Nagyvilág

Legalább 22 milliárd forint állami támogatást kap az Iváncsán épülő dél-koreai akkumulátorgyár

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte januárban jelentette be, hogy az ország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása keretében még egy akkumulátorgyárat létesít a dél-koreai SK Innovation, Komárom után a Fejér megyei Iváncsán. A beruházás értékét 2,3 milliárd dollárra tették, ez durván 680 milliárd forint. A Hvg.hu járta körbe, hogy mit is jelent ez nemzetközi összehasonlításban, illetve az állami támogatások tekintetében.

Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere a lapnak elmondta: az üzem valójában a település melletti ipari parkban lesz, közvetlenül az M6-os autópálya mellett. Vagyis könnyen elérhető lesz Budapest és Dunaújváros, de Székesfehérvár is. A döntésben alighanem a magyar állam által ígért támogatásnak is szerepe volt – az összeget Szijjártó Péter nem árulta el, csak annyit, hogy az szintén minden idők legnagyobbja. Vagyis biztosan 22 milliárd forintnál magasabb értékről van szó, eddig ugyanis ekkora volt a legnagyobb ilyen támogatás. Ráadásul infrastruktúra-fejlesztésekre is szükség lesz, jelen állás szerint az ipari park nem tudná például kielégíteni az üzem energiaigényét. Ezek szintén további közpénzmilliárdokat emészthetnek fel; a BMW például 12 milliárd forint direkt támogatást kap, de közel tízszer ennyit költ az állam és az önkormányzat a területhez kapcsolódó fejlesztésekre.

Az egység évente 30 gigawattórányi akkumulátort fog előállítani: a lap szerint ez már az óriásgyár kategória, jelenleg az egész világon csak néhány ekkora gyár működik. Pillanatnyilag az összes európai gyártó együttes kapacitása nem sokkal nagyobb ennél.  Azonban nem csak Magyarországon zajlanak beruházások, s mire az iváncsai üzem beindul, már működni fog a Tesla gigagyára Berlin mellett, várhatóan évi 100 gigawattórányi kapacitással. Az LG Chem lengyelországi egységének kapacitása jelenleg 15 gigawattóra, de folyamatban van a bővítése 65-re.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik