Fekete lyuk és hazugság
Az elmúlt hónapok alaphangját az újonnan hivatalba lépő pénzügyminiszter, Rachel Reeves adta meg, amikor is a kormányváltás után pár héttel egyenesen hazudozással vádolta meg elődjét, a konzervatív Jeremy Huntot. Reeves állítása szerint a költségvetésen mintegy
amit az előző kormány bizonyos költségvetési tételek kihagyásával megpróbált eltitkolni a brit nyilvánosság elől. Az új pénzügyminiszter rendre a toryk zűrös örökségéről beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy a költségvetési helyzet sokkal súlyosabb, mint arra előzetesen számítottak.
A brit politikában a hazugozás igen szokatlan és durva sértésnek számít, arról nem is beszélve, hogy a hasonló megszólalások önmagában bizalomvesztéshez vezethetnek a pénzpiaci szereplők körében – ez pedig akár súlyos gazdasági következményekkel is járhat. Reeves felütése így nem volt túl szerencsés. Kritikusai szerint pusztán az októberi adóemeléseket próbálta ráfogni a felelőtlen elődeire, ám nem járt sikerrel. A kormány és a személyes népszerűségi indexe is jelentősen csökkent a választások óta.
A Reeves által felvázolt 22 milliárdos fekete lyuk persze nem fikció. A vita tárgya, hogy ennek mekkora része volt előre látható, illetve a Munkáspárt miért tett ígéretet az adóemelések elkerülésére, ha egyszer tisztában volt a költségvetés állapotával. (Kritikusai szerint a válasz adja magát: egy adóemelésekkel kampányoló Munkáspárt aligha szerzett volna ekkora parlamenti többséget a választásokon.) A voksolás óta megjelent elemzések alapján a 22 milliárd font (összehasonlításképp a brit kormány kiadási főösszege a 2022–2023-as évben mintegy 1200 milliárd font volt) jelentős része vagy előre látható volt, vagy Reeves személyes döntései nyomán keletkezett.
- Az új pénzügyminiszter által jóváhagyott közalkalmazotti béremelések mintegy kilenc milliárd fontba kerültek.
- A belügyminisztérium elszámolatlan (de sokak szerint könnyen előrejelezhető) kiadásai mintegy 6,4 milliárd fontra rúgtak, melyből 3 milliárd a menedékkérők elszállásolásának költsége. (A kérvényezők jelentős részét a kormány hotelekben szállásolja el, aminek igen rossz az optikája a bevándorlás kérdésére igen érzékeny brit polgárok körében.)
- A fennmaradó rész pedig valóban nem várt vagy rossz tervezésből adódó többlet költség.
Mindezzel együtt egy 4–5 milliárd fontos differencia aligha érdemel „hazugozást” egy 1200 milliárd fontos költségvetés esetében, így érthető, miért fogadta negatívan a brit közvélemény az elődökre való visszamutogatást.
Zavargások
A költségvetési vitáknak hamar véget vetett a southporti hármas gyilkosság. Július 29-én a 17 éves, ruandai szülők gyermekeként már Nagy-Britannában született Axel Rudakubana besétált egy gyerekeknek rendezett táncos eseményre, és három kiskorú lányt agyonszúrt, tíz további résztvevőt pedig megsebesített (köztük nyolc kiskorút). Az elkövetőt a brit rendőrség a helyszínen elfogta. Az esetet a brit kormány a támadás napján nem kezelte terrorcselekményként, ugyanakkor az elkövető számítógépén azóta az al-Kaidához köthető kiképzőanyagokat találtak. A gyilkosságok hetekre tematizálták a brit közvéleményt, és igen hamar többnapos, erőszakos zavargásokhoz vezettek. A közösségi médiában kezdetben az az álhír kezdett terjedni, hogy az elkövető muzulmán menedékkérő, így a tüntetők egy csoportja megtámadta a southporti mecset épületét. A zavargások hamar átterjedtek Anglia számos városára, a hivatalos szervek és az erőszakos tüntetők közti, hat napig tartó összecsapásokban pedig több tucat rendőr megsérült. Több mint 1200 személy ellen indult eljárás.
Az eset igen hamar politikai színezetet kapott, különösen a tömeges bevándorlás kritikusainak körében. Keir Starmer miniszterelnök a zavargásokat „szélsőjobboldali elkövetőkhöz” kötötte, míg kritikusai szerint az erőszak politikai felcímkézése indokolatlan és káros volt. A demonstrálók elleni fellépés emellett azt a kérdést is megnyitotta, hogy a brit rendőrség vajon hasonló módon jár-e el a többségében bevándorlásellenes zavargók ellen, mint azt esetleges bűnelkövető, bevándorló csoportokkal szemben tenné. A kérdés természetesen a szubjektív jellegéből és a bizonyítékok hiányából adódóan megválaszolhatatlan. A bevándorlás tematizálása, a zavargások politikai felcímkézése és a rendőrséggel szemben megfogalmazott kritikák mélyen megosztották a brit nyilvánosságot, a tragikus esetet követő drámai következmények pedig igen hamar kikezdték az alig pár hete hivatalban lévő Munkáspárt és Keir Starmer támogatottságát. A Munkáspárt gyengülésének fő nyertese a Nigel Farage vezette, hangsúlyosan bevándorlásellenes Reform UK lett.
