuk, ennek hatalma az íróhoz került: kérdés azonban kell-e azonnal élnie vele.
Mint a szlovák Pavol Rankov rámutatott, amit ma a XIX. századi Londonról tudunk, mindazt Dickenstől tudjuk. “Lehet, hogy a szerzők hazugok, de száz év múlva már hiszünk nekik” – vonta le a következtetést, mire Esterházy Péter hozzátette, “a jó regényeknek már azonnal”.
