Nagyvilág koronavírus

Haldoklik a turizmus, légitársaságok omolhatnak össze

A koronavírus terjedésével párhuzamosan ürülnek ki a világ legfelkapottabb turisztikai látványosságai, miközben világszerte zuhan a szállodai foglalások száma. A légitársaságok már most megérezték a járványt, a Flybe csődje pedig csak a kezdet lehet.

Ahogy a koronavírus-fertőzöttek száma átlépte a százezret világszerte, egyre több turisztikai látványosságot zárnak le, és olyan nemzetközi szintű eseményeket mondanak le, ami látogatók tömkelegét vonzotta volna egy adott városba. És ez még csak a kezdet, mert a fertőzés Európában és a világ más tájain is folyamatosan terjed, azt pedig jelen pillanatban lehetetlen megjósolni, hogy mikor sikerül megfékezni.

Európában elsőként Észak-Olaszországban alakult ki gócpont, ahol emiatt városokat kellett karanténba zárni, március elejére pedig ennek hatására egyes országrészeken gyakorlatilag teljesen megszűnt a turizmus, a foglalások 90 százalékát lemondták, a pesszimisták már az olaszországi turizmus legsötétebb időszakáról értekeznek.

Az óvintézkedések részeként több főbb turisztikai látványosság is teljesen kihalttá vált az elmúlt napokban. Bár a milánói dóm március 2-án újranyitott, csak szervezett úton lehet belépni az épületbe, és az előtte lévő téren is csak szállingóznak az emberek. A városban visszavonásig továbbra is zárva tart a Teatro alla Scala, a világ egyik leghíresebb operaháza, és nem tudni, mikor nyithat újra. Nem látogatható továbbá Milánó legtöbb múzeuma, de hasonló intézkedéseket hoztak Velencében is.

Bár Franciaországban még közel sem olyan súlyos a helyzet, mint Olaszországban, Emmanuel Macron elnök a napokban már arról beszélt, hogy elkerülhetetlen a járvány kirobbanása. A kormány döntésének értelmében betiltottak minden olyan rendezvényt, amin több mint ötezer ember vett volna részt, Párizsban pedig lefújták a nagy múltú téli maratont, amit egyébként Rómában sem tartottak meg március 1-jén.

Ázsiában még ennél is szigorúbb intézkedésekről döntöttek. A Disney saját maga záratta be az összes létesítményét a kontinensen a koronavírus-fertőzés miatt, de a látogatók hiánya miatt sok országban inkább határozatlan ideig becsukták kapuikat a vidámparkok és állatkertek is.

Japánban is dinamikusan terjed a járvány, ezért ott is lépni kellett. Az iskolákat bezárták, de korlátozták például a világ egyik legnagyobb, Tokióban megrendezett maraton résztvevőinek számát, csak nagyon kevesen állhattak rajthoz a versenyen. Arra vonatkozóan egyelőre nincsenek tervek, hogy lefújják a július 24-én kezdődő olimpiát.

A vírus hatásai szinte mindenhová elérnek, a gízai piramisoknál emberemlékezet óta nem volt ilyen kevés turista.


A járvány a sportot és a kulturális világot is begyűrűzte, egyre több nemzetközi eseményt rendeznek meg zárt kapuk mögött, zenekarok koncertek sorát mondják le Ázsiában, a Premier League-ben pedig betiltották a meccs előtti kézfogást a játékosok között.

Magyarországon már most nagy a baj

Güller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a Világgazdaságnak adott interjújában azt mondta, egymilliárd forintos vis maior keretet hoztak létre a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére, ugyanis drasztikusan nő a magyarországi szállodákban is a visszamondások száma.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül érkezett adatok alapján a három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le péntek reggelig a top 10 küldő országból.

A lefoglalt utakat

  • Ausztriából és Németországból 9-9 százalék,
  • az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból 16 százalék,
  • Olaszországból több mint 20,
  • Romániából 27 százalék mondta le.

Budapesten közel 20 százalékos már most a lemondások aránya, ezen belül az Egyesült Államokból 12 százalék, Olaszországból 31 százalék, Kínából 50, Izraelből 32 százalék. A fővároshoz képest a vidéket kevésbé érintette a járvány, ugyanis ott a belföldi turizmus a domináns, a foglalások csupán 10 százalék alatti mértékben csökkentek.

Az egyik koronavírusos beteg színházi előadáson járt az Artus Stúdióban
A Kérész Művek február 29-i előadásán ott volt az az iráni házaspár, amelynek egyik tagja bizonyítottan koronavírus-fertőzött.

Az idő majd eldönti

A turizmus rendkívüli módon szenved, ami arra vezethető vissza, hogy a koronavírus terjedését képtelenség kiszámítani. Az emberek tartanak tőle, hogy az egyébként biztonságosnak hitt úti céljukon megjelenik a fertőzés. Ami nemcsak azzal fenyeget, hogy elkaphatják a betegséget, hanem azzal is, hogy karanténba kerülnek egy távoli városban. Az sem lehet opció, hogy a kevésbé látogatott települések elkezdik hirdetni magukat, hiszen tudják, hogy ebben a közhangulatban az sem vinne előre. Nem lehet tudni, hogy mikorra állhat helyre a világ rendje, de amíg a koronavírus-fertőzöttek száma minimálisra nem csökken, vagy nem találják meg rá az ellenszert, addig a legtöbben inkább nem utaznak külföldre, ha nem muszáj.

És pontosan ez jelentette mindig is a turizmus sebezhetőségét. Az emberek számára az utazás nem létfontosságú dolog, hanem választható tevékenység, amit egy világjárványhoz közelítve inkább mellőznek.

Az iparági szereplőknek természetesen megvan rá a módszere, hogyan lehet majd újra felfuttatni a turizmust, de minél később sikerül megszabadulnia a koronavírustól a világnak, egyenesen arányosan annyival lesz nagyobb a gazdasági kár, ami most még felbecsülhetetlen, és aminek a turizmus lesz a legfőbb elszenvedője.

Fotó: Vincenzo PINTO / AFP

A légitársaságok óriásit buknak

A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás óta nem látott mélységekbe zuhanhat hónapokon belül az utasszállító légitársaságok bevétele. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb becslései szerint a koronavírus idén 113 milliárd dollár, átszámítva 32 billió forint kiesést jelenthet a légitársaságoknak világszerte, a brit Flybe csődje pedig rávilágított arra, hogy azonnali intézkedések szükségesek az iparág védelméhez.

A légitársaságok részvényárfolyama közel 25 százalékkal esett vissza a járvány kitörése óta, ami hatszor akkora, mint ugyanezen a ponton volt a SARS járvány idején 2003-ban.

Számos légitársaság felfüggesztette járatai nagy számát, csökkentette az úti célok számát, és sürgősségi intézkedéseket hoztak a kiadásaik csökkentésére. Alexandre de Juniac, az IATA vezérigazgatója arról beszélt, a koronavírus hatásai precedens nélküliek, két hónap alatt ugyanis olyan drámai fordulat állt be a piacon, amit korábban még nem látott a világ.

A kormányoknak oda kell figyelniük. A légitársaságok mindent megtesznek a fennmaradás érdekében, miközben ellátják azt a nélkülözhetetlen feladatot, hogy összekötik a világ gazdaságait. Rendkívül nehéz időket élünk

– fogalmazott.

Konkrétabban:

  • az adósságai miatt régóta sebezhetőnek vélt Norwegianről már tavaly azt mondták, hogy a 2019-es telet sem fogja túlélni, a mostani fejlemények megpecsélhetik a sorsát;
  • a számos ázsiai úti célra reptető Finnairt érzékenyen érintette a járvány, mert számos Japánba induló járatát törölnie kellett, és a tervezett dél-koreai terjeszkedést is el kellett halasztaniuk;
  • a hongkongi tüntetéssorozatot is megsínylő Cathay Pacific arra kérte munkatársait, hogy menjenek fizetetlen szabadságra, és rengeteg járatot töröltek a kínálatból;
  • a német Lufthansa drasztikusan csökkentette a kapacitását, a 770 repülős flottájából pedig mostanra 150-et ki is vont a forgalomból;
  • a Wizzair számára is a lehető legrosszabbkor jött a járvány, mert pont most akarták bővíteni a flottájukat, miközben a rivális légitársaságok a forgalomból ideiglenesen kivont Boeing 737 Max típusú gépek újbóli engedélyeztetésére várnak;
  • az EasyJet márciusig 500 olaszországi járatát törölte és szükségintézkedéseket vezetett be, de részvényeinek értéke így is harmadával csökkent múlt hét óta.
  • az amerikai Southwest Airlines csütörtökön bejelentette, hogy 300 millió dolláros bevételkieséssel számol az első negyedévben, mert jelentősen csökkent az utasai száma;
  • a Japain Airlines és az All Nippon Airlines, Japán két legjelentősebb légitársasága egyaránt járatok százait törölte jövő hétre, mert a lemondott koncertek és sportrendezvények miatt bezuhant a foglalások aránya;
  • az Air China, a China Eastern és a China Southern már kezdi visszaállítani a belföldi járatait,  de ezt brutálisan olcsó árakon teszi.

Piaci szakértők szerint további légitársaságok összeomlására lehet számítani, ha sokáig kitart a járvány, és csak azoknak a vállalatoknak a fennmaradása biztosított jelen pillanatban, amelyek komoly pénztartalékkal rendelkeznek, és a kiesést ilyen formában pótolni tudják.

Kiemelt kép: AFP

Azonosították a koronavírus „agresszívabb” változatát – mit jelent ez?
Új vírustörzsek létrejötte a normális evolúciós fejlődés eredménye, egyelőre semmi nem utal arra, hogy növelné az emberek kitettségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik