Az amerikai rapper, T. I. sajátos formában lepte meg lányát a 16. születésnapján, derült ki nemrég a Ladies Like Us című podcastból: közölte vele, hogy másnap reggelre időpontot foglalt neki a nőgyógyászhoz. Ez önmagában még nem lenne akkora baj, csakhogy az apát nem a gondoskodás szándéka, hanem a kontroll igénye vezette, lányának nem az egészségét akarta védeni a vizsgálattal, hanem a szüzességét. Az orvos ugyan engedélyt kért a lánytól, hogy az eredményeket megossza a szülővel, de mert volna szegény nemet mondani! Egyben arra a tényre is kitért, hogy a szűzhártya nemcsak szexuális aktustól sérülhet, hanem sporttól, például kerékpározás vagy lovaglás közben is. T. I. erre legyintett, az ő lánya nem űzi ezeket a sportokat, és a doktor úr mondja csak az eredményt.
A bizalmas információt most már az egész világ tudja: a szűzhártya épnek bizonyult. Vajon mit kapott volna a lány az apjától, ha nem így történik? Bezárja? Megveri? Esetleg átnevelő táborba küldi? Elvégre ha az amerikai keresztény-fundamentalisták képesek ilyen lélekölő intézményeket alapítani melegeknek, miért ne kecsegtetnék az aggódó szülőket szexuálisan aktív tinilányuk megregulázásával is?
Nem tudhatjuk, de azt igen, Deyjah Harris a közösségi oldalon lelkesen kedvelte az apja bizarr szokását kritizáló hozzászólásokat – azaz, csak közvetetten mert a teste ellenőrzésével szemben tiltakozni.
című film premierjén. Fotó: Paras Griffin/Getty Images
Jól kitolt a természet a nőkkel, dohoghatnánk: a kontroll ilyen nyilvánvaló eszközét adta az elnyomók kezébe, miközben a férfiaknál nincs semmilyen látható jele annak, hogy az illető részt vett-e már heteroszexuális aktusban, vagy nem. Csakhogy az igazság az, hogy a nőknél sincs!
A szűzhártya ugyanis, ellentétben a népszerű elképzelésekkel, nem egy összefüggő, kemény, egyetlen mozdulattal átszakítható felület (nem „hártya”), hanem egy rugalmas szövetdarab, amelynek formája, vastagsága, erezettsége egyénenként is eltérő lehet. Egy embrionális szövetdarabról van szó, amelynek funkciója a vagina védelme az első években. E szövetdarab állapota ráadásul nem feltétlenül függ össze a szexuális aktivitással. Egyrészt „károsodhat” más módon is (például sport által), másrészt nem biztos, hogy az első behatolások alkalmával jelentősen sérül. Mint Jennifer Gunter kanadai származású amerikai nőgyógyász, a Vagina Bible c. könyv szerzője elmondta, a szexuálisan aktív tizenéves lányok mintegy 50 százalékának ép a szűzhártyája. Egyúttal az a nő is lehet szexuálisan tapasztalatlan, akinél nem lép fel fájdalom és vérzés az első behatolás alkalmával. Valójában ugyanis ez csak a nők egyharmadával történik meg. Ráadásul a fájdalmat akkor sem a „szűzhártya átszakítása” okozza (maga ez a kifejezés téves), hanem a hüvelyizmok feszült állapota, a vér mennyisége pedig mindössze pár csepp.
Mindezek alapján elmondható, hogy
Valójában nincs mód arra, hogy egy orvos megállapítsa, hogy az adott nőnek volt-e már heteroszexuális kapcsolata: az erre kíváncsi férfiak előbb-utóbb kénytelenek lesznek együtt élni azzal, hogy (csak úgy, mint az ő esetükben) egyedül az érintett szavára lehet hagyatkozni. A szüzességgel kapcsolatos tévhitek egyelőre a kapcsolatokban is kárt okozhatnak: az első heteroszexuális aktusnál nem vérző és fájdalmat nem tapasztaló nőt férje vagy partnere hazugsággal és (mintha ez baj lenne) korábbi szexuális kapcsolatokkal vádolhatja. Belegondolni is rossz, hány nő életébe vagy jobb esetben is hírnevébe, házasságába került az elmúlt évszázadokban, hogy a nászéjszakán nem volt nyoma a lepedőn „ártatlanságának” (mert a szexuális aktivitás részükről ugyebár bűn).
Egyes kultúrákban a mai napig olyannyira élnek a tévhitekre alapozott elvárások a szűzhártyával kapcsolatban, hogy „pótlásának” egész piaca alakult ki. Ne csak Indiára vagy egyes arab országokra gondoljunk, az igényekről az Egyesült Államokban és (kisebb részben) Európában is gondoskodott a keresztény-fundamentalista „tisztaságkultusz”. Kétségbeesett menyasszonyok végeztetnek magukon szűzhártya-rekonstrukciós plasztikai műtétet – és vannak orvosok, akik azt el is vállalják! Ha kevésbé tehetősek, akkor pedig az internetről rendelnek akár már nyolcezer forintnak megfelelő összegért „álszűzhártyát”, amely – igaz, nagyon kell figyelni az időzítésre, és arra, hogy előjáték közben a férj nehogy ujjal a vaginába nyúljon – vérről is gondoskodik.
A műszűzhártya inkább igazodik a mítoszokhoz, mint a valósághoz. A szűzhártya vérellátottsága általában gyenge, a véráztatta lepedő inkább erőszakról, sérülésről árulkodik – hívja fel a figyelmet Gunter. A szexuális forradalomnak, ha a nőknek (mivel felszabadításuk helyett pusztán megváltoztatta az elvárásokat) különösebben nem is kedvezett, annyit legalább köszönhetünk, hogy behozta a köztudatba az „előjáték” fontosságát és a nők szexuális igényeit, megtörve a női orgazmus tabuját. Előtte viszont, részben a szexre vonatkozó általános tudatlanság miatt, sok nő számára lehetett valóban traumatikus élmény a nászéjszaka.
Minden bizonnyal az erőszakos „deflorálás” szokásával függ össze, hogy a nők első heteroszexuális tapasztalatát leíró modern és népies nyelvezet egyaránt bővelkedik az agresszív terminusokban: elveszi a szüzességét, letöri a liliomát, letépi a pártáját, megfosztja ártatlanságától, feltöri a pecsétjét, megkezdi, magáévá teszi. Ha egy lány úgy dönt, hogy lefekszik a barátjával, akkor odaadja magát, de minimum nekiadja a szüzességét, a fiú pedig megkapja őt. (Utána pedig elmondhatja, hogy a lány megvolt neki.) Ez a megfogalmazás – és a mögöttes szemlélet – a férfit aktívnak, a nőt pedig passzívnak ábrázolja. A férfit, továbbá, győztesnek, míg a nőt legyőzöttnek. Ami történik, a férfinak dicsőség, a nőnek kockázat és szégyen.
Vajon milyen képet fest ez a szexualitásról és a nemek viszonyáról? Nem lenne itt az ideje a szexualitásra másként tekinteni? Nem valamire, amit a férfi elvesz a nőtől (fiú a lánytól), hanem mint a kölcsönösség jegyében átélt, közös élményre – ami nem von le egyik fél emberi értékéből sem, akár párkapcsolatban, akár alkalmi jelleggel kerül rá sor?
A többek közt a keresztény és a muszlim fundamentalizmusban (tehát e vallások szélsőséges értelmezéseiben) egyaránt megtalálható „tisztaságkultusz” azonban épp ezzel a törekvéssel megy szembe. Az általa okozott károk egész könyveket megtöltenek (például: Jessica Valenti: The Purity Myth, illetve Mona Eltahawy: A fátyol mögött), így most csak néhányat emelek ki.
Egyrészt, a szexualitás beleegyezéses formáinak démonizálása relativizálja a nemi erőszakot. Ha a házasság előtti szex mindenképpen „bűn”, akkor már szinte mindegy, hogy mindkét fél által élvezve vagy erőszakkal kerül rá sor. Ott, ahol a szűzhártya épsége olyannyira központi kérdés, hogy a tizenéves lányoknak még a tamponhasználatot is tiltják, a sérült szűzhártyájú nő „használtnak”, értékcsökkentnek számít, és tulajdonképpen mindegy is, hogy ki, hogyan rontotta meg. Figyeljük megint a szóhasználatot – holott valójában az erőszaktevő a romlott, és nem az áldozat.
