Nagyvilág

Zuckerberg nem állt a Twitter mellé Trumppal szemben

A Facebook-vezért a Fox News kérdezte arról, mit szól ahhoz, hogy a Twitter megalapozatlannak nyilvánította Donald Trump elnök két bejegyzését. Zuckerberg szerint magáncégeknek nem dolguk döntőbírót játszani.

Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, tegnap radikális lépést tett a Twitter, amikor az amerikai elnök két, a novemberi választásról, azon belül is a levélszavazásos csalásokról szóló tweetje alatt jelezték, hogy az állítások hamisak, és további linkekkel arra invitálták az olvasókat, hogy ellenőrizzék maguk is a kapcsolódó tényeket.

Erre Trump berágott, törölte az ominózus tweeteket, majd azzal vádolta a platformot, hogy befolyásolni próbálják a választás kimenetelét, egyúttal megfojtják a sajtószabadságot. Azt is nehezményezte, hogy a tényellenőrzésre szolgáló linkek a szerinte hamis híreket közlő CNN-re, illetve a Washington Postra mutattak.

Ugyanez a két bejegyzés Trump Facebook-oldalán is megjelent. Ezek azonban érintetlenek maradtak, pedig a Facebooknak van egy olyan irányelve, hogy a választói regisztrációval, illetve a szavazás menetével összefüggő megtévesztő információkat eltávolítják – számol be az Independent.

Az ügy miatt csörte alakult ki Mark Zuckerberg Facebook- és Jack Dorsey, Twitter-vezér között. Előbbi a Fox News-ra készült interjú előzetesében arról beszél, hogy a két cégnek eltérőek az irányelvei.

Erősen hiszek abban, hogy a Facebooknak nem kellene magára vállalnia a döntőbíró szerepét abban, hogy mi az igazságtartalma annak, amit az emberek online mondanak. A magáncégeknek általában, és főleg a platformoknak nem kellene ebbe a pozícióba kerülniük

– tette hozzá.

Jack Dorsey saját platformján válaszolt Zuckerbergnek:

Továbbra is rámutatunk a hamis és vitatható állításokra, és elismerünk minden hibát, amit elkövetünk. Az a szándékunk, hogy összekössük a láncszemeket az ellentmondó állítások körül, és bemutassuk a vitatott információkat, hogy az emberek maguk alakíthassák ki a véleményüket

– írta.

Az elnök ettől függetlenül kiterjesztette a haragját a többi nagy hatalmú médiacégre is:

A techcégek mindent megtesznek, amit jelentős hatalmuk megenged, hogy CENZÚRÁZZANAK a 2020-as választások előtt. Ha ez megtörténik, nincs többé szabadságunk. Sosem fogom hagyni! Erősen próbálkoztak 2016-ban, és vesztettek. Most teljesen MEGŐRÜLTEK. Maradjanak velünk!!!

– írta Twitter-bejegyzésében.

Trump egyébként megkezdte egy, a közösségi médiát szabályozó rendelet előkészítését, de annak tartalmáról egyelőre csak találgatások vannak.

A platformok szabályozásáról évek óta folynak a pártpolitikai csaták. Trump és a republikánusok úgy érzik, a techcégek elhallgattatják a konzervatív hangokat, a demokraták viszont azt nehezményezik, hogy nem tesznek eleget a propaganda leleplezéséért.

Jelenleg a platformok a Section 230 néven ismert törvény értelmében nem számítanak kiadónak, csak terjesztőnek, vagyis nem felelősek az oldalaikon megjelenő tartalomért.

Trump kongresszusi szövetségesei szerint ezt az immunitást vonná vissza az elnök, legalábbis a Twitter esetében.

Annyi bizonyos, hogy minden oldalról, az elnök, a pártok és a közvélemény felől is nagy a nyomás a techcégeken. Így érthető lehet, hogy a Facebook leállítja azt a kutatását, ami abban segítene, hogy az oldal kevésbé legyen polarizált: egy friss jelentés alapján attól tartanak ugyanis, hogy az inkább a jobboldali felhasználókat célozná, igazságtalanul – írta meg az Independent.

Egy korábban kiszivárgott, 2016-os belső jelentésből kiderült, hogy a cégnél tisztában voltak azzal, hogy az algoritmus súlyosbította a megosztottságot. Azt is látták, hogy ha nem avatkoznak be, akkor a polarizáció csak fokozódni fog. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzák, gyakorlatilag a növekedés, illetve a profit egy részéről kellene lemondaniuk.

A következő években több kutatást indítottak a cégen belül: az extremista tartalmakat vizsgáló „Integritás Csoport” és a polarizációt elemző „Közös Alap” égisze alatt. Utóbbi célja semmiképp nem az volt, hogy az emberek meggyőződését megváltoztató eszközöket hozzanak létre, csak a megértést és az empátiát szeretnék növelni. Arra törekedtek, hogy neutrális álláspontból segíthessék a megismertetést, ugyanakkor ne váljon a rendszer paternalistává.

Azonban a kutatócsoportok és a vezetőség között gyakran alakult ki feszültség, hiszen előfordult, hogy eredményeik abba az irányba mutattak, hogy sok gond lehet a legelkötelezettebb felhasználók tartalmaival.

Kiemelt kép: Mark Zuckerberg, a Facebook amerikai elnök-vezérigazgatója. MTI/EPA/Erik S. Lesser

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik