Nagyvilág

Percek alatt kiértek a rendőrök az uvaldei iskolai lövöldözéshez, mégis egy órába telt, míg cselekedtek

Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Sokkal előbb odaértek a május 24-i, Uvaldéban történt, 21 halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés helyszínére a rendőrök, mint ahogy korábban tudtuk – derül ki a Guardian cikkéből. A helyi sajtó által összeállított idővonal szerint a rendőrök több mint egy órán keresztül nem konfrontálódtak az ámokfutóval, hiába sürgették őket az iskola előtt összegyűlt szülők.

A lapok értesülései szerint a lövöldöző délelőtt 11 óra 33-kor ment be az iskolába és egy osztályteremben rögtön lövöldözni kezdett, mielőtt elbarikádozta volna magát. Három perccel később 11 rendőr jelent meg az épületben, de a gépkarabéllyal felszerelt ámokfutó le tudta szerelni a pisztollyal rendelkező rendőröket – állította Pete Arredondo, az iskolakörzetért felelős rendőrfőnök a beszámolók szerint.

11 óra 52-kor megérkezett az első ballisztikus pajzs is, miközben a helyszínen lévő rendőrök egyre türelmetlenebbek lettek. A jelentés azt írja, hogy Arredondo kulcsot keresett az osztályteremhez, de közben nem volt arra szándék, hogy be is menjenek.

A következő percekben újabb ballisztikus pajzsok érkeztek, de még fél órát kellett várni arra, hogy Arredondo kiadja a parancsot: ha a taktikai egységek felkészültek, akkor törjék be az ajtót. Előtte a rendőrfőnök azon töprengett, hogy vajon az ablakon keresztül le lehet-e lőni a támadót.

A támadásban 19, 8-10 éves kisgyerek halt meg és két tanárnő, napokkal később az egyik lelőtt tanárnő férje szívrohamban halt meg. A rendőrség késlekedése miatt szövetségi vizsgálat indult.

Kapcsolódó
Gyerekek tömeges meggyilkolása sem csökkenti az amerikai fegyverlobbi erejét
Az amerikai fegyverlobbi nem valamiféle misztikus, láthatatlan szervezet. A fegyverviselést propagálók elkötelezettségét az sem ingatja meg, hogy sokszor ártatlan gyerekek halnak meg a vérengzésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik