Nagyvilág

„A Trump-kormányon belüli ellenállás részese vagyok”

Egy magas rangú tisztségviselő szerint a sikerek nem az elnök miatt, hanem éppen az ő ellenében valósulnak meg.

Furcsa véleménycikket közölt csütörtökön a The New York Times: a Trump-kormányzat egy meg nem nevezett, magas rangú tisztségviselője állítja már rögtön a cikk címében, hogy részese az apparátuson belüli ellenállásnak.

Leszögezi, hogy nem baloldali ellenállásról van szó, ők szeretnék, ha a kormányzás sikeres lenne, és úgy gondolják, hogy politikájuk eddig is hozzájárult ahhoz, hogy Amerika biztonságosabb és gyarapodóbb hely legyen. Azonban azt gondolják, nekik az ország felé vannak kötelességeik, az elnök pedig károsan viselkedik a köztársaságra nézve.

Donald Trump kinevezettjei közül ezért sokan arra esküdtek fel, hogy a demokratikus intézmények védelméért megtesznek minden tőlük telhetőt, és meghiúsítják az elnök meggondolatlan ötleteit.

A cikk pont azután jelent meg, hogy idézett az amerikai sajtó Bob Woodward jövő héten megjelenő könyvéből, amely szintén azt állítja, hogy Trump saját munkatársai szabotálták a károsnak vélt lépéseket, odáig menve, hogy iratokat tüntettek el az asztaláról, hogy ne tudja aláírni azokat. A New York Times megjegyzi: ritkán szoktak névtelen véleménycikket közölni, de kivételt tesznek, hogy egy fontos nézőpontot osszanak meg olvasóikkal. A lap előtt egyébként ismert a szerző személye.

Donald Trump: Ez csak egy újabb rossz könyv
A Watergate-botrányt kirobbantó Bob Woodward arról ír jövő héten megjelenő kötetében, hogy Trump elől iratokat dugdostak el a munkatársai, hogy megakadályozzák a katasztrofális lépéseket.

A tisztségviselő szerint Trump elvtelensége a probléma gyökere. Bár republikánus jelöltként választották meg, kevéssé érdeklik a konzervatív eszmények. Munkatársai egymás közt bevallják, hogy nem hisznek az elnök szavaiban és cselekedeteiben, legtöbbjük arra törekszik, hogy saját napi munkáját el tudja szigetelni Trump szeszélyeitől.

Az elnökkel való megbeszélések legtöbbje kisiklik, mellébeszélésbe torkoll, Trump lobbanékonysága pedig átgondolatlan, alulinformált, időnként vakmerő döntésekhez vezet, amelyektől vissza kell lépni – állítja a szerző, hozzátéve: nem lehet előre megmondani, hogy mikor fogja az elnök egyik percről a másikra meggondolni magát.

Egy alkotmányos válságot senki nem akar megkockáztatni

Ez a kiszámíthatatlan viselkedés a cikk szerint még aggasztóbb lenne, ha nem volnának „meg nem énekelt hősök” a Fehér Házban és körülötte. Bár az elnök egyes tanácsadóit ellenségként állítja be a média, a háttérben ők azért küzdenek, hogy a rossz döntések a Fehér Ház falain belül maradjanak, bár nem járnak ebben mindig sikerrel.

Példaként említi a szerző a külpolitikát: miközben Trump autokratákkal és diktátorokkal kokettál, a szövetségesek felé pedig kevés őszinte elismerést mutat, a kormányzat teljesen más irányba dolgozik – Oroszországot felelősségre vonják a beavatkozásaiért, a szövetségeseket pedig partnerként, és nem riválisként kezelik.

A cikk szerint, bár suttogtak arról a kabinetben, hogy az instabilitás miatt bizalmatlansági eljárást indítanak Trump ellen, egy alkotmányos válságot senki nem akar megkockáztatni. Annál, hogy Trump mit tett az elnökséggel, a szerző szerint aggasztóbb, hogy mit engedett meg neki a nemzet.

Vele együtt süllyedtünk le, és hagytuk, hogy megfosszanak a civilizált párbeszédtől

– írta, hozzátéve, hogy minden amerikainak meg kellene fogadni, amit John McCain írt búcsúlevelében, és felülkerekedni a törzsi rivalizáláson a közös értékek és a hazaszeretet mentén. Trump talán tart az olyan megbecsülésre méltó emberektől, mint McCain, de az amerikaiaknak meg kell becsülni őket – vélekedik a kormánytisztviselő, aki szerint valódi változást a hétköznapi emberek érhetnek el.

Donald Trump szokásához híven a Twitteren reagált a cikkre, bejegyzéséből úgy tűnik, újságírói forrásvédelemről még nem hallott:

Létezik az úgynevezett „Magas Rangú Kormánytisztviselő”, vagy csak a Bukott New York Times próbálkozik újabb hamis forrással? Ha a GERINCTELEN névtelen személy valóban létezik, a Times-nak Nemzetbiztonsági okokból azonnal fel kell őt adnia a kormánynak!

(Fotó: Europress – AFP PHOTO / NICHOLAS KAMM)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik