Nagyvilág

Fukusima óta először újraindulhat egy japán atomerőmű

A Tokióhoz közeli Tokai atomerőmű kapott engedélyt.

A japán atomenergiaügyi hivatal szerdán engedélyezte a fővárostól, Tokiótól északkeletre fekvő, 40 éves Tokai atomerőmű újraindítását.

A 2011. márciusi földrengés után Japánban leállították mind a 48 atomreaktort, köztük az Ibaraki prefektúrában található Tokait is, amely szintén megrongálódott.

A természeti katasztrófa akkor nukleáris katasztrófát okozott a fukusimai atomerőműben. Az 1986-os csernobili baleset után a  fukusimait tartják a második legsúlyosabb atomkatasztrófának.

A tokai erőműnek a Japan Atomic Power vállalat az üzemeltetője.  Ez az első olyan japán erőmű, amelyben károk keletkeztek és engedélyt kapott az újraindításra, amely azonban évekig eltarthat.

Az üzemeltetőnek a helyi hatóságok hozzájárulását is be kell szereznie, ami nem lesz egyszerű, hiszen szerdán Tokióban is tüntettek, hogy az atomenergiaügyi hivatal ne adja ki az engedélyt.

Gondot okoz az is, hogy a Tokai az egyetlen olyan erőmű, amelynek reaktora novemberben lesz 40 éves, ezért két további felülvizsgálaton kell átesnie, hogy húsz évvel meghosszabbítható legyen az üzemideje. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik