Nagyvilág

Újabb spanyol városba repülhetünk Budapestről

Új járatot indított Budapestre Spanyolország egyik legszebb vidékéről, a Baleár-tenger partján fekvő Castellónból a Wizz Air, írja a cég hétfői közleményében.

Az új járatokra – egy útra, beleértve az adókat és a nem választható költségeket – már 4590 forinttól kaphatók jegyek, ami az üzleti és a szabadidős utazók számára is vonzó célponttá teszi a látnivalókban gazdag régiót, a helyi turisták számára pedig a magyar fővárost.

Wizz Air

Az illatosan virágzó narancsfákról elnevezett Costa del Azahar számos homokos stranddal várja a látogatókat, de egymást érik a festői fekvésű történelmi városok is a környéken – közülük is Peñiscola tengerparti erődje a legnevezetesebb. Maga Castellón elsősorban hagyományos kerámiaiparáról és gótikus stílusban épült műemlékeiről híres, de érdemes kipróbálni a tenger gyümölcseinek legjavát kínáló éttermeket is. A húsvét előtti hetekben kilenc napos fiesztát rendeznek a városban, júliusban pedig a közeli Benicàssim ad otthont az egyik legnagyobb spanyol könnyűzenei fesztiválnak.

Az első spanyolországi Wizz Air járat 2004 májusában indult el, és azóta a légitársaság folyamatosan bővítette helyi hálózatát: 12 spanyolországi repülőtérről immár 10 ország 55 úti célja érhető el. A Budapestről elérhető spanyolországi városok között Castellón a tizedik a sorban többek között Madrid, Malaga, Alicante, Ibiza, Tenerife, Barcelona vagy Palma del Mallorca után, utóbbi két úti célra pedig tavaly decembertől, illetve idén márciustól már Debrecenből is közlekednek járatok.

Castellón – Fotó: iStock

Nagy örömmel ünnepeljük a WIZZ új járatainak indulását Castellónból Budapestre, ami tovább bővíti az utasaink számára elérhető választási lehetőségeket. A mai bejelentés tovább erősíti 15 évre visszanyúló elkötelezettségünket a spanyol piac iránt. Spanyolországi utasaink 55 népszerű úti célt érhetnek el, a magyar utasok pedig immár 7 városba repülhetnek az ibériai országban a kényelmes menetrendnek és az akár 4590 forinttól elérhető viteldíjaknak köszönhetően Minden utast szeretettel várunk, hogy fedezze fel új úti céljainkat a WIZZ alacsony viteldíjai és a kiváló minőségű fedélzeti kiszolgálás mellett

– fogalmazott Radó András, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik