A Magyarország és Lengyelország számára nyújtott uniós támogatások korlátozására szólított fel Katarina Barley, az Európai Parlament (EP) alelnöke – számolt be a Zeit német lap. A nyilatkozat apropója, hogy kedden jelenik meg az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése. A politikus ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a korlátozó intézkedések elsősorban a kormányokat érintsék, és ne a lakosság lássa kárát.
Barley szerint mindkét országban hiányosságok tapasztalhatók a demokratikus elvek terén. Hazánk esetében arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormánya olyan jelentős változtatásokat hajtott végre, hogy már nem lehet demokratikus körülményekről beszélni Magyarországon és példaként említette a homofób elemekkel tarkított pedofilellenes törvényt. Lengyelország esetében pedig úgy érzi, hogy veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége.
A Zeit felidézi, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke két héttel ezelőtt jelentette be, ősszel elindulnak azok a kötelezettségszegési eljárások Magyarország és Lengyelország ellen, amelyek akár az uniós támogatások megvonásához is vezethetnek. Ugyanis ha kiderül, hogy a jogállamiság megsértése az Európai Unió pénzügyi érdekeit is súlyosan sérti vagy fenyegeti, akkor intézkedni kell – mondta von der Leyen.