Nagyvilág

A börtönben verték agyon a 89 éves gengsztert, aki az FBI tudtával ölhetett

Whitey Bulger még az ítélet után is tagadta bűnösségét, majd középiskolásoknak vallotta be, hogy elvesztegette az életét.

Kedden, néhány órával azután, hogy a nyugat-virginiai Hazelton fogházába vitték James „Whitey” Bulgert, rabtársai agyonverték a 89 éves egykori bostoni gengszterfőnököt, akit azért hagyott évtizedekig futni az FBI, mert besúgó volt. Tették ezt annak ellenére, hogy tudták: vér tapad a férfi kezéhez. Azok után, hogy erre fény derült, az amerikai kormányzat húszmillió dollárnyi kártérítést kényszerült fizetni az áldozatok hozzátartozóinak.

Bulger életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, 16 év bujkálás után 2011-be tartóztatták le. Tizenegy ember megölése miatt ítélték el, de tizenkilenccel vádolták meg. Története több könyvet és filmet inspirált, köztük a Johnny Depp főszereplésével készült Fekete misét, és az Oscar-díjas A téglát, amelyben Jack Nicholson személyesítette meg.

A haláláról beszámoló lapok, és áldozatainak hozzátartozói is azt emlegetik elsősorban, hogy az élete is olyan erőszakos volt, mint amilyen véget ért. Úgy tudni, összeverve, már élettelenül találták meg börtöncellájában kedden reggel, halálát az FBI is vizsgálja.

Az aranyszívű gengszter

A Boston Globe azt írja róla, hogy 1929-ben, egy szegény család második gyermekeként, és első fiúgyerekeként született, később még négy gyermekkel bővült a család. Apja még tizenéves korában vonat alá esett, egyik karját elvesztette, így nem nagyon talált olyan munkát, amiből meg tudtak volna élni. James nyolcéves korában költöztek Bostonba.

Anyja szerette volna, ha több időt tölt a gyülekezetben, ahol öccse, William ministrált, a fiút azonban jobban érdekelte az utca, mint a lelkész által szervezett sportfoglalkozások. Egy volt osztálytársa, Bobby Moakley úgy emlékezik, hogy tanítói sem tudtak vele mit kezdeni, ha úgy tartotta kedve, óra közben felállt és kisétált.

Whitey Bulger – aki gúnynevét feltűnően világos hajszínéről kapta – tizennégy éves korára kibukott az iskolából, megszökött egy vándorcirkusszal, majd azzal botránkoztatta meg anyját hazatértekor, hogy összejött egy nála jóval idősebb nővel, aki egy utazó színházban vetkőzött.

Később egyebek mellett abból próbált megélni, hogy árut lopott a kikötőből árut szállító teherautókról. Autót vett magának, ami keveseknek adatott meg a szegények lakta környéken, de amikor nem a barátnőjével furikázott, akkor nem csak azt kereste, hogy milyen bűntetteket lehetne elkövetni, hanem azt is, hogyan állíthatja be magát aranyszívű bűnözőnek. Moakley szerint ez például abban mutatkozott meg, hogy hazavitte a boltból az idős nőket, így az ő anyját is, igazi úriemberként viselkedett. Ez már tudatos mítoszépítés lehetett: Bulger fiatalkorától kezdve bűnözői karriert épített, de tudta, hogy arra is szüksége van, hogy ugyanannyira szeressék is, mint amennyire tartanak tőle.

1949-ben letartóztatták, kis híján börtönbe került, de megúszta azzal, hogy besorozták a légierőbe. A hadseregben töltött három évet azonban nem nagyon lehet megkülönböztetni az addigiaktól, ugyanis nem vitték el a koreai háborúba. Ehelyett lediplomázott, és bár letartóztatták ekkor is engedély nélküli eltávozás és nemi erőszak miatt, megint megúszta a börtönt.

Az olvasott gengszter

Hazatérése után bankrablásokba fogott, 1956-ban elkapták és vádat emeltek ellene. A feljegyzések szerint ekkor kezdődött besúgói pályafutása is, két bűntársát nyomta fel. Hiába azonban az együttműködés és a beismerő vallomás, húsz év börtönre ítélték. Az atlantai szövetségi fegyházba került, ahol a büntetése kismértékű mérsékléséért LSD-kísérletekben vett részt – ezek miatt élete hátralevő részében panaszkodott alvászavarokra és rémálmokra.

Atlantában fény derült arra, hogy két szökési tervnek is részese volt, ezért Alcatrazba vitték. Ekkor vette pártfogásába William öccse, aki a bostoni jogi főiskola dékánját, Robert Drinan tiszteletest és a család régi barátját, John McCormacket, a képviselőház elnökét is rávette, hogy járjanak közbe bátyja érdekében.

Fotó: HO

Whitey később jó szívvel emlékezett vissza az Alcatrazban töltött időre, amit műveltsége pallérozásával töltött, állítása szerint minden nap elolvasott egy könyvet. A hadtörténelem, a filozófia és a politika is érdekelte, és Machiavelli munkásságát tanulmányozta.

Amíg börtönben volt, az apja meghalt, és nem engedték el a temetésre. Sikerült viszont meggyőznie családját és a felügyelőtiszteket, hogy elege van a „fekete bárány” szerepéből, és tisztességes életet akar élni. Drinan közbenjárásával elérték, hogy kilenc év után kiengedték a börtönből. Öccse munkát szerzett neki, bírósági gondnokként és építkezéseken is dolgozott, de egy év után inkább visszatért a bűnözéshez

Verőembernek szegődött a Killeen-testvérekként ismert helyi bűnszervezethez, és hamar egy bandaháború közepén találta magát a rivális Mullenekkel. A jó fizikumú, józan életű Whitey Bulger a Killeenek fő verőembere, Billy O’Sullivan szárnya alatt tanulta meg a „mesterséget”, de – ahogy arra később visszaemlékezett – első emberölése katasztrofálisan sikerült. Ugyanis a Mullenek bandavezérét, Paul McGonagle-t akarta agyonlőni autójában, de miután tüzelt, egyből rájött, hogy valójában Paul ártatlan testvérét, Donald McGonagle-t ölte meg.

Bosszúból a Mullenek végeztek O’Sullivannel, majd a Killeenek vezérével, Donald Killeennel is. A bandaháborúban ők álltak nyerésre, ekkor azonban Bulger közbelépett, és egy szinttel feljebb, a Winter Hill-banda vezetőjével, Howie Winterrel szövetkezett. Wintert lenyűgözte Bulger intelligenciája, az pedig különösen, hogy ült az Alcatrazban, így rá bízta a dél-bostoni ügyeket, a Mulleneknek pedig megparancsolta, hogy kössenek békét, és egyesítsék erőiket.

Az együttműködő gengszter

1975-ben Bulger elfogadta egy FBI-ügynök, John Connolly Jr. kérését, hogy adjon információkat a többi bűnözőről. Connollyval egy háztömbben nőttek fel, és az ügynök a testvére, William Bulger pártfogoltja volt. Whitey Bulger felbátorodott, hozzálátott, hogy leszámoljon a Mullenekkel, Connollyt pedig arra használta, hogy jelentéseivel elterelje a hatóság figyelmét.

Egy olasz-amerikai gengszterrel, Stephen Flemmivel szövetkezett, aki szintén FBI-besúgó volt, a kettejük által szolgáltatott információk segítettek felszámolni az FBI-nak a helyi maffiát. Ezzel egyrészt Connolly reputációja jelentősen megnőtt a munkahelyén, Bulger és Flemmi előtt pedig szabaddá vált az út, hogy Boston legnagyobb hatalmú bűnözői legyenek. Két évtized alatt mintegy 235 ezer dollárt fizettek ki Connollynak, aki cserébe információkkal látta el őket az ellenük folyó nyomozásokról és az ellenük mozgolódó más besúgókról.

Így Connolly 1982-ben nem mulasztotta el figyelmeztetni a gengsztereket arról, hogy a Winter Hill-banda egyik tagja, Brian Halloran beköpte az FBI-nak, hogy közreműködtek egy üzletember, Roger Wheeler 1981-es megölésében. Halloran azt is elárulta, hogy a gyilkosságot egy másik vállalkozó, John Callahan rendelte meg, aki rá akarta kényszeríteni Wheelert, hogy adja el a cégét.

Connolly információjának köszönhetően Bulger ezek után végzett Hallorannel és egy ártatlan teherautósofőrrel, Michael Donahue-val, aki épp hazavitte volna őt.

Néhány hónappal később Connolly figyelmeztette Bulgert, hogy a gyilkosság miatt ki akarják hallgatni Callahant. Ekkor Bulger és Flemmi egy bérgyilkost bérelt fel, hogy csalja Callahant Floridába, és végezzen vele.

A Wheeler, Halloran, Donahue és Callahan halála miatt zajló nyomozás világított rá arra, hogy milyen viszonya volt Bulgernek az FBI-jal. Donahue  özvegye egyébként Bulger halála után azt mondta az egyik tévécsatornának, hogy legszívesebben pezsgőt bontana.

Azt gondolom, hogy eggyel kevesebb seggfej van a Földön

– mondta.

A kegyetlen gengszter

Az évekkel később nyilvánosságra hozott dokumentumok feltárták, hogy Bulgert védték a felelősségre vonástól, és elfojtották a tisztességes FBI-ügynökök erőfeszítéseit a kézre kerítésére. Ezen ő még jobban felbátorodott.

Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images

1983-ban egy dél-bostoni házba csalt egy betörőt, Arthur Barrettet. Egy székhez kötözte, és kivallatta, hogy hol rejtegeti a pénzt. Miután a pénzt összeszedték, Barrettet fejbe lőtte, és eltemette a holttestet a pincében.

A következő évben Bulger közreműködött abban, hogy egy hajóval fegyvert csempésszenek az IRA-nak. A szállítmányt azonban az ír partoknál lefoglalták, Connolly pedig figyelmeztette Bulgert, hogy a hajó legénységének tagjai közt besúgó volt. A személyére is fény derült, így John McIntyre-t is a dél-bostoni házba csalta Bulger, kivallatta, fejbe lőtte és Barrett mellé ásta a pincében.

Egy évvel később Flemmi és Bulger szövetkezett Deborah Hussey megölésére, aki Flemmi mostohalánya volt, és tizenéves kora óta szexuálisan zaklatta. A gyilkosság indítéka az lehetett, hogy a fiatal nő beszélni akart erről az anyjának, Flemmi élettársának. Hussey holtteste is a pincébe került.

A ház Bulger egyik segítőjéé volt, ő viszont egy idő után el akarta adni az ingatlant. Bulger ekkor felvetette, hogy jó lenne onnan elvinni a holttesteket, de az exhumálásban már nem vett részt, fent pihent a házban, miközben mások elvégezték a munkát.

A menekülő gengszter

1988-ban leplezte le a Boston Globe oknyomozó csapata, hogy Bulger besúgó, de az FBI tagadott, Bulger pedig azt mondta, hogy ezzel a testvérét, Williamet akarják lejáratni, aki ekkorra már a massachusettsi törvényhozás elnöke volt. Bulger biztosította pártfogóit, hogy a bűnözői körökben nem hitték el a sztorit, így besúgó maradt egészen Connolly 1990-es nyugdíjazásáig.

Ám továbbra is büntetlenül rabolhatott és gyilkolhatott 1994-ig, amikor Connolly figyelmeztette, hogy elfogatóparancs kiadását tervezi ellene a rendőrség és a kábítószer-ellenes hivatal. Nagyrészt ugyanis a drogdílerek által neki fizetendő „jutalékból” szerzett vagyont, és saját terjesztői kört is működtetett, miközben nyilvánosan azt állította magáról, hogy ő az, aki próbálja távol tartani a kábítószereket Dél-Bostontól, ahol egyébként aránytalanul nagy mértékű volt a drogbűnözés.

Bulger ettől kezdve rejtőzött a hatóságok elől, de nem egyedül. Ezen a ponton érdemes kitérni a magánéletére. Bár soha nem házasodott meg, több kapcsolata volt. Egyetlen gyermekéről tudni, aki 1967-ben született Lindsey Cyrtől.

Fotó: Reuters

Cyr szerint Bulger először azt akarta, hogy vetesse el a gyereket, de miután a nő ezt visszautasította, támogatta a terhesség alatt, és gondoskodott a gyerekről. A gengsztert letaglózta, amikor a kisfiú hatévesen, Reye-szindróma miatt életét vesztette. Cyr azt mondta, a haláleset teljesen megváltoztatta Bulgert, és véget ért kapcsolatuk, ami addig se volt mintaszerűnek mondható.

Bulger ugyanis már Cyr terhessége alatt viszonyt kezdett egy négygyerekes elvált nővel, Teresa Stanleyvel, ami harminc évig tartott. Stanley gyerekeit a gengszter sajátjaiként nevelte, elvárta, hogy minden este együtt vacsorázzanak, és arra nevelte őket, hogy tanuljanak keményen, sportoljanak, és tartsák távol magukat a gyanús alakoktól. A vacsorák után pedig eltűnt az éjszakában, hogy egyre növekvő bűnszervezetével foglalatoskodjon.

45 éves korában újabb kapcsolata kezdődött Catherine Elizabeth Greiggel, egy fiatal, elvált szájhigiénikussal, akinek két volt sógorát, Paul és Donald McGonagle-t éppen ő ölte meg. Tizenkilenc évig élt kettős életet: Stanleyt nem érdekelte, hogy más nővel is van, Greig viszont szerette volna, ha dönt kettejük között.

1994-ben Stanleyvel fogott bujkálásba, a nő azonban gyorsan ráunt az állandó rejtőzködésre, és azt kérte tőle, hogy vigye haza. Bulger egy hinghami parkolóban kitette Stanleyt, majd Dorchesterbe hajtott, ahol Greig már várt rá. Ezután tizenhat évig együtt rejtőztek.

Az elfogott gengszter

Bulger keresésével először épp azt a csoportot bízták meg az FBI-nál, amelynek tagjait a gengszter korábban megvesztegette. Egy 1997-es bírói döntés nyomán azonban az FBI kénytelen volt beismerni, hogy Bulger és Flemmi informátorok voltak, ezután pedig egy több szervezet ügynökeiből álló csapatra bízták a nyomozást.

Az amerikai kormány Bulger korábbi szövetségeseivel alkut kötött, ennek köszönhetően több áldozat holttestét megtalálták, és 19 gyilkosság miatt vádat emeltek. 2003-ban öccsét, William Bulgert lemondatták a massachusettsi egyetem elnöki tisztségéről, mert kiderült, hogy telefonhívást kapott szökésben lévő testvérétől, amit nem jelzett a hatóságoknak. Legfiatalabb testvérét, John Bulgert, aki a bostoni fiatalkorúak bíróságán dolgozott, fél év börtönre ítélték, és nyugdíját is megvonták a hatóságok félrevezetése miatt.

Bulger és Greig egy ideig Louisianában élt, majd 1996-ban egy Santa Monica-i bérlakásba költöztek. A gengszter hajléktalanoktól szerzett hamis személyazonosságot, Charlie és Carol Gaskonak adták ki magukat. A szomszédok szerény, egyszerű nyugdíjasokként ismerték őket.

A férfi később, egy barátjának a börtönből írt levelében 16 évig tartó nászútként emlékezett a bujkálásra. Szerinte Greig rávette arra, amit egyetlen hatóságnak sem sikerült: hogy 16 évig éljen bűn nélkül, és ezért ki kellene a nőt tüntetni.

2011-ben fogták el őket azután, hogy egy volt szomszédjuk, aki Izlandra költözött, a CNN-en látta, hogy az FBI Catherine Greig keresésére indított kampányt. Emlékezett az idős párra, mert befogadtak egy kóbor macskát, és a kétmilliós nyomravezetői díjért feladta őket. Az FBI harminc fegyvert talált a lakásban, és 822 ezer dollárt a falakban elrejtve.

Greiget nyolc év börtönre ítélték a bűnrészesség miatt. Bulger erről is egy levélben panaszkodott, azt mondta, ő az életét adná azért, ha szabadon engednék a nőt, de tudják, hogy számára az a legnagyobb büntetés, ha Greiget bántják.

A hallgatag gengszter

A bírósági tárgyalását színjátéknak nevezte, ügyvédei azzal érveltek, hogy Connolly hamisított aktákkal próbálta elfedni korrupt viszonyukat. A tárgyalóteremben lévők harsány röhögésben törtek ki, amikor ügyvédje azt mondta: Bulger nem lehetett besúgó, mert ír származású, és az íreknél ez elképzelhetetlenül súlyos bűn.

Az áldozatok családjai számára csalódást okozott, hogy Bulger megtagadta a vallomástételt, arra számítottak ugyanis, hogy feltárul az FBI-jal való összejátszásának mélysége. Sokak szerint ennek valódi oka az volt, hogy ha vallomást tett volna, az ügyészek újabb kérdéseket tesznek fel, és újabb bizonyítékokkal szembesítik, amelyek nehéz helyzetbe hozzák mások mellett öccsét, és azt is firtatnák, hogy ki segített még, amíg szökésben volt.

2013-ban ítélték el, a bűnbánat jelét csak két év múlva mutatta először, amikor egy középiskola diákjai keresték meg egy történelemórai projekt kapcsán. Azt írta nekik: a rövidesen véget érő életét elvesztegette és elhülyéskedte, szégyent hozott a szüleire és a testvéreire, és

egy dolgot tud biztosan: ha valaki a bűnből akar jövedelmet, akkor menjen jogi egyetemre.

Kiemelt kép: Reuters

Ajánlott videó

Olvasói sztorik