Becsapódó rakéták és bombák nélkül is pontosan lehet érzékelni a háborút a magyar határ közelében fekvő Ungváron. Akadozik az áramellátás, alig van fűtés, rendszeresek a légiriadók. Az ide menekült emberek fáznak, éhesek, elgyötörtek, felőrli őket a kilátástalanság, és ez a szegényebbeket és az eddig jobb módban élőket is eléri – számolt be lapunknak Spányik András, a MedSpot Alapítvány alapítója, az orvosszakmai csapat vezetője, aki több kollégájával együtt rendszeresen utazik Kárpátaljára, hogy orvosi segítséget nyújtson a menekülőknek.
Az önkéntes egészségügyi csapatnak december végén volt a negyedik ukrajnai missziója, mentőautójuk általában két orvossal, egy pszichológussal és egy ápolóval vesz ezeken részt. A rendszeres kárpátaljai utak előtt a határ magyar részén, Beregsurányban biztosítottak 24 órás ellátást a háború elől menekülőknek (erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben).
A csapat állandó orvos tagja, Spányik András azt mondja,
A többség már csak átutazik Surányon. Kárpátalján azonban most merőben más helyzet: tömegek várják ott a háború kedvező változását. A helyiek beszámolói alapján az orvos 100-150 ezerre teszi az úgynevezett IDP (internally displaced person – országon belül áthelyezett) embereket a békeidőben 100 ezer lakosú Ungváron: vagyis azokat, akik a fegyveres konfliktus miatt elhagyni kényszerültek otthonaikat, de hazájuk határát nem lépték át.
Az Ungvárra érkező segítő szakemberek teljesen más helyzetek fogadják, mint Beregsurányban, a háború elején. Az egyik orvosmisszió klinikai szakpszichológusa, Kovács Györgyi úgy érzékelteti a különbséget, hogy a határnál az alapszügségletek kielégítésével kellett foglalkozniuk, és azt kellett elérni az átutazó menekülteknél, hogy érezzék, most már biztonságban vannak, talaj van a lábuk alatt. Kovács Györgyi emlékszik egy fiatal lányra, aki átlépve a határt annyira nem érezte magát biztonságban, hogy először azt a segítséget sem merte elfogadni, hogy lefeküdjön aludni.
A háború kitörése után lassan egy évvel Kárpátalján nem a sietős átutazás, hanem a kilátástalan várakozás lett úrrá. A belső menekülteket a régió polgármesterei lakóházakban vagy egyéb önkormányzati ingatlanokból átalakított átmeneti szállásokon próbálják elszállásolni. Menekültszállásokká átrendezett iskolákban, edzőtermekben, csarnokokban sokan várják, hogy a háború véget érjen.
Amióta az orosz haderő az alapvető infrastruktúrát bombázza, és rendszeresek az áramkimaradások, elengedhetetlen, hogy Spányik Andrásék generátorokat is vigyenek a misszióikra. Ez a legutóbbi utazás előtt is lehetetlen küldetésnek tűnt: sem itthon, de még a szomszédos Szlovákiában sem lehetett megfelelő aggregátort kapni. Az alapítványt végül Zselik Gyula, filmforgatások áramellátásáról gondoskodó szakember segítette ki két, amúgy milliós értékű generátor odaajándékozásával.
Egy iskola harmadik emeletén rendezték be Spányik Andrásék alkalmi rendelőjüket. Bár minden misszió alkalmával csak egy-két éjszakát töltenek a városban, szakmai segítségükre óriási szükség van. Az ukrán egészségügy békeidőben sem tud megfelelő ellátást biztosítani, a legtöbb betegnek nincs biztosítása, mert nem tudja fizetni. A tavaly februárban kezdődött háború óta a helyzet tovább romlott, Kárpátalján pedig, ahol feltorlódtak a belső menekültek, szinte lehetetlen egészségügyi ellátáshoz jutni, ami tetézi a menekültek kilátástalan élethelyzetét.
Az ukrajnai betegellátás anomáliáiról beszélt lapunknak Garas Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter is, aki eddig kétszer utazott Ungvárra a MedSpot csapatával. Azt mondja, valamilyen szintű háziorvosi ellátás most is működik a városban, sőt létezik akut ellátás a helyi kórházban, de a tervezhető műtétek teljes költségét a betegnek kell állnia.
A magas vérnyomástól a poloskacsípésig
Az ungvári iskola osztálytermében kialakított rendelőben a mentőautó hordágyát használják a vizsgálatokra. Egy misszió alatt harmincnál is több beteget látnak el, és igyekeznek eljutni a közelben élőkhöz is.
Az osztálytermi vizsgálat menete begyakorlott csapatmunka. Egyszerre két orvos foglalkozik a pácienssel: az egyik tolmács segítségével kikérdezi, a másik vérnyomást, vércukrot mér. Nemcsak vizsgálnak, gyógyszereznek is, sőt ha kell, hónapokra előre adnak a páciensnek például vérnyomásszabályozó gyógyszert. Fogynak a Budapestről hozott vitaminok és fájdalomcsillapítók is, és szorongásoldókra is szükség van. Sokan kapnak vércukrot stabilizáló gyógyszert, antibiotikumot, allergia elleni vagy éppen hasmenéses vírusra gyógykészítményt.
Mindenkinek magas a vérnyomása, ami a stressz miatt érthető
– szűri le az eddigi missziók általános tapasztalatát Spányik doktor. A magas vérnyomás mellett diabétesz, szívelégtelenség és asztma a jellemző kórképek, illetve a szorongásos betegségek és kialvatlanság miatti állapotok is, amelyek a meglévő betegségeket is felerősíthetik.
Kezelnek elhanyagolt, nem jól bekötött sebeket, ágyi poloskák miatti csípéseket, de olyannal is találkoztak, akinek komoly műtétre lenne szüksége, Ukrajnában azonban semmi esélye erre. Egy térdprotézisre szoruló 71 éves asszonynak például – aki Harkivből jött, a férje már nem él, a fia pedig hadifogságban van – óriási fájdalmai vannak, de pénze nincs arra, hogy kórházi ellátáshoz jusson Ukrajnában, így a MedSpot Alapítvány próbálja megszervezni, hogy Budapesten műtsék meg az idős asszonyt.
A párás, nedves körülmények és a fűtés hiánya is táptalaja a felsőlégúti betegségeknek. Sok idős, krónikus betegséggel küzdő páciens van, akiket soha nem kezeltek, és nem is szedtek gyógyszert. Az önkéntes orvosok találkoztak már 15-ös cukorszintű és 200-as vérnyomású pácienssel is (a normális értékek az előbbinél 5, az utóbbinál 120 körül vannak).
Gyakran az egyszerű beszélgetésekből derülnek ki a komolyabb lelki bajok. Miközben az orvos kérdéseivel igyekszik beazonosítani a beteg panaszait és ennek okait, kialakul egy kapcsolat, a páciens megnyílik és lelki eredetű problémáiról is beszélni kezd.
Ami azért nagy szó, mert az állandó készenlét miatt az érzelmeket kontrollálják, csak nehezen nyílnak meg arról, valójában hogyan érzik magukat
– mondja Garas Péter.
Kovács Györgyi azt emeli ki, hogy mentálisan is egyre rosszabb állapotban vannak a Kárpátalján várakozók: sok a depressziós, a poszttraumás stressz-zavarban szenvedő, pánikrohammal küzdő beteg.
Sokan részesültek a háború előtt pszichiátriai ellátásban, most viszont nem tudnak gyógyszerhez jutni, más segítséget azonban kaphatnak. Segíthet nekik, ha megoszthatják élményeiket vagy emlékeiket, és természetesen praktikus tanácsokat is kaphatnak, amelyek kapaszkodók lehetnek a kilátástalannak tűnő helyzetben.
A gyerekek különösen megszenvedik a háborút. A klinikai szakpszichológus részben a járványhoz hasonlítva próbálja érzékeltetni, mit élhetnek át. „Gondoljunk bele, milyen lehetett a Covid alatt, amikor a gyerekek be voltak zárva és nem találkozhattak a kortársaikkal. Már ettől is jelentősen megnőtt a gyermekpszichiátriai ellátásra szoruló fiatalok száma.
A menekült gyerekek is összezártan, tantermekben, a családok számára paravánokkal elválasztott kisebb terekben élnek most. Ráadásul mindenük elveszett, amihez kötődtek: otthonuk, játékaik, állataik.
Ez a helyzet depresszív tünetekben mutatkozhat meg, ami a gyerekeknél magatartásproblémaként nyugtalanság, ingerültség formájában is megnyilvánulhat. Ez tökéletesen érthető a szakember szerint, hiszen ezek a gyerekek elszakadtak azoktól a dolgoktól, amelyek korábban a biztonságot jelentették a számukra. A háború egész életen át tartó traumát okozhat, és most sok minden hiányzik, ami ebben az életszakaszban szükséges az egészséges fejlődésükhöz – magyarázza a klinikai szakpszichológus.
A fiatalabbakat az apróbb dolgok is ki tudják zökkenteni a nehezebb állapotokból, a rajzolás, a kézműveskedés például. A pszichológus egy lányról mesél, akinek otthonát lebombázták és abban kért segítséget, hogy megmutathassa a mobilján a háború előtt készült fotóit: az iskoláját, az osztálytársait, a farsangot és azt, hogy minek öltözött. Fiútestvére nehezebben nyílt meg, kezdetben senkivel sem akart kommunikálni. Györgyi az édesanyjával kezdett el beszélgetni tolmács segítségével, és a beszélgetés egy pontján a kisfiú megmutatta az alkotását: egy ragasztott, papírgirlandra felakasztott papírházat, igazi műalkotást. Az elpusztított házuk szimbóluma lehetett ez, amivel talán öngyógyításba kezdett – vélekedett a szakember, aki felismerve, hogy a kisgyerek az alkotásban lelhet nyugalomra, színes ceruzákat és rajzpapírt hagyott Ungváron, hogy alkothasson.
Pillantások és mosolyok
Nem először és nem is utoljára segített a rászorulókon a MedSpot Alapítvány orvosmisszióinak oszlopos tagja, Albert Tamás a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajószentpéteri mentőállomásának vezetője. A háromgyermekes diplomás ápoló számára egy percig sem volt kérdés, hogy segítsen az orosz-ukrán háború menekültjeinek, és nem csak azért, mert felesége kárpátaljai származású.
Tamás már a 2010-es haiti földrengés áldozatainak is segített a Magyar Református Szeretetszolgálat missziójának keretein belül, de az elmúlt években is úgy gondolta, hogy a mentőzéssel járó hivatásszerű életmentésen túl is megy, ahol szükség van rá. A háború kirobbanása után szinte azonnal kereste a lehetőséget, így talált rá a MedSpot Alapítvány önkéntes orvosokat, ápolókat és pszichológusokat kereső felhívására. Néhány e-mailváltás után március elején már Beregsurányban látta el az oda érkező ukrajnai menekülteket, hogy néhány hónappal később már a határ túloldalára mentőautózzon át, Ungvárra és annak környékére.
Tamás az összefogást és egymás segítését emeli ki, amikor az eddigi négy ungvári misszióról kérdezzük. Szükség is van az összetartásra, mert bár élelmiszerből nincs hiány, a folyamatos áramkimaradások és az egészségügyi ellátás szinte teljes hiánya embertpróbáló a belső menekültek miatt másfélszeresére duzzadt városban. Az embereket testileg és lelkileg is megtépázza, hogy hónapokon át néhány négyzetméteren kell élniük, sokszor víz és áram nélkül. De a lelkeket nem is ezek a körülmények emésztik leginkább, hanem a kilátástalanság.
A haiti földrengésnek negyedmillió áldozata volt. A túlélők a néhány percig tartó földmozgás után látták, hogy vége van a katasztrófának. Ukrajnában nem látni a háború végét és azt, mikor kerülhet újra normális mederbe az élet. Ez sokkal inkább megterhelő a psziché számára
– magyarázza a mentőápoló.
A harcok végkimenetelének bizonytalansága és az infrastruktúra folyamatos amortizálása ellenére Tamás szerint az ukránoknak kapaszkodót jelent, hogy látják, az orosz haderő nem tud látványos sikereket elérni. És az is jólesik nekik, amikor megérkezik egy magyar orvoscsapat és foglalkozik velük – mondja a mentőápoló, aki bevallja, mindig gazdagabban tér haza az orvosmissziókról.
– A pillantások, a mosolyok, amikor egy gyereknek egy felfújt gumikesztyűt adunk, az felejthetetlen – meséli elfogódottan a szakember. Bár Tamás tudja, hogy az a rövid idő, amit Ungváron és környékén eltöltenek, csepp a tengerben, de azoknak, akik például el tudják mondani egy pszichológusnak, hogyan érzik magukat, óriási segítség.
A hétköznapokba belesimult háború
Az alapítvány orvosmisszióinak tagjai egyöntetűen azt tapasztalják, hogy bár továbbra is nagy szimpátia és együttérzés övezi a menekülteket, az adományozási kedv alaposan megcsappant. Noha mindig teljesen megpakolt mentőautóval indulnak útra, az adományok beszerzése egyre küzdelmesebb. Spányik András ezt érthetőnek tartja, hiszen mindenki a saját megélhetéséért küzd, de hozzáteszi, többnyire nem a jómódúaktól érkeznek a felajánlások.
Fizetést ugyan nem, de annál nagyobb feltöltődést kapnak a MedSpot Alapítvány szakemberei az ukrajnai misszióktól.
Fel tudja őrölni az embert a gondolat, hogy a szomszédban dúl egy háború. Ha odamegyünk és segítünk, az ennek az érzésnek jó feloldása lehet
– mondja Spányik András.
Garas Péter is sokat kap az orvosmisszióktól, hogy egyre hatékonyabb segítséget tudnak nyújtani. Nehéz azonban megélnie az olyan helyzeteket, amikor a meleg mentőautóval hazamennek otthonaikba, a segítségre szoruló menekültek viszont ott maradnak a hidegben.
Albert Tamás azt érzi, apatikussá váltak az emberek, és mintha belesimultak volna a hétköznapokba a harcok. Pedig a háború nagyon is valós: az emberek fáznak, traumatizáltak, sötétben és hidegben élnek.
A kiemelt képen Albert Tamás és Spányik András.