Ennek ellenére számos országban (és egyes helyeken még ma is) a nemi erőszak a törvény szemében nem az adott nő jogainak, hanem a közerkölcsnek a megsértése. Így született meg például Olaszországban a matrimonio riparatore vérlázító intézménye, e szerint ha az erőszaktevő feleségül vette áldozatát, mentesült a börtönbüntetés alól, a lány családja pedig a szégyentől (mert ugyebár nekik szégyen, nem a férfinak vagy családjának). Elvégre az történt, hogy megrongált egy tárgyat, ami értékét vesztette, nem lehetett már olyan jól eladni, viszont a rongáló kompenzálhatta az okozott kárt, ha ő maga vette meg az immár selejtes árut, használtcikket. Franca Viola volt 1966-ban az első szicíliai nő, aki bántalmazója házassági ajánlatára, a környezet mély megütközése közepette, nemet mondott. Az ő bátor kiállása előtt nők tucatjai élték le az életüket megerőszakolójukkal.
A szüzességgel való megszállottság, a „tisztaság” tárgyiasító és szexista diskurzusa ráadásul napjainkban is fenntartja a késztetésein uralkodni csak nehezen képes férfi mítoszát. Ezért róják a szemérmesség kötelességét a fundamentalista közösségek női tagjaira – ők a erkölcsök őrzői, az erény letéteményesei. A kilengések pedig nemi alapú kettős mérce alapján kerülnek megítélésre: lásd például a 19 gyerekes tévésztár lelkész, Jim Bob Duggar fia, Josh Duggar esetét, aki kamaszként a saját lánytestvéreit molesztálta, felnőttként pedig egy pornószínésznővel csalta a feleségét, ennek ellenére családja és vallási közössége nem vetette ki magából, és a házassága sem bomlott fel.
A férfiak mentegetése közepette (elvégre tele van a világ kísértésekkel, és ők esendők) a nőkkel viszont – Joshua Harris lelkész I Kissed Dating Goodbye című könyve alapján – még azt is elhitetik, hogy az egy ember által adható szeretet/szerelem véges mennyiségű, és minden egyes meggondolatlan szexuális aktussal, vagy akár csak csókkal a jövendőbeli férjüket csalják meg. (Ez a perverz, nem az üdítőreklámok!) Ez a nézetrendszer nagyobb katasztrófát aligha tud elképzelni, mint ha valakinek (főleg nőnek) élete során egynél több partnere van, egyúttal azzal ámítja a híveit, hogy az „igazi” mindenképpen eljön, és vele majd minden problémamentes lesz.
A nyolcvanas években a HIV-pánik nyomán útjára induló „tisztasággyűrű” mozgalomba ugyan mindkét nemet bevonták, ám a hátborzongató „tisztaságbáloknak” – amelyek során a lányok menyasszonyi ruhára hajazó estélyiben szüzességet fogadnak házasságkötésükig a saját apjuknak – nincs fiúkra kreált változata. Ahogyan, érdekes módon, a lánya felett őrködő T. I. jóval kisebb érdeklődést mutat 15, 18 és 19 éves fiai szüzessége iránt – másik lányát valószínűleg azért kíméli egyelőre a vizsgálatoktól, mert még csak 3 éves.
Az már csak hab a tortán, hogy a szüzességgel való beteges megszállottság aligha tántorítja el egymástól azokat a fiatalokat, akik fel akarják fedezni a szexualitást. A szűzhártyafétis viszont sikeresen elülteti bennük azt a tévhitet, hogy kizárólag a pénisz behatolása a vaginába egyenlő a szexszel. Az áll ezen ideológia mögött, hogy a szex célja kizárólag a szaporodás, így egyúttal a védekezést is tiltja, mert „nyitottnak kell lenni” az összes megfoganó életre. Az még a kisebb gond ezzel a szemlélettel, hogy erősen heteronormatív: ezek szerint azok a meleg férfiak és leszbikus nők, akik nem is próbálkoznak az ellenkező nemmel, soha nem veszítik el a szüzességüket és szex nélkül élik le az egész életüket? Maga az „előjáték” fogalma is (ezért használom idézőjelben) minden előnye mellett is azt szorgalmazza, hogy csak a behatolással járó aktus az igazi szex, pedig ez nem így van.
A másik probléma – és a lánya ártatlansága felett buzgón őrködő T. I.-nek ettől bizonyára égnek állna a haja! –, hogy van egy kiút az ideológia fogságából, mégpedig az úgynevezett technikai szüzesség, azaz amikor „mindent lehet, csak AZT nem”. E képmutató és adott esetben veszélyes logika szerint az orális szexnek, a „combszexnek” (azaz amikor csak a belső combot illetve a vulvát dörzsöli a pénisz), de legjellemzőbben az anális szexnek szabad az út. Az utóbbi esetében, Debby Herbenick és munkatársai kutatása szerint (Indiana Egyetem, 2015), a felnőtt nők 70 százaléka számol be fájdalomról. Így minden bizonnyal csodás üzlet lehet a fiatal lányoknak a közösülés e módja, pláne tizenévesen, szexuális beavatásként, a Szent Szűzhártya védelmében.
Ha pedig mégis megtörténik a „baj”, és a pénisz a vaginába csusszan? Az még csak az egyik probléma, hogy a „tisztaságra” nevelt fiatalok, mivel ezt ugyebár „nem szabad”, nem készülnek fel rá, a pillanat hevében cselekszenek. Így az ő körükben kevésbé jellemző az óvszerhasználat, cserébe gyakoribb a tinédzserkori terhesség, mint az átfogó és ideológiamentes szexuális felvilágosításban részesülők körében.
A másik gond: a sulykolásnak az is része, hogy a (vaginális) szex, és főleg az első alkalom valami különleges köteléket teremt a két fél között, így a lányok azt hiszik, hogy mindenképpen tartoznak annak az embernek, akinek „a szüzességüket odaadták”. Emiatt előfordulhat, hogy az első aktus túlmisztifikálása következményeként benne maradnak egy egyébként rossz kapcsolatban, illetve katasztrófának élik meg, ha véget ér, mert „elhasználtnak”, értéktelennek érzik magukat. (Ezek után érdemes elképzelni, hogy egy ilyen légkörben szocalizálódott nőnek milyen mértékben súlyosbítja a traumáját, ha nemi erőszak áldozata lesz.)
(Jegyezzük meg, a ló másik oldalára sem érdemes átesni: elfordulni a leendő partnertől, csak mert nincs még szexuális tapasztalata, ugyanúgy a tisztelet hiánya, mint értéktelennek tekinteni, csak mert már nem szűz. Ahogy a szexuális járatlanságot, úgy a jártasságot sem érdemes fetisizálni.)
Rosszabb esetben a környezet (erre sajnos hazai példákat is láttam) korai házasságra kényszeríti a „megbotló” és lebukó fiatalokat, akik aztán – mivel persze a védekezés is tilos – 3-4 gyerek után már végképp nem tudnak megszabadulni egymástól. (Az olvasó álljon meg egy percre, és képzelje el, hogy azzal az emberrel kell az életét leélnie, akivel az akkori esze, ízlése és ítélőképessége birtokában tizenévesen először lefeküdt. Bizonyára vannak, akikkel így történt és jól is sült el, de 99 százalék valószínűleg visítva menekül a gondolattól is.)
A „tisztaság” kultusza a megfelelő életkorban kötött házasságokra sincs jó hatással: ahogy a fundamentalista értékrendből kiábrándult Libby Anne írja Love, Joy, Feminism című blogjában, sok nő számára keserű a felismerés, hogy annak, hogy jó kislány módjára várt és szüzességét a férjének adta, mégsincs mindig akkora kapcsolatmegtartó és problémamegelőző értéke, mint amekkorával a mozgalom kecsegtette. Ráadásul még jó kapcsolat esetén is nehézséget okozhat a nőknek átállni arra, hogy a szex eddig „bűn” volt, de most már nem az: a démonizálás, lélekmérgezés utóhatásai nem múlnak el gombnyomásra, esküvői harangszóra.
Ilyen ideológiát kényszerít a lányára T. I. – akinek egyébként sztriptízbárja van.
