Nagyvilág

Katonai repülőre akartak feljutni a menekülők, levegőbe lőttek az amerikai katonák a kabuli repülőtéren

Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására - közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő az MTI híre szerint.

A tájékoztatás szerint a katonák azért használtak fegyvert, hogy úrrá legyenek a kifutón kialakult káoszon, az emberek ugyanis egy amerikai katonai repülőgépre szerettek volna feljutni. „A tömeg irányíthatatlanná vált” – tette hozzá a tisztségviselő.

Bár ez a mi repülőterünk, csak azt látjuk, hogy a diplomatákat kimenekítik, míg mi továbbra is bizonytalanságban várunk

– panaszolta a Reuters hírügynökségnek egy helyszínen tartózkodó afgán emberi jogi aktivista. A közösségi médiára szintén felkerültek videofelvételek, amelyeken látható, hogy a katonák a levegőbe lőnek.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) vasárnap további ezer fegyverest rendelt a helyszínre, ezzel már körülbelül hatezer katona dolgozik az amerikai állampolgárok, illetve a korábban nekik dolgozó afgánok evakuálásán.

Az emberek már vasárnap este megrohamozták a repülőteret, miután a tálib lázadók harc nélkül behatoltak Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták.

A tálib győzelem hírére több nagy légitársaság – köztük a United Airlines és a British Airways – elirányította járatait az afgán légtérből, a Flightradar24 repülőgép-követő szolgálat pedig azt közölte, hogy több utasszállító gép az Afganisztánnal szomszédos Irán és Pakisztán légterén repült át.

A légitársaságok és a kormányok az elmúlt években nagyobb óvatossággal viszonyulnak a konfliktuszónák légtereihez, miután az elmúlt években két repülőgépet is lelőttek ilyen módon föld-levegő rakétákkal. Az egyiket 2014-ben Kelet-Ukrajna fölött, egy ukrán gépet pedig tévedésből az iráni hadsereg lőtt le 2020-ban. Egyik légiszerencsétlenségnek sem volt túlélője.

Kapcsolódó
Videó: még a repülő rámpájába is belekapaszkodtak a Kabulból menekülők
Teljes a káosz a kabuli reptéren, apokaliptikus jelenetekről posztolnak a közösségi médiában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik