Az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány nevet viselő csoportja, a terrorszervezet 2015 óta Afganisztánban működő ága 2020-ban jelentősen kiterjesztette jelenlétét a közép-ázsiai országban, jelezte minap Deborah Lyons, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja. Szavaira nemcsak azért figyelnek oda a nagyhatalmakat is tömörítő Biztonsági Tanácsban, mert rendszeresen kötelező beszámolnia az afganisztáni eseményekről, hanem azért is, mert a nyugati kivonulás óta az ENSZ az egyetlen nemzetközi szervezet, amely jelen van a tálibok uralma alá került országban, és a fővároson kívül is kiterjedt jelenléte van.
A különmegbízott aláhúzta, vannak olyan régiói az országnak, ahová 15 év után először jutottak el az ENSZ munkatársai, hogy felmérjék a humanitárius és a biztonsági helyzetet. A tálibok most már védelmet biztosítanak a nemzetközi szervezet alkalmazottainak, akik szabadon mozoghatnak az országban. A fundamentalista mozgalom érdekelt az együttműködésben, hiszen csak az ENSZ-en keresztül tudja bizonyítani, hogy kormányzóképes.
Ez persze nem ilyen egyszerű. Mint Lyons beszédéből kiderül, a tálibok kormányzóképessége egyrészt nagyon szerény: sem tudással, sem pénzzel nem rendelkeznek az ország irányításához, amit még megfejel, hogy kormányzási stratégiájuk sincsen, a legfőbb szempont a belső konszenzus fenntartása (stratégiája az előző demokratikus kormánynak volt, csak nyugati tanácsadók írták, és senki nem vette komolyan az országban). Ugyanakkor mivel a tálibok célja továbbra is a külföldön levő források feloldása és a nemzetközi elismerés megszerzése, hajlandóak apróbb kompromisszumokra, és nem zárkóznak el a tárgyalásoktól sem.
A külföldi segélyek elapadása miatt gyakorlatilag földbe állt az ország gazdasága, amelyet idén még az aszály is sújt. Az előbbi tény rávilágít arra is, hogy az elmúlt 20 évben Afganisztán egy pillanatra sem tudott gazdaságilag önállóvá válni, így mindvégig a külső támogatók segítségén múlott a túlélése.
amely különösen a tél beköszöntével szinte minden afgán érint. A rövid távú túlélést ismét a nemzetközi humanitárius élelmiszersegélyek jelentik, amelyeket az ENSZ afganisztáni missziója, a UNAMA szállít be az országba és terjeszt. Az ENSZ dolgozik azon is, hogy első körben az egészségügyi alkalmazottak kapjanak fizetést Afganisztánban, hiszen az ő bevételeiket eddig is a nemzetközi donorok állták. Az jelenti a kihívást, hogy az orvosok, ápolok úgy jussanak a pénzükhöz, hogy az ne folyjon keresztül a tálib kormányon, és azt ne használják esetleg más célra. Jellemző a katasztrofális belső helyzetre, hogy a fundamentalista szervezet számára ez is elfogadható megoldás, csak jöjjön valamilyen külső segítség az országba.
Az ENSZ különmegbízott beszámolójából a sajtó nem elsősorban a humanitárius helyzet leírását kapta fel, hanem az Iszlám Állam térnyerésének új fejleményeit. A terrorszervezet az elmúlt éveket teljes „ellenszélben” töltötte Afganisztánban. Nem csak az amerikai erők és az afgán kormányerők harcoltak ellenük, hanem a tálibok is. Ennek az oka az ideológiai rivalizáláson túl az volt, hogy az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (IS-KP) első tagjai az elégedetlenkedő tálib parancsnokok soraiból kerültek ki, így ez egyfajta belső lázadásnak volt tekinthető. Az elmúlt években az IS-KP csak néhány tartományban volt aktív Kelet-Afganisztánban és Kabulban.
Az ENSZ-főtitkár Afganisztánért felelős különmegbízottja mostani beszámolója szerint augusztus óta a terrorszervezet szinte minden tartományában gyökeret vert, ami annak köszönhető, hogy a tálibok hatalomátvételével megszűnt az aktív harc ellenük, és szabadon járhatnak kelhetnek az országban. Az sem elképzelhetetlen, hogy a tálibok között is vannak szimpatizánsaik, akik túl puhánynak találják saját vezetőiket, és elutasítják a nyugattal való egyezkedés bármilyen formáját.
Sajtóhírek arról is beszámoltak róla, hogy a tálibokkal szembeni gyűlölet miatt több, a bukott afgán rendszer hadseregében és titkosszolgálatában szolgáló vezető és katona is inkább csatlakozott az Iszlám Állam-Horaszán Tartományhoz, csak hogy harcolhasson tovább. Ez elsőre elég meredeken hangzik, hiszen a tálib hatalomátvételig az Iszlám Állam szélsőségei és a kormányerők halálos ellenségek voltak a szó szoros értelmében. Talán ez az egész nem is lenne több városi legendánál, ha az elmúlt hetek Tálibán vs ISKP harcaiban meg nem halt volna néhány olyan ex-titkosszolga, aki korábban tényleg a demokratikus rendszer, most meg az Iszlám Állam oldalán harcolt.
Valószínűleg az ilyen és ehhez hasonló, az ellenségem ellensége a barátom típusú gyűlölet segítheti leginkább az IS-KP-t, hogy az ország olyan tartományaiban is megvesse lábát, ahol tádzsik, üzbég vagy más, a tálibokkal szemben álló kisebbségek fegyveresei működtek korábban. Az ENSZ helyi szervezetének, az UNAMI-nak a nyilvántartása szerint az Iszlám Állam-Horaszán Tartománya 2020-ban 60 támadást hajtott végre, míg idén (november elejéig) 334-et.
Ez a két tény együtt (a támadások számának robbanásszerű növekedése, illetve az aktivitás az ország majdnem egész területén) az, ami igazán újszerűvé teszi az Iszlám Állam fenyegetését. A tálibok „terrorizmus-ellenes harca” körülbelül olyan mint minden más: meglehetősen primitív és brutális. Akit gyanúsnak találnak, kivégzik, mindenféle jogi procedúra vagy vizsgálat nélkül. Hiába örököltek meg nagy mennyiségű nyugati haditechnikát, azok a szofisztikált hírszerzői és felderítőképességek, amivel az USA rendelkezett, nem állnak rendelkezésükre, így a tálibok akciói leginkább reaktívak.
Az Iszlám Állam növekvő befolyásának több lehetséges kimenetele lehet. Egyfelől rákényszerítheti mind a tálibokat, mind a nyugati országokat, hogy nyitottabbak legyenek a kompromisszumra. A közös fenyegetés összeterelheti őket egymás támogatása érdekében (ez korábban is felvetődött, de idáig semmi jele nincs). Másfelől lehet idáig el sem jutunk, mert IS-KP lesz az „új-Tálibán”, és átveszi azt a szerepet, amit a megelőző 20 évben a tálibok játszottak, és destabilizálni fogják a mostani Afganisztáni Iszlám Emirátust. A fejlemények attól is függnek, hogy az Iszlám Állam vezetői milyen stratégiát választanak a közeljövőben. Afganisztánra fókuszálnak továbbra is, vagy célba veszik a szomszédos országokat, mindenekelőtt a síita Iránt és a szekuláris Üzbegisztánt és Tádzsikisztán. Kérdés, hogy az országon belül kiterjesztik-e támadásaikat a tálibok vezetőire is, a tömeges áldozatokat követelő öngyilkos merényletek helyett célzott likvidálásokat végrehajtva. Az ilyen irányok aktivizálhatják a szomszédokat (és orosz/kínai vezetést) a tálibok valódi támogatása érdekében, amelynek következményei egyelőre beláthatatlanok.
