Ötven éve, 1970. december 21-én reggel fél 7-kor egy férfi lépett oda a Fehér Ház egyik őréhez. Hatalmas napszemüveget, lila bársonyzakót és tenyérnyi vastag aranyszínű övet viselt: azt mondta, mindenképpen találkoznia kell az elnökkel, hogy átadjon neki egy levelet, amiben arról írt, hogy miért kellene őt felvenni az FBI drogellenes osztályához szövetségi nyomozónak. Kora délután már ott ült Richard Nixonnal szemben az ovális irodában a férfi, akit úgy hívtak: Elvis Presley.
Ja igen, volt nála egy pisztoly is.
Jacko, Kanye West, Mr. T.
Az USA-ban régi hagyománya van annak, hogy híres embereket fogad az elnök, de más országokban sem ritka, hogy zenészek, színészek népszerűségét akarja meglovagolni egy politikus. Ebből viszont néha bizarr találkozások sülnek ki.
A legutóbbi ilyen 2018-ban történt, amikor Kanye West egy Make America Great Again feliratú sapkában parádézott Donald Trumppal. A barátság nem tartott sokáig, két évvel később West levette a piros sapkát, és azt mondta, nem támogatja tovább Trumpot. A rapper az elnökválasztáson is el akart indulni, és még úgy is kapott 60 ezer szavazatot, hogy végül letett erről a tervéről.
Aztán ott van a Ronald Reagen mellett strasszos kesztyűben integető Michael Jackson, aki az ittas vezetés elleni kampányba szállt be a republikánus elnök oldalán. 2016-ban Macklemore pedig már az opioid krízisről beszélgetett Barack Obamával.
De ha összeadjuk is a legbizarrabb párosokat, akkor sem jutunk el arra a szintre, amit a Nixon–Elvis-csúcs jelentett. Esetleg talán akkor, ha még számításba vesszük azt az esetet, amikor Nancy Reagen a télapónak öltözött Mr. T. ölébe ült.
„Biztosan csak hülyéskedsz”
Az ötvenes évek ikonja a leszerelése után filmezni kezdett, majd 1968-ban állt újra színpadra hét év kihagyást követően. A hetvenes évek elején Elvis ismét a csúcson volt, igaz, csak néhány évig, mert 1973-as válása után egyre lejjebb csúszott, abban az évben kétszer is túladagolta magát barbiturát származékokkal. A súlyosan elhízott, magát drogokkal tömő Elvisre 1977. augusztus 16-án eszméletlenül találtak a fürdőszobájában, és már nem tudták újraéleszteni.
1970-ben viszont Elvis a topon volt, de a Nixon-történet megmutatja, hogy akkor sem volt egyszerű ember. Presley régi barátjának, Jerry Schillingnek az elbeszéléséből tudjuk, hogy
Fura tervnek hangzott, de Schilling igent mondott.
A Richard Nixon elnöki könyvtárban őrzött dokumentumokból – amelyek online is elérhetők – elég jól rekonstruálható, hogy mi történt másnap. A leveleket, feljegyzéseket olvasva nem csoda, hogy filmek és könyvek is születtek a Fehér Ház történetének minden bizonnyal egyik legszórakoztatóbb momentumából.
Elvis a repülőn hat – a légitársaság fejlécével ellátott – papírt írt tele. Ezt a levelet adta át később az őrnek, és ennek köszönhetően találkozhatott még aznap Nixonnal. A levél nagyon szórakoztató, és egyértelmű, hogy ha nem Elvis írja, akkor elhajtják azt a bolondot, aki ezzel állít be a Fehér Házba.
Elvis azzal kezdte a levelet, hogy három hete beszélt Palm Springsben Spiro Agnew-val, Nixon alelnökével arról, hogy milyen nagy veszélyben látja az országot.
A drogkultúrában élők, a hippi elemek, az SDS, a Fekete Párducok stb. nem tekintenek rám ellenségként
– vezette fel Presley, hogy miért tudná ő FBI-ügynökként szolgálni a drog elleni harcot Nixon oldalán, akit nagyra tart a levél szerint.
Elvis az országáért tenni akaró hazafiként mutatta be magát, aki azonban „csak egy szórakoztató”, ezért szüksége van kormányzati támogatásra. A levélben azt is leírta, hogy szeretné titokban tartani a találkozót, és megadta a washingtoni szállodája címét – mint a levélből kiderült, három lakosztályt is lefoglalt egymás mellett –, és egy sajtpapíron az összes házához tartozó telefonszámot is mellékelte.
A levél Dwight Chapin asztalán landolt, aki akkoriban az elnök titkáraként Nixon találkozóinak szervezéséért is felelős volt. Chapin azt tanácsolta, hogy még aznap hívják be Elvist az elnökhöz, és nézzenek utána, hogy lehet-e adni neki valami tiszteletbeli jelvényt.
Valamint ha az elnök találkozni akar olyan okos fiatalemberekkel, akik nem a kormánynak dolgoznak, akkor Presley tökéletes lehet kezdésnek
– fejezte be feljegyzését Chapin.
Nixon kabinetfőnöke, Bob Haldeman egyetlen mondatot írt tollal Chapin utolsó mondata mellé: „You must be kidding” – azaz „biztosan csak hülyéskedsz”, Elvist mégis behívták arra a szabad órára, amikor Nixon bárkivel találkozhatott.
Drogellenes musicalt vártak Elvistől
A fél 1-re kitűzött találkozó előtt összeírták Nixonnak, hogy miről beszélhet Elvisszel. Az elnöknek azzal kellett kezdenie, hogy az amerikai fiatalok 98 százaléka hallgat rádiót, és több időt töltenek a tévé előtt, mint az iskolapadban. Ezért nagyon fontos az előadóművészek segítsége a drog elleni harcban.
Nixonnak azt is felírták, hogy 1970-ben 1022-en haltak meg drogok miatt csak New Yorkban, és közülük 208-an tinédzserek voltak.
Végül Nixonnak fel kellett volna hoznia, hogy miként tudna Elvis együtt dolgozni a Fehér Házzal. És itt felvetődött egy olyan ötlet is, amely sajnos végül nem valósult meg, pedig valószínűleg ötven éve röhögne rajta az emberiség.
Bátorítsa művész kollégáit, hogy írjanak közösen egy rock musicalt Get High on Life (Tépj be az élettől) címmel.
Ezt kellett volna javasolnia Nixonnak, és nyilván remek darab lett volna a Tommy vagy a Wall mellett.
A projektből lemez is készült volna, de ahogy ez, úgy a többi terv sem valósult meg. Ezek között például olyanok szerepeltek, hogy Elvis tévéműsorban magyarázná el a popszámok alapján a szülőknek, milyen veszélyes üzeneteket hordoznak ezek a dalok.
A Beatles az ellenség
A találkozó azonban nem éppen úgy alakult, ahogy azt az elnöki stáb eltervezte. Erről annak az Egil „Bud” Krough-nak a feljegyzéséből tudunk, aki később könyvet is írt erről a találkozóról, és onnan lehet ismerős a neve, hogy a Watergate-botrány miatt később börtönbe is került. Krough az elnök tanácsadójaként vett részt az eseményen.
Presley egyből a rendőrségi relikviáit kezdte mutogatni az elnöknek, a többi között kaliforniai, coloradói és tennessee-i rendőrkapitányságok jelvényeit
– írta Krough, és valószínűleg itt már sejtették, hogy Elvis azért repült a kontinens túloldaláról az elnökhöz, hogy bővítse a jelvénygyűjteményét.
Nixon gyorsan felhozta, hogy Elvis szólhatna a fiatalokhoz, amit az énekes annyival reagált le, hogy az nem lenne hiteles, ő csak a dalaival tud hatni, különben kinevetik, amire az elnök bólintott.
Elvis ezután arról kezdett magyarázni, hogy a Beatles szerinte Amerika-ellenes tevékenységet fejt ki. Ekkor pár évvel voltunk csak a Beatlemania után, amikor a britek letarolták az USA-t is, ami elvonta a reflektorfényt a visszatérő Elvisről. Nixon a feljegyzés szerint kissé zavartan helyeselt Elvisnek, és azt mondta, ő is megfigyelte, hogy az Amerika-ellenes gondolatok és a droghasználat, valamint az erőszak kéz a kézben járnak.
Annyira belelendült, hogy miközben azt bizonygatta, mennyire szereti és támogatja Nixont, egy ponton ölelgetni kezdte az elnököt.
A feljegyzésben nem említik, de közismert, hogy Elvis ekkor adta át az ajándékát Nixonnak: egy második világháborús Coltot.
In addition to the letter Elvis-Nixon letter, we also have the famous gun #Elvis brought to the White House as a gift. Elvis was very gracious about @SecretService accepting it on behalf of the President. The gun, in its original presentation case, is on display in our museum. pic.twitter.com/nfecGFN29h
— RichardNixonLibrary (@NixonLibrary) December 21, 2017
A találkozó után Elvis, Schilling és az énekes még egy barátja Bud Krough-val ebédelt a Fehér Házban. Nem sokkal később kerítettek neki egy FBI-igazolványt. Elvis ezután távozott, és csak néhány aláírt fotót hagyott maga után.
