Nagyvilág koronavírus

Magyarország húsz lélegeztetőgépet és 20 ezer maszkot ajándékoz Libanonnak

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszélt, a világjárvány elleni küzdelem nagyon nehéz helyzetbe hozott sok országot, különösen azokat, amelyeknek amúgy is különböző nehézségekkel kell szembenézniük.

Ilyenek a Közel-Kelet országai is, például Libanon – mondta a miniszter, emlékeztetve a bejrúti kikötőben tavaly augusztusban történt hatalmas robbanásra. Hozzátette: azóta is politikai-kormányzati instabilitás és rendkívüli pénzügyi nehézségek jellemzik Libanont. Hozzátette: ma segíteni mennek, 20 lélegeztetőgépet és 20 ezer maszkot visznek Libanonba, ahol találkoznak a keresztény közösség vezetőivel is. Megjegyezte: a keresztények jelentős részét teszik ki Libanon népességének. Szijjártó Péter azt mondta: a látogatáson kicsit átfogóbb és világosabb képet kapnak a közel-keleti viszonyokról. Remélik, hogy a közeljövőben ebben a térségben is egyre inkább a béke és stabilitás válik jellemzővé – fűzte hozzá.

Kapcsolódó
Csalás gyanúja miatt mondott fel a könyvvizsgáló a lélegeztetőgépeken kaszáló cégnél
Kilenc dolgozó, nyolcszáz lélegeztetőgép, és fejenként 1,2 milliárd forint bevétel: számokban az OTT-One Nyrt. tavalyi teljesítménye. Valami azonban gyanús lett a könyvvizsgálónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik