Nagyvilág

A NATO csapatai segítenek nyitva tartani a kabuli repülőteret

A NATO csapatai segítenek nyitva tartani a kabuli repülőteret, hogy megkönnyítsék az evakuálási műveleteket, miközben a tálibok a város elfoglalására készülnek – írta vasárnap délutáni Twitter üzenetében Jens Stoltenberg a NATO főtitkára.

Stoltenberg hozzátette, hogy telefonbeszélgetést folytatott az afganisztáni helyzetről Kanada, Dánia, és Hollandia külügyminisztereivel, valamint Boris Johnson angol miniszterelnökkel. Pénteki sajtónyilatkozatában Stoltenberg azt hangsúlyozta, hogy a szövetség egyelőre fenntartja képviseletét az afgán fővárosban, de szükség esetén megteszi a megfelelő intézkedéseket.

Vasárnap az Európai Bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy az EU mindent megtesz a Kabulban dolgozó uniós alkalmazottak és hozzátartozóik biztonságának garantálásáért. “A helyzet nagyon sürgető, az uniós tagállamokkal együtt továbbra is keményen dolgozunk azon, hogy gyors segítséget biztosítsunk számukra” – jelentette ki.

A holland külügyminisztérium bejelentette, hogy afganisztáni képviseletét a kabuli nemzetközi repülőtér mellé költözteti, és hadirepülőgépeket küldött a diplomáciai személyzet kimentésére.

A Reuters hírügynökség vasárnapi információi szerint, a tálib felkelők behatoltak a kabuli elnöki palotába és elfoglalták az épületet. Asráf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot, és Tádzsikisztán irányába távozott.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik